Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2011 - 06 - Hagyományos értékek, modern oktatás

Kultúrkörök

Hagyományos értékek, modern oktatás

Lépni nem lehet a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium folyosóin, és az ember a saját gondolatait se hallja: csicsergő negyedikesekkel van tele az iskola. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kilencven általános iskolájából érkeztek, hogy részt vegyenek egy levelezős verseny harmadik fordulóján. Akadnak közöttük olyanok, akik több tantárgyból is neveztek; magyarból, matematikából, rajzból választhattak. Ezen a délutánon az iskola tizenhat tantermében írják a harmadik forduló feladatlapjait, amikor pedig éppen nem, akkor a díszteremben ismerkednek a megye legrégibb középiskolájának múltjával és jelenével. Egy másik délutánon hatodikosok, majd nyolcadikosok sereglettek az elmúlt héten a Kossuthba. Az utóbbi évfolyamot angol-, német- és történelemverseny várta, hogy a legjobbak majd a negyedik fordulóban találkozzanak ismét február második hetében. Még soha ennyien nem neveztek – összesen ezren – az iskola levelezős tanulmányi versenyére. Ebben bizonyosan szerepe volt az ingyenességnek is, de az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium erősödő presztízsének is…

A nyíregyházi evangélikus gimnázium tantestületének nyolcvan százaléka vett részt a közelmúltban olyan továbbképzésen, amely a módszertani megújulást, az úgynevezett kompetenciaalapú oktatás megvalósítását szolgálta. Több tanteremben – főleg a természettudományos szaktantermekben – interaktív táblát használnak, az eddigi tizenhat tanulói laptop mellé nemrég még húszat vásárolt az iskola. Ezeket névre szólóan adják oda a diákoknak, akik már nemcsak a tanórán, de a felkészüléshez is használhatják az ölbe vehető apró számítógépeket.

– Pályázati forrásokból és közel harmadrész önerőből mintegy nyolcvanmillió forintos fejlesztés történt – újságolja Tar Jánosné, az iskola igazgatója. – Ma már a legfejlettebb technikával és magasan képzett, naprakész tudással rendelkező pedagógusokkal dolgozunk a hétköznapokban, amit az eredmények is visszaigazolnak. Tanulóink jobb eredményeket érnek el a tanulmányi versenyeken, főként a természettudományokban.

Tovább javult a továbbtanulási arány, a korábbi eredményekhez képest tíz-tizenöt százalékkal több diákunknak sikerült bejutnia egyetemre vagy főiskolára. Sok diákunk tanul tovább teológián is, és választ hitoktatói, lelkipásztori hivatást, nemcsak evangélikus, hanem református vagy katolikus egyházi keretben is. A pályázati eredmények sorában örömteli, hogy – több mint tízmillió forintos beruházással – sikerült a megyében egyedülálló műemlék könyvtárunk teljes állományát restauráltatni.

A könyvritkaságokat mindenki számára elérhetővé teszik a nyílt napokon vagy előre bejelentett osztálylátogatások keretében. A látogatás lehetőségét a levelezős verseny résztvevőinek is felkínálta Máthé Zoltán igazgatóhelyettes. Bizony felragyogott a kisdiákok szeme, amikor az intézményt bemutatta, különösen, amikor a mászófalat ajánlotta figyelmükbe.

– A mai fiatalok a különlegességekért lelkesednek, s ha meg akarjuk mozgatni őket, erre is tekintettel kell lenni – magyarázza Tar Jánosné elnéző mosollyal. – A mászófalon testnevelésórán és tömegsport-foglalkozás keretében is „dolgoznak”, nagyon népszerű sportszer. Megvétele úgy vált lehetségessé, hogy a tantestületben egy kollégánk nemcsak művelője ennek a nálunk még extrémnek számító sportágnak, de oktatója is. Ott tartunk, hogy tanulóink már versenyeken is indulnak. De fejlesztettük konditermünket is új eszközökkel, és a pályázati forrásoknak köszönhetően a gyógytornához is beszereztünk korszerű taneszközöket.

A mozgás minden formája örvendetes, és a Kossuthban most a néptánc is feljövőben van.

– Iskolánkban minden diák a saját felekezetének megfelelő hitoktatásban részesül hitoktató vagy lelkész vezetésével. Az ökumenikus imahetet követően a felekezetek testvéri együttműködését erősíti a diákjaink számára szervezett, már hagyománnyá vált „ökumenikus hónap” – ezekben a hetekben zajló – diák-istentiszteleti sorozata – egészíti ki mondandóját az igazgató.

Jogos a kiegészítés, hiszen amikor azt mondjuk: „hagyományos értékek, modern oktatás”, akkor nem kérdés, hogy evangélikus intézményekben a hitéleti nevelés az első, legfontosabb pillér.