Cantate

A Filippi levél Krisztus-himnuszában arról énekel az egyház, hogy Isten olyan nevet adományozott Krisztusnak, amely minden névnél nagyobb. És erre a névre minden térd meghajol, mennyeieké, földieké és föld alattiaké…

Énekünk ugyan csak kezdőszavában szólítja néven az Urat, de ez a név az egész éneket meghatározza, mint ahogy a keresztény ember életét is. Nem az a kérdés, hogy emlegetjük-e őt, hanem hogy az ő nevében járunk, cselekszünk, élünk, hiszünk és bízunk.

Jézus! – írta fel minden igehirdetése elé egy nemrég elköltözött lelkész testvér, folytatva ezzel sok keresztény teológus gyakorlatát.

Jézusról éneklünk a szerzővel, Kovács Sándorral meg azokkal az ezrekkel, akik egykor és ma éneklik: Jézus, éltem hű vezére. Jézusról, aki vezeti lépteinket, megóv a bűntől, bűnbocsánattal emel fel elesettségünkből, vigasztal, ha szomorkodunk és elkeseredünk.

Jézusról énekel, de úgy, hogy közben beszélget vele. Magasztalja Jézus nevét, s közben zajlik az a dialógus, amely nyilvánvalóvá teszi: az élő Úrral való természetes életkapcsolat ez.

Nem azért lehetséges, mert mi megnyíltunk, megjavultunk, megváltoztunk, megtértünk. Azért lehetséges, mert megismerhettük őt, aki bemutatkozott, megszólított, megváltott, élettel kínált meg.

A bűnös ember – ha megismeri Krisztust – nem elmenekül előle, hanem hozzámenekül. Mert tudja, hogy hozzá lehet menekülni, nála van menedék, nála van megbocsátás. Uram, légy te lelkem menedéke…

A Krisztust megismerő ember rájön arra az életet jelentő, kárhozattól megmentő valóságra, amely ebben a „helycserés” élményben lesz láthatóvá: érdemed lett boldogságom, és halálod életem. Jézus az Atyánál lévő teljes és boldog életét cserélte fel a kínok életútjára, hogy mi boldogok lehessünk. Jézus az örök voltát cserélte le a halálra, hogy nekünk életünk legyen. Nincs más út, és nincs más cél nekünk, élni akaró, jövőt vágyó embereknek. Egyedül csak Jézus. Hová mennék e világon – mint tehozzád, Jézusom…

A Krisztust megismerő ember nem bizonytalanul keresi az utat, nem egy helyben toporog, s nem tétlenül ácsorog. Útjának világítótornya Jézus szava, igéje, amely elégségesen bevilágítja az utat. A Jézusban kapott reménység elég erő arra, hogy harcoljunk a bűn és a halál hatalma ellen. A Jézusban kapott cél elég motiváció arra, hogy céltudatosan végigjárjuk a ránk váró utat. Míg elérem célomat…

Folytatódjék hát a beszélgetés köztem és az én Uram közt. Fogalmazzuk meg, mondjuk el, mit jelent ő nekünk, s kérjük, hogy mindaz, amit elhozott az ember számára, személyesen a miénk is lehessen.

Hafenscher Károly