Keresztutak

Megdöbbenve hallom a rádióban, hogy a hét végén három fiatalt tapostak agyon egy budapesti szórakozóhelyen… Miközben hallgatom a híreket, hatvan mosolygó, a Budai Egyházmegyéből való fiatal fényképét nézegetem; ők ugyanezen a hétvégén másutt vágytak kikapcsolódni. Isten előtti vidám közösségben adtak maguknak két napot a piliscsabai Béthel Evangélikus Missziói Otthonban.

De mit kereshettek ott január 14–16. között a szentendrei, óbudai, budahegyvidéki és kelenföldi ifisek? Mi kell ahhoz, hogy első hívásra megmozduljanak a kamaszok? Egyáltalán: miért lehet vonzó egy mai gimnazista számára egy csendeshétvége? Jó volna, ha minden – ifjúsági munkát (is) végző – lelkipásztor tudná e kérdésekre a választ. Piliscsabán mindenesetre valósággá lett az ökumenikus imahét igéje: „Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban…” (ApCsel 2,46a)

Akik ott voltunk, arról beszélgettünk nagyokat, hogy Isten szemében mindannyian értékesek vagyunk. Nem azért, mintha megdolgoztunk volna érte, hanem mert ő teremtett bennünket, és mert az övéinek tudhatjuk magunkat. Ha nem így lenne, akkor még mindig csellengő, üres életű tékozló fiúk és tékozló lányok, elveszett, magatehetetlen, poros sarokban heverő „drahmák” és magukra hagyott, sérült juhocskák lennénk – hallhattuk a reggeli és az esti áhítatokban.

Miként a legtöbb fiatal, az élet küszöbén evangélikus fiataljaink is vagy önbizalom-túltengéssel vagy -hiánnyal küzdenek. Mindkettő veszélybe sodorhatja az egyént, de még egy keresztény közösséget is. Egy tizenöt évesnek mondhatják a szülei, a szerelme(i) vagy a lelkésze, hogy „Értékes vagy!”, de ebben a korosztályban is lehetséges, hogy épp Isten szava a „telitalálat”: „Drágának tartalak, becsesnek, mert szeretlek.” (Ézs 43,4a) Piliscsabán ez az üzenet íródott ifiseink szívébe, akik edzett, minden eshetőségre felkészült lelkészeiket és vezetőiket ezúttal folyamatosan fegyelmezettségükkel, odafigyelésükkel, komolyságukkal kényeztették.

A vasárnapi morzsaszedésnél a „felnőttek” kapták vissza a dicséretet. „Sokat jelentett az az elhivatottság, amivel ezek a fiatal lelkészek vezették az alkalmakat”– fogalmazta meg a résztvevő ifjak egyike.

Az elhivatottság hitelessé teszi a tisztán hirdetett igét, a tisztán hirdetett ige széppé teszi a fiatalok lelkét, a széppé tett fiatal lélek erősíti az elhivatottságot. A hatás nem marad el.

Mindezek mellett gitárral és dobbal kísért közös éneklés, hegyi túra, focibajnokság, önfeledt játékok és éjszakába nyúló csendes beszélgetés varázsolta ezt a kétnapos közösséget egy nagy, hatvanfős ifivé.

E kis pünkösdi élményt a résztvevők szeretnék folytatni a fővárosi Tamás-miséken, az egyházmegyei ifjúsági istentiszteleteken, jövő januárban pedig ismét Piliscsabán, hogy – a megszentelő és egyházat építő Lélek által – legyen kiknek világítaniuk a „világtalan” fiatalok világában.

Horváth-Hegyi Olivér