A hét témája

A reformáció teológiai szókészlete alapján mind az egyházkerülettel, mind pedig a püspöki szolgálattal kapcsolatos részletek szabályozása az „emberi eredetű egyházi szokások” kategóriájába tartozik.

Az egyházkerületekről például nincs egyáltalán sem bibliai, sem reformátori hitvallásos rendelkezés, a püspöki szolgálattal kapcsolatos bibliai gyakorlat pedig az évszázadok során olyan mértékben átalakult, hogy alig lehet ráismerni.

Ez nem csökkenti témánk fontosságát, hanem inkább kihangsúlyozza. A mindenkori egyház tagjai – benne a mai teológusok és egyháztagok – kiemelt felelősséget hordoznak abban, hogy mit, miért és hogyan szabályozunk, hogy milyen kereteket alakítunk ki az egyházban Isten ügyének jobb előmenetele reményében.

Egyházunk és a jövőkép

Evangélikus örökségünk része, hogy reménységgel tekintünk a jövőbe. Az Ágostai hitvallás VII. cikkének elején ezt olvassuk: „…az egy anyaszentegyház minden időben megmarad.” A hitvallás szövege itt természetesen az egyház lényegéről és nem az emberek által alkotott keretről beszél.

Az ember által alkotott keretek esetlegességéről és töredékességéről világosan beszél a történelem. A Magyarországi Evangélikus Egyház kerületi berendezkedésének keretét például nem pusztán az evangélikusok szándéka, nem teológiai érvek alakították ki, hanem konkrétan egy politikai döntés, III. Károly 1731-ben kiadott Carolina Resolutio nevű rendelete.

A külső politika durva beleavatkozása néhány évtizede, 1952-ben ugyancsak felborította a hosszú idő során kialakult és megszokott egyházi kereteket. Kapi Béla, a Dunántúli Egyházkerület harminckét éven át hűséges püspöke szívszorító módon írta meg szeretett egyházkerületének megszüntetését. Víziójában koporsóba zárva látta szeretett kerületét, és fájdalmas módon írt a búcsúzásról, a gyászról.

Ugyanakkor az is igaz, hogy az egyházkerület megszüntetése, sőt rosszakaratú politikai szándék, üldöztetés, sok egyházi ember elbukása, árulások és elfordulások, az egész egyháznak megásott sír mégsem vezetett az egyház teljes pusztulásához, halálához.

Ebben az összefüggésben érdemes gondolni arra, hogy Isten akkor is munkálkodott, amikor nehéz körülmények között az elhagyottságunkon keseregtünk… Egyházkerületünk mai lelkészi karának több mint kilencven százaléka 1952 után született, és az összes lelkészünk az említett tragédia után kapta elhívását!

Amint látjuk, az egyházkerület nem feltétele Isten munkájának, de Isten munkájának csatornájává lehet. Azon fogok munkálkodni, hogy egyházkerületünk a jövőben ilyen csatornává legyen!

Isten népének szolgálata

Több fórumon is elmondtam, hogy gyülekezetcentrikus egyházban gondolkodom. Tisztában vagyok azzal, hogy gyülekezeteink elesett állapotban vannak. Tudom, hogy olyan nagy az ínség, hogy van, ahol nem tudnak alkalmas tisztségviselőket választani, mert nincs kiből. Ismerem a kicsi gyülekezetek működési zavarait, az elkeseredettséget és az uralkodó pesszimizmust.

Az egyháznak mégis a gyülekezeti szint a legfontosabb része, mert Isten népe, az emberek ott élnek. Azok az emberek, akikért Krisztus az életét adta. Luther azt írja a Schmalkaldeni cikkekben: „…a hétéves gyermek is tudja, mi az egyház, a báránykák, akik hallgatnak pásztoruk hangjára…”

Az egyházkerület és a mindenkori püspök szolgálatának értelme is a rábízott gyülekezetek, egyházmegyék, intézmények, lelkészek és nem lelkészek segítésében, támogatásában és szolgálatában van.

A püspöki szolgálat a lelkészi szolgálat elágazása

A bibliai επισκοπος (felügyelő, őrködő) eredetileg egy-egy gyülekezet elöljárója, akit a közösség megbízott. Ott akkor ez értelemszerűen nem szakirányú elméleti tudáshoz, nem végzettséghez, hanem Krisztus és a tőle kapott örökség ismeretéhez és a hiteles életvitelhez kötött szerep volt.

Érdemes erre odafigyelni ma is. Nem csak az a Krisztus ismerete, amit könyvekből lehet megszerezni, és amit teológiai diplomával ismernek el. Az életben megtapasztalható, a Krisztussal átélt tapasztalat is az. A kettő egymás ellen nem játszható ki! Számomra ezért különösen is kedves evangélikus gyakorlatunknak az az öröksége, amelyet a paritás elve fejez ki.

