Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2011 - 09 - Énekes rigó

Gyermekvár

Énekes rigó

Valamivel kisebb, mint a feketerigó, felül meleg földbarna, alul pedig fehér alapon szív alakú barna pettyekkel mintázott. Vonuló madár, októberben, akkor is éjszaka repül dél felé. Csendes estéken akár a városok felett is lehet hallani a madarak „cipp” hangjait. A telet Európa déli felén – sajnos főleg Olaszországban – töltik, ahol vadásznak rájuk, és rengeteget el is pusztítanak. Egyik-másik távolabbra is eljut. Magyarországon gyűrűzött énekes rigót találtak már Észak-Afrikában, Tunéziában is.

Márciusban érkezik hozzánk, ekkor lehet hallani a hímek csodálatos koncertjét. Nem fuvolázik, mint a feketerigó, hanem tagolt, ismételt hangos strófákból áll az éneke.

Egy szép márciusi estén vadász barátommal az Ócsa környéki égerlápon jártunk. Barátom szalonkát szeretett volna lőni, ezek a hosszú csőrű vándorok ugyanis ilyenkor repülnek át Magyarországon. Én persze nekik drukkoltam, és jól, mert elkerültek minket, egyet sem láttunk. Alkonyodott, gumicsizmában álltunk egy tisztás szélén a tiszta lápvízben, amikor megszólalt az első énekes rigó. Nyomban követte a második, a harmadik, és perceken belül csodálatos kórusukban gyönyörködhettünk. A még kopasz égererdő mögött akkor süllyedt a vérvörös felhőkbe a nap – felejthetetlen este volt.

Az énekes rigó a dús aljnövényzetű erdők lakója. A párok a feketerigóéhoz hasonló fészküket bokrok, fák ágaira építik. A csészét azonban nem bélelik ki, a tojó nyálával kevert fazúzalékkal és sárral tapasztja simára. Évente kétszer költenek, egyszerre négy-öt fiókát nevelnek. Ezek tizenkét-tizenhárom nap alatt kelnek ki, és már tizenhárom-tizennégy napos korukban kiugrálnak, elhagyják a fészket. Evezőtollaik ekkor még rövidek, farkuk olyan pici, hogy alig látni, és nem vagy alig tudnak repülni. A bokrok alatt bujkálnak, ahol szüleik tovább etetik őket. Az ilyen, látszólag elhagyott kis rigó nem árva, még jó szándékkal sem szabad hazavinni! A szülők gilisztákkal, rovarokkal, csigákkal táplálják őket.

Az énekes rigó nagyon szereti a csigát. Erdei utakon lehet találni olyan helyeket, ahol nagyobb kő vagy gyökér áll ki a földből, mellette pedig sok széttört csigahéj fekszik. Ez az énekes rigó „műhelye”. Augusztustól, amikor már javában érik a bodza, szívesen csipegeti a lédús fekete bogyókat is.

Az énekes rigó Nyugat-Európában több helyen – a feketerigóhoz hasonlóan – városi madárrá vált. Nálunk ez a folyamat csak most kezdődik.

Évekkel ezelőtt Balatonakarattyán láttam a forgalmas gyalogjárda menti kiskertben egy fiatal fenyőfát, ágai között épült fészkében az énekes rigó a tojásait melengette.

Kérdések: 1. Mit gondolsz, milyen színűek az énekes rigó tojásai? 2. Vajon meddig él egy énekes rigó? 3. Mit gondolsz, hány énekes rigót pusztítanak el évente Dél-Európában?

Schmidt Egon