evél&levél
A médiatörvény vitájának margójára
Nem vagyok a téma szakértője, de mára mindenki azzá lett. Én akkor döbbentem meg igazán, amikor pár évvel ezelőtt láttam egy nézettségi mutatót: több mint másfél millió ember volt kíváncsi a Győzike nevével fémjelzett műsorra…
Persze több irányból tehető fel kérdés:
Mivé tette az egyébként felkészült, jellemes, megalkuvást nem ismerő magyar embereket ez a gaz, idegen érdekeket képviselő médiaszörny? Mivé lett a történelem folyamán ez az egyébként felkészült, tehetséges, jobb sorsra érdemes nép, hogy így meg lehet vezetni? Miért veszítette el ez az egyébként már-már makulátlan társadalom azt a képességét, hogy váltani tudjon az értékes és értéktelen műsorokat sugárzó adók között? Hogyan juthat el egy magát népnek, nemzetnek identifikáló közösség odáig, hogy elfelejtse azt az ősi igazságot, hogy hazát is csak úgy lehet építeni, miként a házat, templomot: téglánként, alulról felfelé?
Tehát a médiában tapasztalható visszásságok csak torz, görbe, kicsit hibás tükrei, de mégiscsak tükrei a saját valóságunknak. Ha változtatni akarunk, akkor nem a tükröt kell összetörni, újrakeretezni, hibáztatni, hanem valódi megújulást kell kezdeményezni. A törvényen inneni és túli valóságban.
Miért gondolják azt az új médiatörvény kitalálói, hogy a törvény erejével meg lehet szüntetni azt az értékválságot, amely mondjuk a 8. parancsolat megszegéséből következik: „Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!” Pozitív megfogalmazásban: Védd meg mások becsületét.
Ma az a valóság, hogy az jut előre, annak van perspektívája, aki átgázol mások becsületén. A média eszközeit is kihasználva. Politikában, üzletben, munkahelyen, sokszor még az egyházban is. Csak akinek van tapasztalata a szabályokon túli szeretet végső hatalmáról, az tudja, hogy – például – mások becsülete mindennél fontosabb.
Nem azt állítom, hogy nincs szükség (média) törvényre. De nem hiszek azoknak, akik azt állítják, hogy minden rossz gyökere az, hogy nem volt megzabolázva a sajtó a rendszerváltás óta.
Az értékek világában hosszú évtizedek óta nincs meg a magyar társadalomban a legkisebb közös többszörös. Ezt a helyzetet lehet ostorozni, lehet a mindent elsöprő többség erejével egy illúzió mentén alkotmányosan átalakítani. A helyzet mégis az, hogy akkor járunk helyes úton, ha elfogadjuk, hogy ma a különböző értékek, identitások szövete valóság. Van benne felemelő és lesújtó, vállalható és vállalhatatlan, szép és torz, nemes és nemtelen, mélyen emberi és embertelen. Mégis ezzel a kevert anyaggal kell házat és hazát építeni, szívós következetességgel alulról felfelé.
Felülről lefelé csak légvárat lehet építeni.
Laborczi Géza lelkész (Nyíregyháza)
Laborczi Géza