Kultúrkörök

Olvasóink bizonyára jól ismerik azt az élethelyzetet, amikor az addig laza ismerősi, baráti, esetleg kollegiális kapcsolat egy váratlanul napvilágra kerülő közös érdeklődési terület hatására átalakul, szorossá válik. Így jártunk mi is, e beszélgetés krónikása és interjúalanya. Már évek óta közösen vettünk részt egy minőségirányítási szakfolyóirat szerkesztőbizottsági munkájában, amikor kiderült: egyikünk az Evangélikus Élet szerzője, Pákh Miklós pedig (nemcsak) a neves lutheránus família, a Pákh család leszármazottja, de egyben kutatója és krónikása is. Annak a családnak, amely – szoros egyházi kötelékei mellett – az 1848–49-es forradalom és szabadságharc időszakában is példamutatóan szolgálta nemzetét.

– Miklós, kezdjük egy rövid bemutatkozással!

– 1931-ben születtem. A budapesti református gimnáziumban tanultam, majd átkerültem a Szent István Gimnáziumba, ott érettségiztem. Vízilabdázóként az újoncokon és az ifiken át vezetett az út a magyar bajnokságba, a Ganz-Mávag csapatába, de Szolnokon és Szegeden is játszottam. A katonai szolgálat letelte után, 1955-től az újpesti Bányagépgyárban, majd a Ganzban mint minőségellenőr dolgoztam, aztán mérőszoba-vezetői beosztásba kerültem, később pedig a minőség-ellenőrző osztály vezetője lettem.

A Mérnöktovábbképző Intézetben 1968-ban elvégeztem a felsőfokú műszaki ellenőrzési vezetőképző szaktanfolyamot. 1975-től a Gépipari Tudományos Egyesület Műszaki Szolgáltató Iroda vezetője és a Minőségirányítási Szakosztály titkára voltam. 1991-ben megalakult a Magyar Minőség Társaság, amelynek főtitkára, majd ügyvezető igazgatója lettem. 2003-ban vonultam nyugállományba, de tavaly nyárig tanácsadóként több helyen is aktívan tevékenykedtem.

– Honnan ered a Pákh család? Meddig lehet visszavezetni a családfát?

– A Pákhok ősei az Árpád-házi királyok által behívott és a Felvidékre, a mai Szlovákia területére letelepített szász bányászok voltak. A bányavárosok levéltáraiban őrzött iratok szerint az évszázadok folyamán a családnév Packhról először Páckhra, végül Pákhra változott. Az idővel több ágra bomlott család tagjai sokat adtak a magyarságnak.

– Kik voltak a legnevesebb Pákhok? Hogyan kapcsolódtak az ország történelmének nevezetes eseményeihez, így az 1849–49-es forradalomhoz és szabadságharchoz?

– Pákh Mihály (1759–1858) a tiszai evangélikus egyházkerület szuperintendense, azaz püspöke volt. A forradalomban és szabadságharcban való részvétele miatt a császári hadbíróság halálra ítélte. Kegyelmet kapott, de az életfogytiglani várbörtönre változtatott fogságból csak súlyos megbetegedése árán szabadult, és pár évi lelkészi szolgálat után meghalt. Petőfi többször vendégeskedett a családnál Dobsinán, Rozsnyón, és egy versében Pákh Mihálynét saját szeretett édesanyjához hasonlította. Tíz gyermekük született.

Fiai közül Pákh Albert (1823–1867) író és újságíró a csaknem hét évtizedet megélt Vasárnapi Újság alapítójaként és főszerkesztőjeként, több irodalmi folyóirat szerkesztőjeként működött, a szabadságharc utáni irodalmi élet meghatározó alakjaként említi a szakirodalom. Az Akadémiának és a Kisfaludy Társaságnak is tagja volt. A szegény sorsú Petőfit önzetlenül támogatta, és szoros barátság fűzte őket egymáshoz.

Öccse, Pákh Károly (1828–1909) tanár és iskolaigazgató volt az iglói evangélikus gimnáziumban. 1848–49-ben önkéntes, utóbb a honvédségnél teljesített szolgálatot. Világosról betegen tért haza, majd egy forradalmi ihletésű verse miatt várfogságra ítélték, és Olmützben raboskodott. Pákh Mihály unokája – az én nagyapám –, Pákh Albert (1869–1956) a 19. századi nagy magyar orvosprofesszorok tanítványa, humanista hivatásszemléletét tőlük kapta. Az első világháborúban tábori kórházparancsnokként szolgálta a hazáját.

