Napról napra

Vasárnap

Hallgasd meg szavamat reggel, Uram, reggel eléd készülök, és várlak. Zsolt 5,4 (Mt 8,8; Mt 3,13–17; Róm 12,1–3/4–8/; Zsolt 71) A reggel: nehéz ébredés, kávé, öltözés, rohanás. Reggeli tévéműsor rémhírei. A lelki elcsendesedésre nincs idő – vár a munka, az élet. De milyen nap az, amelyiknek ziláltan megyünk neki? A zsoltáros receptjét kellene megvalósítani. Az Úr kezébe tenni a napot. Önmagunkat. Szeretteinket. Nem több, mint öt perc. Elé menni és várni, míg megszólal imánkra a válasz a lelkünkben. Egy Útmutató-ige elolvasása. Egy ima, fohász. Itt vagyok, Uram, kérlek, légy velem ma is. Felfrissülve indulhatunk így! Áldás lesz rajtunk.

Hétfő

Hadd tudja meg a föld minden népe, hogy az Úr az Isten, nincs más. 1Kir 8,60 (Fil 2,10; ApCsel 10,37–48; 1Móz 3,1–13) Ma minden fontos hírről azonnal értesül az egész világ, akár élő adásban. Az információ korlátlanul áramlik. De mi a „fontos”? A tőzsdei hírek? A válság? A tragédiák? A politika? Van egy hír, amely kétezer éve járja a világot. Pár napja meghitten ünnepeltük. Az ünnepi fények még égnek a januári szürkeségben. De a szívünkben ott van-e? A szánk hirdeti-e? A tetteink prédikálják-e? Hadd tudja meg a világ az igazi hírt, amely mindent megváltoztatott: az Úr az Isten, nincs más, és Fia, Jézus a Megváltó. A föld minden népe, örvendj! És hadd legyek én is ma hírvivője ennek az evangéliumnak!

Kedd

Ki hozta létre kezdettől fogva a nemzedékeket? Én, az Úr, vagyok az első, és én mindvégig ugyanaz vagyok. Ézs 41,4 (ApCsel 17,26; Józs 3,9–17; 1Móz 3,14–24) Az első kérdés izgatja, nyomasztja az emberiséget a kezdetektől. Istent „kihagyva” nem született még időtálló válasz arra, kik vagyunk, honnan jövünk, hová megyünk. Mi is válaszra várunk. És amikor a hit útján elindulunk, az újjászületett életben járónak – egyik ajándékként – ezek a válaszok megérkeznek! Világosság támad. Az ige felel. Isten megmutatja: van rend a világban, és az ő kezében van az a hatalom, amely életünket, ezt a kis, törékeny létet fenntartja. Csakúgy, mint a nagy világmindenséget. Nem káosz – isteni szeretet, bölcsesség vezérel. Adjunk érte hálát.

Szerda

Ki választana el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság vagy szorongattatás vagy üldözés vagy éhezés vagy mezítelenség vagy veszedelem vagy fegyver? Róm 8,35 (Zsolt 116,10; Kol 2,1–7; 1Móz 4,1–16) Milyen keserves lista, amelyet Pál felsorol. Igen, ezek egyike is elég, hogy a hívő hite megbicsakoljon. Igen ám, de ha valaki, Pál tudja, hogy mi a nyomorúság, a börtön, az üldözés. És olyan levelekkel ajándékozott meg, amelyek a Szentírás igazi kincsei. Mert megtapasztalta Krisztus szeretetét. Hogy Jézus ott van, ahol mi vagyunk: még a bajban, a szenvedésben is. Nem láthatóan, hanem lelkünk mélyén munkálkodva. Erőt, vigaszt nyújtva. Szeretete és léte nem attól függ, milyen állomásánál tartunk életünknek. Azt ígérte, minden napon velünk lesz. Csak mi vagyunk, akik hátat fordítunk neki – ő soha! Merjünk hinni és bízni, kérjük a hitet, ha meginognánk, mert azt is megadja.

Csütörtök

Jézus rátette a kezét az asszonyra, mire ő nyomban felegyenesedett, és dicsőítette az Istent. Lk 13,13 (Zsolt 21,14; Mk 10,13–16; 1Móz 4,17–26) „Leveszem rólad a kezem.” Ezt annak mondjuk, akit sorsára hagyunk, akivel többé nem törődünk. Jézus ráteszi kezét a hozzá fordulóra. Megérinti. Legyen testi vagy lelki baj, az érintése csodát tesz – halottat is feltámaszt. Megfékezi még a tengert is. Ha valóban szeretnénk meggyógyulni, bűneink börtönéből kiszabadulni és felegyenesedni, lelki tartást, új esélyt kapni, csak egyet kell kérni: Jézus, tedd rám a kezedet. Beteg, görnyedt vagyok. Elveszett. Ments meg. Hadd dicsőítselek téged, aki megváltottál engem.

Péntek

Az angyal így szólt Józsefhez: „Mária fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből.” Mt 1,21 (Ám 7,2–3; Lk 12,49–53; 1Móz 6,5–22) „Magasságos, / Te tudod: nehéz ez az apaság, / Amit az én szegény vállamra tettél. / Apja volnék – és mégsem az vagyok. / Ez a gyermek… ha szemébe tekintek, / Benne ragyognak nap, hold, csillagok. / Anyja szemei s a Te szemeid, / Istenem, a Te szemeid azok. (…) Oly ismerősek s oly idegenek…” Reményik Sándor megkapó szépséggel szólal meg József hangján. A fogantatás, a születés, József és Mária aggodalma, majd öröme, hálája – olyan emberi, olyan szép. Jézus így érkezett: egyszerűen, emberien, hiszen Isten Fiaként emberré lett. Isten hatalmas, üdvözítő tervének teljesedésekor gondja van az egyszerű, fiatal emberpárra, akiket angyali üzenettel erősít. Gondviselő szeretet…

Szombat

Közel van az Úr mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja. Zsolt 145,18 (Róm 12,12; Mt 6,6–13; 1Móz 7,1–16) Közel van minden és mindenki. A technika legyőzött minden távolságot: van repülőgép, van mobiltelefon, internet. Közel lenni jó, korunk embere mégis magányos. Mert igazi otthonát, a lelkit nem leli. Atyánk közelsége nélkül hideg űr a világ. Hívjuk őt – az imádság, az igeolvasás nem igényel sem pénzt, sem eszközt, „csak” odaszánt időnket, lelki megnyílásunkat. Ő már megtette a távolságot leküzdő, hatalmas utat: emberré lett. Közel jött. Közel van! Hívjuk és engedjük be őt életünkbe!

Kőháti Dóra