Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2011 - 07 - Ünnep az északi kerület legfiatalabb templomában

Egyházunk egy-két hete

Ünnep az északi kerület legfiatalabb templomában

„Amikor eljött a templomszentelés ünnepe, Jeruzsálemben tél volt.” (Jn 10,22) Erdőkertesen pedig örömében nulla fok fölé szökkent a hőmérő higanyszála február első hétvégéjén, amikor az evangélikus templom ötödik születésnapjára gyűltek össze a hívek hálaadó istentiszteletre. Zsúfolásig megtelt az Északi Egyházkerület legfiatalabb, klasszikus és modern stílusjegyeket egyaránt magán viselő temploma, melyet a Tihanyi–Halmos és Társai Építészeti és Mérnöki Iroda tervezett, és D. Szebik Imre püspök szentelt fel 2006-ban.

Meg kell becsülni ezt az öt évet – mely „éppen csak évfordulós” ünneplésre ad okot –, a templomot nem az évek száma, hanem a gyülekezet teszi széppé – mondotta igehirdetésében dr. Fabiny Tamás. A püspök Jn 10,22–30 alapján hangsúlyozta, hogy az egykori és az eljövendő Jeruzsálem között élő mai közösségek saját Jeruzsálemeikben élnek, ahol Isten felkiáltójelként van jelen, hogy tudassa: követésre hív minket. „Engedjétek, hogy átöleljen benneteket! Hiszem, hogy Istennek terve van veletek itt Erdőkertesen” – hangzott a biztatás.

A domonyi énekkar istentiszteletet záró szolgálata után Sághyné Kiss Katalin lelkész köszöntötte a megjelent egyházi és városi vezetőket, akik a templom alagsorában rendezett szeretetvendégségen találkozhattak, és folytathattak tartalmas beszélgetéseket.

A templomi együttlét utolsó akkordjaként Benczúr László egyházkerületi felügyelő mondott igei köszöntőt, kiemelve az Istentől jövő békesség fontosságát. „Minden építkezés sok gonddal és felelősséggel jár” – állapította meg, majd hozzátette: „Legyünk ezeken túl, és örüljünk annak, hogy Isten élő kövekből akarja építeni a közösséget.”

Az erdőkertesi szórványban január 1-jével új korszak indult, hiszen az eddigi gödöllői gondozásból átkerült Domonyhoz. Így több mint ezer evangélikus tartozik az új összetételű gyülekezet területéhez, amelyen a lelkipásztori feladatokat Sághyné Kiss Katalin látja el. Jelentős változás továbbá az is, hogy február második vasárnapjától az istentiszteletek délelőtt tizenegy órakor kezdődnek a Nemes utca 2. szám alatti hajlékban.

Hor­váth-He­gyi Áron