Édesapám öccse, Pákh Pál (1899–1971) katonai építész volt századosi rangban. A második világháború időszakában a Keleti-Kárpátokban kiépített védelmi rendszer, az Árpád-vonal egyik építésvezetőjeként dolgozott. 1956-ban elhagyta az országot, az Egyesült Államokban, Clevelandben telepedett le. 1971 telén eltűnt, majd amikor a hó elolvadt, megtalálták a holttesttét. Gyilkosság áldozata lett.

– Családjának történetéről gyermekkorában hall az ember a szüleitől, nagyszüleitől. De a tudatos odafigyelés, a mögöttes dolgokra való nyitottság – ha egyáltalán kialakul – érettebb személyiséget kíván. Nálad mikor és hogyan történt ez a „minőségi” váltás?

– Pontosan meg tudom mondani, hogy mikor és hogyan. Édesapám, Pákh Miklós (1898–1976) katonatiszt volt. 1940-ben részt vett a második bécsi döntés utáni erdélyi bevonulásban, és elkerült Kolozsvárra. Itt kapcsolódik a történethez a kiváló evangélikus költő, Reményik Sándor (1890–1941), akinek az ereiben szintén Pákh-vér folyt, hiszen Pákh Mihály püspök dédunokája volt.

Nagyapám és Reményik Sándor, mint rokonok, állandó levelezésben álltak – mind a ketten szerettek írni. Apám ilyenformán ismerte Reményik címét. Elment hozzá, becsöngetett. Kijött egy szobalány. Apám bemutatkozott, de mivel katonaruhában volt, a szolgáló borzasztóan megijedt, hogy jött egy katona, és talán el akarja vinni a költőt. Apám elmondta, hogy Reményik Sándort keresi. „Nincs itthon, nincs itthon” – ismételgette a szolgálóleány. Nem engedte be.

Apám otthagyta a névjegykártyáját, visszaült a kocsiba, és visszatért szolgálati helyére. Nagyapámnak később Reményik megírta, mi történt ezután: „Úristen! Ez a Pákh Albertnak a fia! És maga nem engedte be!” – mondta, mikor a szobalány bevitte és odaadta neki a névjegykártyát. De honnan tudta volna az a szobalány, egy erdélyi kislány?… Fogalma sem volt a családi dolgokról. Így a két ember sohasem találkozott.

Reményik egy esztendőre rá elhunyt. Amikor apám hazajött Erdélyből, és ezt elmesélte nekem, a kilenc-tíz éves gyermeknek, a történet felkeltette az érdeklődésemet a család múltja iránt. „Hogyan is van ez a Reményik?” „Hogy vannak ezek a családi dolgok?” Erre határozottan emlékszem. Ekkor kértem meg apámat, hogy kezdjen el mesélni. Aztán előkerült, hogy ki volt az író Pákh Albert, beszélt Mihályról, az evangélikus püspökről. Ekkoriban már iskolába jártam, tanultam történelmet, meg hittanra is jártam, és ezek is segítettek tisztán látni, hogy ki kicsoda. Aztán minden évben lementünk Kőszegre, nagyapámhoz, aki nagyon szeretett, rengeteget mesélt nekem, rengeteget tanított…

– Hol vannak az országban Pákh-emlékhelyek?

– Iglón, ahol Pákh Károly gimnáziumi igazgató volt, az evangélikus templomban, az oltárral szemközti, bal oldalról a harmadik padsorban volt egy réztábla, rajta a neve. Ottjártamkor az ő helyén ülhettem! A város főutcáján, rézsút szemben a gimnáziummal, földszintes lakóházának két ablaka között márványtábla hirdette, hogy ott élt. De ezen felvidéki emlékhelyek jelenlegi sorsáról sajnos nincs információm.

A fővárossal kapcsolatosan érdemes megemlíteni, hogy Pákh Albert 1867-ben, a kiegyezés évében halt meg Pesten. Azt a díszsírhelyet, amely most a Kerepesi temetőben található, a város ajándékozta. A síremlékét az általa korábban szerkesztett Vasárnapi Újság olvasói által létrehozott emlékbizottság gyűjtése nyomán emelték. Ez egy családi sírbolt. 1948-ban még létezett egy másik sírbolt, de az abban nyugvókat exhumálni kellett, mivel azt a temetőrészt szanálták. Akkor a csontokat áthelyezték ebbe a sírboltba. Ezt édesapám intézte.

Aztán teltek-múltak az évek, édesapám, édesanyám is meghalt, így őket is ide temettem. Én ezzel a sírral ma is törődöm. Néhány évvel ezelőtt megcsináltattam, ezért néz ki úgy, ahogy a Pákh ősök megérdemlik. Én is itt fogok nyugodni, a nevem már ki van írva. Az ember halandó, így ezzel is foglalkozni kell…

Rezsabek Nándor