Élő víz

„Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.” (Róm 8,14)

Vízkereszt ünnepe után az első héten az Útmutató reggeli és heti igéi Isten dicsőségét hirdetik, amely Jézus Krisztusban látható; ő világosságul jött el a világba, és örök életet hozott nekünk. Mert: „Az Ige testté lett, közöttünk élt, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét” (Jn 1,14; LK); ezért áldjátok őt, és dicsérjétek szent nevét! „Szolgáljatok az Úrnak örvendezéssel!” (GyLK 739) Igen ritkán fordul elő, de a húsvét legkésőbbi időpontja miatt ebben az évben a vízkereszt utáni mind a hat lehetséges héten hirdettetik egyházunkban a Szentháromság dicsősége. Urunk megkeresztelkedésekor is jelen volt a Szentháromság mindhárom személye: „Amikor pedig Jézus megkeresztelkedett, azonnal kijött a vízből, és íme, megnyílt a menny, és látta, hogy Isten Lelke galamb formájában aláereszkedik, és őreá száll. És hang hallatszott a mennyből: ťEz az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.Ť” (Mt 3,16–17) Reá hallgassunk! A Lélek hozzá űzi Isten gyermekeit; őket Pál arra kéri, „hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek…” (Róm 12,1) De mit is jelent a teljes élet istentisztelete? A nekünk adatott különböző kegyelmi ajándékainkkal szolgáljunk egymásnak a gyülekezetben, Isten dicsőségére! Miközben Péter tanúságot tett az Úr Jézusról Kornéliusz házában, „leszállt a Szentlélek mindazokra, akik hallgatták az igét. (…) És [Péter] úgy rendelkezett, hogy keresztelkedjenek meg a Jézus Krisztus nevében.” (ApCsel 10,44.48) Isten dicsőségét hirdette a választott nép csodálatos átkelése is: „És mihelyt a Jordán vizét érinti a papok lába, akik az Úrnak, az egész föld Urának a ládáját viszik, a Jordán vize kettéválik (…), és mindaddig száraz volt a meder, amíg az egész nép mindenestül át nem kelt a Jordánon.” (Józs 3,13.17) Pál azért küzd a gyülekezet állhatatosságáért, hogy eljussanak az Isten titkának, Krisztusnak ismeretére. És akik „már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne” (Kol 2,6)! Isten nagy gyermekeinek sem szabad elfelejteniük Jézus e parancsát: „…aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba.” (Mk 10,15) Ezért vigyük őhozzá kisgyermekeinket is, és ne tiltsuk el őket tőle, hogy megáldja őket! Urunk azt sem titkolta el követői elől, hogy eljövetele – álbékesség helyett – meghasonlást támaszt még családon belül is. „Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre…” (Lk 12,49) Tudhatjuk: Isten igéje tűz és sziklazúzó pöröly (lásd Jer 23,29); „…élő és ható, és megítéli a szív gondolatait és szándékait” (Zsid 4,12). Mert az övéi „vagytok, Isten elküldötte Fiának Lelkét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja: ťAbbá, Atya!Ť” (Gal 4,6) „Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk, (…) legyen meg a te akaratod…” (Mt 6,9.10) „Vegyük észre, hogy Isten itt mi magunk ellen imádkoztat, mert az önös akarat a legmélyebb s legnagyobb gonosz bennünk; ez a legdédelgetettebb kedvencünk” – így figyelmeztet Luther. „Dicsértessék, Uram, / Örökké szent neved…” (EÉ 61,1)

Garai András