A hét témája
D. Payr Sándor emlékezete
(Részletek a Payr Sándor-emlékkönyv szerkesztőjének, Polgárdi Sándor esperes-lelkésznek az előadásából)
Payr Sándorra, a soproni evangélikus teológia egyháztörténészére, egyetemi tanárra, a csendes, szerény tudósra emlékezünk. A Magyarországi Evangélikus Egyház kiemelkedő történetírója ő, tudása, szellemisége tovább él műveiben, amelyek közül sokat napjaink történészei, kutatói is forrásmunkaként használnak. Születésének százötvenedik évfordulóján egy kiadvánnyal is tisztelgünk előtte, a pápai Gyurátz Ferenc utcában található gyülekezeti épület utcai homlokzatán pedig bronz domborművel emlékeztetjük az e városba látogatót, hogy ki is volt Payr valójában.
Payr Sámuel és Feigl Erzsébet elsőszülött gyermeke 1861. február 25-én látta meg a napvilágot Pápán.
A kiváló városi tanító, Tompa Zsigmond „keze alatt” indult el a kisdiák, aki tizenegy éves volt, amikor Gyurátz Ferenc pápai lelkész lett. A gimnáziumot a pápai református kollégiumban végezte. Mint arról az évkönyvek is beszámolnak, kitűnő tanulmányi eredménnyel.
„Az első osztályban csak mintegy húszan lehettünk” – írja Payr. „Két-három pápai, a többi jól megtermett kálvinista fiú pedig vidékről, Ácsról, Kocsról, Szilasbalhásról stb. A többieknél kisebb termetű lévén szerényen húzódtam meg a hátsó padban. Öröm volt tanulni, oly lelkes, világos volt a tanár előadása. Akkor még nem volt szakrendszer, Farkas Dezső tanított minden tantárgyat. Ennek is volt jó oldala. A második hónapban tanárunk csak kijelenti: »Holnap kihirdetem a sorrendet, aztán érdem szerint így fogtok ülni a padokban.« Nagy izgalom lett az osztályban. Volt egy szőke, erős, magas, vidéki társunk, Sz. Károly, aki könnyen letepert bennünket. Ez a nevezetes napon óra előtt összeírta előre a sorrendet: »Tudjátok, hogyan lesz? Az első én leszek.« Szerénysége nem tiltotta. Aztán jöttek a barátai: második, harmadik, erő és nagyságrend szerint. Örültem, hogy tizenegyediknek engem is megtettek és nem utolsónak.
Bejön a tanár, komoly, vizsgáló arccal végignéz az osztályon, s azután a jegyzőkönyvéből, kellő pauzákat tartva, olvassa: »Első lesz: Payr Sándor.« Szerettem volna kifutni az osztályból, olyan becsmérlő szemekkel néztek rám. Ezt én nem vártam és nem is kívántam. Eltűnt a lelkem nyugalma. Felekezeti kérdés sohasem volt közöttünk, de most hallanom kellett: »Hogy épp ezt a lutheránust ülteti oda!« Azután jött a sok »provokálás«. Ha valaki jól felelt, akkor provokálhatott, azaz felhívhatta bármelyik társát.”
Gyurátz Ferenc volt Payr vallástanára, s ez meghatározta a fiú lelki, szellemi fejlődését, érdeklődését. (…) Gyurátz Ferenc lelkészi és püspöki, igehirdetői, pásztori és tanítói munkájának közvetlen szemlélése gazdag életindítás volt számára. A vele való együttműködés pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Payr a lelkészi pályát válassza élethivatásául. Payr Sándor később még ennél is többet kapott: kivívta magának Gyurátz Ferenc barátságát.
Karsay Sándor püspök 1886. szeptember 26-án öt papjelöltet szentelt fel, miután az előző napon a papi vizsgát sikerrel letették. Az Evangélikus Országos Levéltár Ordinációs könyvében az 5. pont alatt olvasható, hogy Payr Sándor – aki „a theológiát Sopronban és Báselben végezte” – Sárvárra került.