Egyházunk minden szintjén kettős elnökség (lelkész és felügyelő) viszi a vezetés és a felelősség terhét. Ha úgy tetszik, együtt látják el, egymást segítve és kiegészítve, az επισκοπος-i szolgálatot. Vagyis a mi evangélikus egyházunkban a bibliai püspöki tisztségnek megfelelő szolgálat jelentős részét a helyi lelkész és a felügyelő látja el. (Ahogyan Isten rendjében a férfi és a nő együtt és nem külön-külön élik meg az emberlétet.)

Luther jól ismert sekrestyeimádságának szóhasználata is jelzi, hogy a reformátor milyen tisztán látta a lelkészi szolgálat mélyebb értelmét, püspöki jellegét: „Te engem egyházadban püspökké tettél…”

Luther 1539-ben A zsinatokról és az egyházról című iratában az egyház hét ismérvéről ír. A következőket sorolja fel: az Ige, a keresztség, az úrvacsora, a gyónás és feloldozás, az egyházi szolgák felavatása és szolgálatba állítása, az imádság és a keresztvállalás. A felsorolt hétből hat terület szolgálatát valamennyi lelkész gyülekezeti szinten gyakorolja. A hétből csupán egyet (a felsorolásban az ötödik), az egyházi szolgák felavatását és szolgálatba állítását végzik külön megbízott szolgák, az esperesek és a püspökök. A szolgálatba állítást (ordináció) a püspök, a hivatalba állítást (iktatás) az esperes.

Fontos megjegyezni, hogy hazai evangélikus gyakorlatunk következetes abban, hogy nincs a lelkészek között hierarchia. Ezért nincs külön esperes- vagy püspökszentelés, csupán iktatás. Ezért nincsenek függetlenített esperesi és püspöki állások, hanem mindegyikük gyülekezeti lelkészi szolgálata mellett külön megbízás alapján látja el esperesi, illetve püspöki szolgálatát. Ezt az egészséges evangélikus szemléletmódot magaménak vallom, s ennek szellemében szeretnék ezután is munkálkodni.

Püspöki koncepcióm

1Kor 3,6 értelmében elődeim munkáját folytatva, arra építve kívánom végezni szolgálatomat, tudva, hogy más az ültető, más az öntöző, de azt is, hogy a növekedést Isten adja.

Megválasztásom esetén a püspöki szolgálat három területén lenne érezhető változás.

a) Egység a sokszínűség megőrzésével. A püspöki szolgálat nevesített feladatai között szerepel az egyház egységének őrzése. Nem áll szándékomban a saját véleményem másokra erőltetése és az enyémtől eltérő vélemények elhallgattatása. Az egységet nem egyszínűsítéssel szeretném elérni. A különböző kegyességi színek és vélemények jelenléte egyházunkban nem hiba, hanem evangélikusságunk jellemzője és gazdagsága. Azon viszont munkálkodni fogok, hogy a különböző egyházi érdekcsoportok, klikkek béküljenek meg egymással, és éljenek testvérként, mert a veszekedés nem az evangélikusságunkból fakad!

Reformátor eleink jó és megvalósítható receptet hagytak ránk. A lényegi kérdésekben kell egyességre jutnunk, a kevésbé fontosakban pedig megélhetjük a szabadságot.

b) A bizalomban rejlő erőforrások mozgósítása. A bizalom erőt ad. Még egy kamasz is másként viselkedik, és máshogy fejlődik, ha a szülei bizalmát érzi, mint ha ott állnak a sarkában, folyamatosan figyelik, ellenőrzik, retorziókkal fenyegetik. A bizalom az egyházban is erőforrás. Erőt ad vezetőknek és vezetetteknek, gyülekezeteknek és lelkészeknek is. Az egyház bizalom nélkül nem életképes.

c) Takarékosabb gazdálkodásra kell törekedni. Nincs igazuk azoknak, akik a financiális kérdések felvetését a teológiai gondolkodástól idegennek mondják. Jézus maga állította tanítványai elé a hadba vonuló király és a toronyépítő ember képét. A mindenkori tanítványoknak igenis mérlegelniük kell, hogy terveik emberileg, anyagilag és más szempontok alapján megvalósíthatók-e, illetve hogy a rendelkezésre álló javak mennyire szolgálják Isten ügyét.

Elkötelezett vagyok az iránt, hogy az egyház a kapott lelki és anyagi javakkal jól sáfárkodjon. Meggyőződésem, hogy ez a legbeszédesebb teológia.

A fenti terveket nemcsak megvalósíthatónak, de megvalósítandónak is tartom. Ha azt szeretnénk, hogy egyházunk a jövőben is Isten élő egyházaként éljen, akkor mindenképpen. Függetlenül attól, hogy ki lesz a püspök.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket! Erős vár a mi Istenünk!

Szemerei János