Százharminc éve született Bián a 20. század egyik kiemelkedő magyar jogtudósa: Vladár Gábor volt igazságügy-miniszter, a bányai evangélikus egyházkerület volt felügyelője, Ordass Lajos püspök elnöktársa. Messze kimagaslott kortársai közül; széles körű jogi tudása, klasszikus műveltsége polihisztorrá, igazságosságot kereső állhatatossága és nem utolsósorban szerteágazó egyházi szolgálata alázatos Krisztus-hívővé avatta.

Bár egyházunknak számos kiemelkedő felügyelője volt – gondoljunk csak a Prónay testvérekre vagy Radvánszky Albertre –, a világi egyházi vezetőkről való megemlékezések mégis elég ritkák; talán azért, mert akkor az egyházunkat eláruló felügyelőkről, így Reök Ivánról vagy Mihályfi Ernőről is meg kellene emlékezni.

A Vladár család a Turóc megyei Nagycsepcsényben élt hét évszázadon keresztül, ahová még az Árpád-házi királyok telepítették; a család a hazaszeretet példaképe, minthogy Mohácsnál tizenhárom tagja halt hősi halált.

A család később Sándor Móric biai uradalmában jutott munkához, ahol a kilenc gyermek egyikeként született Gábor.

Jogi tanulmányait a budapesti tudományegyetem jogi karán fejezte be 1903-ban. Itt főleg Concha Győző és Grosschmid Béni tette a legtöbbet a tarisznyájába, amellyel kilépett az alma mater kapuján. A jogi gondolkozás módszerét megtanítva tiszteletet ébresztettek benne a hazai jogrend nagy múltja és értékei iránt, meggyökereztetve az ifjú jogászban azt a magasabb rendű szemléletet, mely szerint a jog nemcsak az értelem, hanem a szív ügye is. Ezzel cseng össze a latin mondás is: „Omne ius hominum causa institutum est” – minden jog az emberért van.

Az első világháborúban négy éven át szolgált katonaként, zömét az Isonzó poklában töltötte, ahol súlyosan meg is sebesült, s ezért Signum Laudis kitüntetésben részesült.

1929-ben az igazságügy-minisztérium törvény-előkészítő osztályának vezetője lett, így mintegy gazdája a teljes állami jogalkotásnak, interminiszteriális szempontok követése mellett. Szembeszállt a kormány militarizáló törekvéseivel, s eltávolítását csak titkos tanácsosi kinevezése akadályozta meg. A zsidótörvényekkel kapcsolatban is aggályát fejezte ki, ezért ezek kidolgozásában nem vett részt, ellenben minden erejével igyekezett megakadályozni a zsidók elhurcolását; ezt Valdemar Langlet, a Svéd Vöröskereszt megbízottja is nagyra értékelte.

Vladár Gábor a Lakatos-kormányban csak Horthy Miklós kormányzó többszöri kérésére vett részt, hogy mentse, ami még menthető. Első feladatai közé tartozott, hogy a Gestapo által letartóztatott politikusokat kiszabadítsa, és biztonságba helyezze. A nyilasuralom alatt bujkálnia kellett.

Számos nagy jelentőségű jogi munkát írt, így az öröklési jog összefoglalását a Szladits Károly-féle nagy Magyar magánjoghoz, valamint számos jogi előadást tartott, például: A jog elhajlása az élettől, Fejlődik-e jogunk vagy tesped? vagy Az igazság eszméje a hellén világban. A Parthenon Társaság elnökeként tíz klasszikus munka megjelenését segítette elő.

1939-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. Székfoglalójának címe: Tudományos munka-e a jogkészítés? 1942-ben honoris causa (azaz dísz-) doktorává avatta a debreceni egyetem. Ez alkalommal Az erkölcs, a tudomány, a humánum és a jog címmel tartott előadást. A Corvin Társaság koszorús tagja, az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület, illetve más egyesületek elnöke volt.

1. után igen aktív munkásságot fejtett ki az evangélikus egyházban, bár már az 1934–37-es zsinati törvényeknél a fegyelmi jogról szóló törvénycikk kidolgozásában és ennek kapcsán a lelkészcsere intézményének a meghonosításában is jelentős szerepet játszott. A budavári és budahegyvidéki gyülekezet életének fellendítése érdekében fáradhatatlan munkát végzett; mint egyházmegyei felügyelő nemkülönben.

Egyházi vonatkozású írásai, illetve előadásai több mint félszázat tesznek ki. Ezek közül kiemelkednek az állam és az egyház kapcsolatával foglalkozók, de igen érdekesek a családról, Luther családi életéről, az igaz presbiterről, az egyház feladatairól, Kálvinról és Lutherről szólók is.

1. novemberében lett a bányai egyházkerület felügyelője. Az államhatalom képviselője akkor még igen melegen üdvözölte, 1948. március 18-án, Szabó József püspöki beiktatását követően azonban Mihályfi Ernő, a kormány képviselője már a gyökeres változások szükségességét hangoztatta, mondván, hogy el kell távolítani „a bárókat, a dupla nemeseket, a földbirtokosokat, a levitézlett közéleti személyeket” – a négy egyházkerületi felügyelőé között az ő neve is szerepelt. Csak Ordass püspök elutasító felszólalása nyomán enyhült némileg a feszültség.

Vladár Gábornak jutott az a nehéz feladat, hogy a kormánnyal folytatandó tárgyalásokra írásba foglalja az egyház álláspontját. Ezt Ordass Lajossal és Szabó Józseffel együtt adta át Rákosi Mátyásnak, aki erre úgy reagált, hogy „nem ellentámadást, hanem lojális nyilatkozatot vár” tőlük. Az egyházi iskolák államosításával azután az események felgyorsultak: először Radvánszky Albert egyetemes felügyelőt és az egyetemes főtitkárt, utóbb pedig Ordass püspököt is letartóztatták. Vladár Gábor ekkor sem maradt tétlen, hanem összegyűjtötte a püspök védelméhez szükséges anyagot.

Azután az ő eltávolítására is megindult az ördögi gépezet. Kemény Lajoson keresztül megüzenték neki, hogy ha nem mond le, akkor megvonják a nyugdíját, és kockára teszi fia hazatérését a szovjet hadifogságból. Napokig vívódott önmagával, mire döntésre jutott.

Az államhatalom megvonta nyugdíját, ezért az állami erdészetnél kellett fizikai munkát vállalnia, majd 1951-ben kitelepítették Tomorra, ahol én is meggyőződhettem arról, hogy lakásnak alkalmatlan helyen kellett – fizikai munka mellett – tengetni az életét hetvennyolc évesen. Másfél év után Biára, a falutól messze fekvő présházba került, ahol tíz évet töltött családjával igen szerény körülmények között. Egy alkalommal favágás közben egyik szemére megvakult, majd rövidesen másik szeme világát is elveszítette.

Goldmark utcai lakását már csak rövid időre élvezhette. Beszédkészsége is megroppant. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy Visszaemlékezéseim címmel, kétévi munkával meg ne írja – vonalzó mellett, rajztáblán – félezer oldalas csodálatos önéletrajzát.

Az Úr 1972. július 16-án szólította őt magához.

Azt gondolom, hogy bár Vladár Gábor sem tudta teljesíteni az Úr Jézus Krisztusnak azt a parancsát, hogy „legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes”, mégis ő jelenti az egyik legmagasabb mércét, amelyet hívő ember egyáltalán elérhet. Isten igazsága rajta keresztül fényeljék mindhalálig előttünk!

Dr. Boleratzky Lóránd