Kápláni szolgálata csupán másfél évre terjedt: 1886 szeptemberétől 1887 márciusáig Sárvárott, majd 1887 márciusától 1888 májusáig Győrött volt segédlelkész. 1888 tavaszán a Fejér megyei Pusztavám gyülekezete választotta meg lelkészének a huszonhét éves ifjút. (…)
Gyurátz Ferenc püspök naplójában 1896. március 1-jei keltezéssel olvasható a következő: „A múlt évi egyetemes gyűlés mindenik püspök mellé egy-egy missziói lelkészt rendelt, évi 800 Ft javadalom és 400 Ft utiutalvány díjazásával az államsegélyből. Én ezen állásra Payr Sándor valódi lelkészt hívtam meg. Pápai születésű, itt növekedett, jeles képességű fiatalember. Állását a mai nap foglalta el. Elfoglalva tényleg a püspöki irodában lesz, hol elég munka vár reá. A missziói lelkészi feladat végzését akkor lehet tenni, ha a missziói ügy egyház kebelünkben rendezve lesz. (…)”
A rendkívül lelkiismeretes és érzékeny lelkű fiatal tudós tehát szülővárosában Gyurátz Ferenc püspök mellé került titkárnak. Gyurátz püspök nagy hatással volt reá, előbb valóságos lelki atyja, majd igazi megértő barátja lett nála jóval fiatalabb munkatársának, aki később nagyszabású életrajzzal rótta le a püspök iránti háláját. (…)
Payr Sándort felkészültsége miatt már ekkor is többször hívogatták teológiai tanárnak – rövid ideig tanított is Sopronban –, ő mégis inkább a lelkészi hivatás mellett döntött, és a teológiai előadói lehetőséget visszautasította. (Bár az anekdota szerint azért hagyta ott a pulpitust, mert diákjai közül egyesek nem figyeltek rá, ő pedig a tudományos munkát ennyire nem becsülők számára nem óhajtott tanítani; ám a fő ok sokkal inkább az volt, hogy még nem érezte magát elég felkészültnek a tanári pályára.)
A püspöki titkári tisztet három éven át töltötte be, és csak 1899-ben állt a teológia katedrájára, mint kedves területének, az egyháztörténetnek a tanára.
1930-ban történt nyugdíjba vonulásáig volt az egyetemi fakultás nyilvános rendes tanára. Ebben az időben már az sem tántorította el a teológiai oktatástól, hogy 1916-ban többen őt óhajtották Gyurátz Ferenc utódjaként látni a püspöki székben. Nem vállalta.
Doktori disszertációt ugyan nem írt, de kiemelkedő munkásságát a debreceni Magyar Királyi Tisza István Tudományegyetem Református Hittudományi Kara 1929-ben a fakultás tiszteletbeli (honoris causa) teológiai doktori címével ismerte el. A debreceni református teológiai kar elismerése magától értetődő, hiszen Payr Sándor egyháztörténeti és himnológiai munkássága mindkét protestáns felekezetet gazdagította.
Nyugdíjazása után is aktív történetíró és kutatómunkát végzett, művei az utókor számára felbecsülhetetlen értékű forrásanyagok.
Payr Sándor elsősorban a Dunántúl történetét, a gályarabság korát, illetve a 18. század egyháztörténetét kutatta, komoly figyelmet fordítva a politikai, társadalmi és kultúrtörténeti összefüggésekre is. Legnagyobb munkáihoz, az Egyháztörténeti emlékek (1910) és a 932 oldalas, az 1522–1647 közötti eseményeket leíró, A Dunántúli evangélikus egyházkerület története, I. kötet (1924) című könyveihez elsősorban régi egyházi magángyűjteményeknek és a Nemzeti Múzeum kézirattárának anyagát dolgozta fel.
Több tudományos és irodalmi kör, így a Luther, valamint a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság is tiszteletbeli tagjának választotta.
A lelkésznemzedékek tanítása mellett hangyaszorgalommal mélyedt el a magyar evangélikusság és a vallásos énekes költemények történetében, a levéltári anyagokat feldolgozva. A magyar evangélikus lelkészekről és lelkészi dinasztiákról, így a Nádasdyakról, a Zvonaricsokról, a Kollonicsokról és a Zinzendorfokról, az Ostffyakról és a Perlakyakról is írt monográfiát.
Boldog családi életet élt. Első felesége, Bakó Emma azonban korán meghalt, s Payr újranősült. Második házasságából egy leánya született.