Élő víz
Bal, jobb, bal, jobb…
Sohasem gondoltam volna, hogy a járás valaha munkát fog jelenteni. Azt sem, hogy a kutyám visz majd sétálni engem.
A sportolásban edződött, ám a sok balesetben tört-zúzott láb nem fogad szót úgy, mint kellene, illetve ahogy elvárnám tőle.
Bal, jobb, bal jobb… csak gyerünk tovább, nem lehet abbahagyni. Nem bizony! Ezt nem! A kenuzást, azt igen, mert a víz egyszer-kétszer már megtréfált. Lehet, hogy nem is tréfának szánta. A síelést is, mert ha a lécek már nem követik pontosan a parancsot, nem úgy, nem arra mennek, ahogy a fejem akarja, akkor sürgősen abba kell hagyni.
Mit is még? Hát persze! A kapkodást, a hirtelenkedést. Az egyensúly hamar felborul. Bal, jobb, bal, jobb…
Biztosan jól van az kitalálva, hogy az agy magasrendű szabályozó szerepe oda-vissza jól működik, és figyelmeztetést küld, ha sok az erőlködés, nagyobb a terhelés.
Hogy valamikor ez nem volt szempont? Persze, hogy nem! Miért lett volna? Hiszen enyém volt a világ, semmi sem jelentett veszélyt, a motorkerékpár gázmarkolata igen lendületesen működött, ismeretlen volt a félelem. Két zsák cement egyszerre? Nem volt érdekes. Cséplőgép melletti zsákolás, kéveadogatás? Feledhető volt az esténkénti fáradtság. Akkor!
Bal, jobb, bal, jobb…
Milyen sértő volt, ha engem valaki figyelmeztetni mert, hogy „az egészség csak egyszeri, és ha nem vigyázol…” Dohányzás, jó kis iszogatások a barátokkal… Az idő meg csak haladt, ahogy kell.
Amikor anyányi lányok vagy éppen fiatal anyukák gyereket vezetve először köszöntek „Csókolom”-ot, hiába néztem hátra, senki sem állt mögöttem. Majd egyre szomorúbban vettem észre, hogy mind kevesebben járnak már előttem, és egyre többen mögöttem… Sorra mennek el, és egyre kevesebben vannak, akikkel emberi szót lehet váltani. És ha írok valamit, egyre több a pont helyett a gondolatjel, kérdőjel, egyre több a félbehagyott mondat, a három ponttal…
Bal, jobb, bal, jobb…
A kutya még egyáltalán nem fáradt, nekem viszont már jeleznek a térdeim, lassan haza kell indulni. Semmi gond (?), jól vagyok, a „Géza bácsi, milyen jól néz ki, senki se gondolná” már nem mindig esik jól. Ameddig az akkumulátort meg a motort be tudom emelni a csónakba, addig a horgászás is megy még. Meg a sátorozás, bográcsozás. Két fiam és egy-két barát még velem tart. A Balaton eddig még szeretett.
Bal, jobb…
Micsoda ostobaság! Mért nem „jobb, bal” a sorrend? Csak nem az átkozott politika? Buta gondolat! A bal a szív oldala, az a legfontosabb! Minden onnan indul, és ott is ér véget. Csak az bírja még sokáig! Akkor semmi baj!
Ugye te, ott fent, megengeded?
Akkor egy darabig még: bal, jobb…
Dr. Schrott Géza