Evangélikusok

– Vízkereszt ünnepe óta a Gát utcai templomban, a ferencvárosi gyülekezetben polifon vesperást tartanak vasárnap esténként hat órakor. Mit kell tudni erről a liturgiáról? – kérdeztük Muntag Lőrinc zeneszerzés szakos akadémistát.

– A protestáns egyházak a középkori zsolozsmahagyományból a reggeli – prima – és az esti – vesperás, illetve kompletórium – imaórákat vették át. A reformáció hazai terjedésével párhuzamosan sorra jelentek meg az ország különböző helyein ezeknek a liturgiáknak a magyar nyelvű kötetei. Ezek az énekeskönyvek az anyanyelvű istentisztelet első és legértékesebb forrásai. Később ez a forma háttérbe szorult az – úrvacsorás – istentisztelettel szemben. Az utóbbi tíz-húsz évben több kezdeményezés indult felélesztésére. Megjelent például a Protestáns graduál és a Gyülekezeti liturgikus könyv, ami hozzáférhetővé teszi a gyülekezetek számára ezt a repertoárt. Budapesten jelenleg Kelenföldön és a budafoki református gyülekezetben zajlik rendszeres protestáns vesperásozás.

– Mi a különbség a vesperás és a „hagyományos” istentisztelet között?

– A vesperás „gerincét” a zsoltározás adja. Az énekeskönyv elején található zsoltárokhoz hasonló formában, de sokkal nagyobb terjedelemben éneklünk zsoltárokat. Ezeknek a szövegeknek kiemelt jelentőséget tulajdonítottak már az ókeresztény időkben is. Úgy tartották, hogy kiválnak az Ószövetségből azzal, hogy egyetemes keresztény mondanivalót fogalmaznak meg. A vesperás második felének középpontjában a Magnificat áll. Az Újszövetség három kiemelt – és napszakhoz kötött – canticumából (a Benedictus, Nunc dimittis mellett) az egyik, Mária hálaéneke. Ezt mindig állva énekeljük, és hasonlóan a gyülekezeti énekhez, a kórussal felváltva.

– Az ökumenikus imahét záróalkalma is erre a liturgiára épült, amelyben a római katolikus gyülekezet is aktívan vett részt. Összességében mennyire „evangélikus liturgia” ez, ha lehet ilyet kérdezni?

– Annyiban teljesen, hogy évszázadokig használatban volt, az egyház specifikumaival – például az igehirdetés beiktatásával –, saját repertoárjával, anyanyelvűséggel. Viszont azt is látni kell, hogy a zsolozsma nem tartalmaz semmi olyat, ami a történelmi egyházakat elválasztja, tehát összességében ökumenikus alkalomnak tekinthető. Ami a protestáns repertoár különleges értékét jelenti, az a tételek reformáció korabeli anyanyelvűsítése, még a középkor „melegében”. Ugyanez a munka katolikus részről a „modern” 20. században zajlott le, fele olyan érzékenységgel.

Kik a résztvevők?

– Alapvetően evangélikus egyetemistákból áll a kör, amelyben először körvonalazódott az igény egy hasonló alkalom létrehozására. Az egyházzene tanszakról, ahonnan sok segítséget kaptunk a kutatómunkában, szintén van állandó résztvevőnk, de a többség laikus. Mostanra szerencsére kialakult egy olyan bővebb csapat, amelynek tagjaiból rugalmasan meg tudjuk oldani az állandó jelenlétet. Lelkészünk, Koczor Tamás a Bence Gábor vezette nyári kántorképző tanfolyam lelkészeként már szerzett tapasztalatot a zsolozsmázásban, és kellő vállalkozó kedv volt benne ennek a formának a hétről hétre való végzésére. Olykor a Pesti Nyolc gyülekezeteinek lelkészei is vállalnak szolgálatot.

– Kiket várnak a vesperásra?

– Először is mindenkit, aki még nem vett részt hasonló alkalmon, hogy megcsodálja ennek a formának a különleges hangulatát és szépségét. A vespera bizonyos értelemben aktívabb részvételt kíván a gyülekezettől, másrészről meditatívabb jellegű – olyan, mint egy hosszú imádság. Aki megismeri, és megtanulja ezt sajátjaként mondani, annak igazán felemelő élmény, hétről hétre ünnepivé tudja tenni az ember életének ezt a mintegy harmincöt-negyven perces szakaszát.