Szószóró

„Ezeket elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük.” (Jn 17,13b)

Emlékszel, ahogy táncoltunk? Emlékszel az éjszakai csámborgásokra? A kezünk már fájt és viszketett a tapsolástól. Micsoda koncertek! Félszavakból is értettük egymást. Szélrózsa.

Még ma is ott lüktet az evangélikus ritmus a lábunkban. Hiába nyújtjuk és lógatjuk az iskolapadokban. Még ma is ott őrizzük a nyár melegét a bőrünkön. Hiába hordja a havat a szél. Hiába pillant ránk jegesen a tanár: már megint elkalandoztál!

Ez az emlékezés több mint nosztalgia. Nosztalgiázni azon lehet, ami elmúlt. Ami véget ért, visszavonhatatlanul. Ami az öröm hűlt helye. Az emlékezés viszont fölidézi az örömöt. Megeleveníti. Újra jelenvalóvá teszi. Mint az emlékezés a Szélrózsára. A Szélrózsa ugyanis nem magában áll. Hanem olyan esemény, amely örömöt elevenít föl. Az Istennel találkozás örömét.

A Szélrózsa közel hozza Jézust. Jézus Krisztust, akivel már így vagy úgy, de találkoztunk. Jézust, aki azért jött, hogy elvezessen bennünket az élet örömére és az öröm teljességére. Jézust, aki leül közénk ünnepelni, mint egykor a kánai menyegzőn. Jézust, aki megtanítja, hogy alkohol nélkül is meg lehet részegülni. Jézust, aki megmutatja, hogy Isten szeretete jobb bármilyen partidrognál. Jézust, aki biztosít minket arról, hogy a buli nem marad abba, az öröm nem fogy el, a találkozások igazi barátságokká válhatnak, mert Isten országa már közöttünk van.

Az iskola különleges hely. Miközben odakint az őszből télbe, majd tavaszba fordul a világ, az iskola megmarad időtlen térnek. Miközben hétvégenként más és más helyet keresünk a kikapcsolódásra és szórakozásra, az iskola megmarad biztos pontnak. Az áhítatok, tanórák, csengők, szünetek mind-mind abban segítenek, hogy az iskola átlátható és biztonságot adó tér lehessen. Erre pedig nagy szükségünk van ahhoz, hogy megérleljük, növesszük és megerősítsük a bennünk rejlő hitmagvakat: a türelmet, a kitartást, az örömöt, a nyitottságot az újra. Hiszen minden tanóra egyre több mindent fed föl Isten csodálatos világából, ezzel együtt pedig Istenből is.

Az áhítatok nem hagyják, hogy elfeledkezzünk Jézus közelségéről, az imádságok megtartják és megszilárdítják barátságunkat vele. A szünetek, a folyosó végi sutyorgásokkal, a tanárok közvetlenségével átsegítenek a kedvetlen, erőtlen perceken, és kézzelfogható tapasztalattá teszik, hogy Jézus itt áll mellettünk. Hol egy diák, hol egy felnőtt képében tűnik elénk, és velünk marad a világ végezetéig. Az iskola áldott tér és áldott idő, mely valósággá, részünkké teszi az egyszeri élményt: Krisztus öröme teljessé lett bennünk.

Rozs-Nagy Szilvia

Névjegy: Rozs-Nagy Szilvia

A Deák Téri Evangélikus Gimnázium iskolalelkésze vagyok. Amikor 2007-ben először nyitottam be az iskola kapuján, egy álomba kapcsolódtam be. Az iskola összes munkatársával azon dolgozunk, hogy diákjaink egy fölkészült és hiteles keresztény közösség részesei, tevékeny alkotói és alakítói legyenek. Kezeink nem akarják hagyni, hogy nemzedéki, felekezeti vagy családi háttérből fakadó szakadékok épüljenek, ezért összekulcsolva átívelnek felettük, megtartanak, és Istenhez emelnek. Azóta is ebben az álomban élek.