Kultúrkörök

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm minden kedves vendégünket az Evangélikus Hittudományi Egyetem 2011. évi Dies Academicus ünnepségén. Egy Dies Academicus valójában nem más, mint kibővített nyílt nap. De talán azt is lehetne mondani, pozitív értelemben vett fordított nyílt nap.

Olyan emberek ülnek ma együtt ebben a teremben, akiknek – mindegyikünknek – sok megköszönnivalójuk van Istennek azért, amit a teológia tudományos művelésén keresztül elérhetővé tett számukra.

Életpályák, életutak kerülnek ma elénk. Nekünk az a küldetésünk, hogy felfedezzük az értékeket, és ezek az értékek a mi életünknek is kincsévé váljanak. (…)

Napunk első részében Prőhle Károly professzor úrra emlékezünk születésének századik évfordulóján. Róla nagyon jól tudjuk, hogy egyáltalán nem volt idegen számára a természettudomány és maga a természet szépsége sem. Ahhoz a nemzedékhez tartozott, amely tudott nagyon korán kelni, képes volt későn lefeküdni és hosszú órákon át küzdeni egy-egy nagyon mély teológiai vagy filozófiai kérdéssel.

Munkásságára három szó mindenképpen jellemző volt: a gondolkodás, a bizalom és a kitartó tanulás. Annyi sok évtizeden át, amennyit Teremtőjétől kapott.

Akik hallgattuk a Római levélről szóló exegézis-előadásait, sok órája felidéződik, ha elolvassuk az 1997-ben Szentháromság ünnepére a Róm 11,33–36 textus alapján írt prédikációját. Ebből csak egy rá nagyon jellemző mondatot emelek ki: „Istenhitünk sem nélkülözheti a gondolkodás ellenőrző munkáját, mert hitünk igazi lényege szerint bizalom, a Hiszekegy helyes értelmezése szerint is: bízom Istenben, bízom Jézusban és bízom a Szentlélekben. És bizalomra hajlandóságunk, hiszékenységünk miatt hitünkben is sokszor és sokféleképpen tévedhetünk. A hitbeli tévedés pedig súlyos csalódáshoz, lelki összeroppanáshoz vezethet. Ez ellen kaptuk Istentől a kritikus gondolkodás ajándékát, tehát nem bűn, hanem az a jó, ha gondolkodva hiszek, ha ťtudom, kiben hiszekŤ (2Tim 1,12), vagyis gondolkodom, tehát tudatosan hiszek.”

Mai napunk második részében három életút kerül elénk. Én elöljáróban most nem a három jeles személyiségről, hanem arról a hídról szólnék, amely összeköti életüket és munkásságukat. Mindhárman megkapaszkodtak a Bibliának, a lutheri tanításnak és a mások segítésének mély és elszánt szolgálatában. Különböző területeken, teológiában és művészetben, „tanításban és prófétálásban”. De céljuk közös: hogy Isten szeretetének nagyságát szavaikon, gesztusaikon, zenéjükön keresztül minél többen megismerjék.

Köszöntésemet Prőhle Károly idézett prédikációjának alapigéjével szeretném zárni: „Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Milyen megfoghatatlanok az ő ítéletei, és milyen kikutathatatlanok az ő útjai! Ugyan ťki értette meg az Úr szándékát, vagy ki lett az ő tanácsadójává? Vagy ki előlegezett neki, hogy vissza kellene fizetnie?Ť Bizony tőle, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké. Ámen.”

Dr. Szabó Lajos