A hét témája

Régi nagy házak régi nagy padlásai régen rejtegették az élet lomjait. Törött bútor, lyukas edény, molyrágta bunda, divatjamúlt ruha, fej nélküli szobor, megvakult tükör mint használhatatlan limlom a padlásra került, a baglyok, denevérek, egerek, pókhálók birodalmába, átadva a lassú enyészetnek. Volt valami temetői hangulata azoknak a padlásoknak, ahova előbb-utóbb a családi ereklyék is felkerültek. Néha értékes darabok is, melyek meghibásodtak, ódivatú holmik, amelyeket az újító unokák nem becsültek.

Aztán egyszer csak kijött a parancs a bombázások idején: Lomtalanítani a padlásokat!

Jaj, mi minden került akkor napvilágra! Mennyi törött holmi, amit persze senki sem tört el. Letűnt évek megrokkant tanúi. Mennyi lommá vált ereklyéje a múltnak! És kiderült, hogy abban a sejtelmes félhomályban nincs titok, nincs semmi, csak por, piszok, pókháló és penész.

Csak ki kellett nyitni a padlásablakot, hogy besüssön a nap, befújjon a szél, s egyszeribe más tanyát kerestek a denevérek, baglyok, de még az egerek is.

Vajon nem volna-e jó az életünk homályos zugaiban is elkezdeni a lomtalanítást, önként, nem várva meg egy külső, krudélis parancsot?

Ablakot nyitni és szélnek ereszteni a gondokat, félelmeket. Beengedni a világosságot a sok összevissza dobált lom közé. Mennyi ócska sérelem, rejtegetett szégyen, takargatott szenvedély. Mennyi tudott vagy öntudatlan bosszúvágy, tartogatott harag gyűlt bennünk össze az idők folyamán, amit nem tisztáztunk, nem rendeztünk el, csak bedobáltunk a lelkünk lomtárába, hogy ott észrevétlenül meglapuljon. És az ábrándok, álmok, vágyak megfakult rongyait ugyan minek őrizgetjük ereklyék gyanánt? Lesántult ambíciók, megpenészedett csalódások ugyan minek szaporítják még mindig a lomot? Tele vagyunk jajjal, bajjal, panasszal úgy, hogy nincs hely a szívünkben jó meleg érzéseknek, az agyunkban friss, új gondolatoknak, bátor, elszánt újrakezdéseknek, mert mindent betöltenek a lomok. Kicsi bosszúság tartós haraggá nő, ha idejében ki nem seperjük. Kicsi csalódás sötét depresszióvá dagad, ha hagyjuk.

A padlástakarítás sem kicsi dolog, de a szívünk kamráit rendbe, tisztába tenni még sokkalta nehezebb. Márpedig kell, ha nem akarunk elpusztulni az állandóan szaporodó lomok fullasztó terhe alatt.

Hogy miként kezdjünk hozzá?

Hát először is álljunk egyszer szóba önmagunkkal. Hozzuk napvilágra a rejtegetett gondolatainkat. Valljuk be magunknak mindazt, amit letagadtunk, s aztán valljuk be másnak, amit elhallgattunk. Mindenről lehet beszélni, ha a jóakarat diktálja. Az elhallgatott dolgokból falat rakunk magunk köré, amitől aztán elmagányosodunk, vagyis – hogy mai szóval éljek – elidegenedünk. A falak téglánként rakódnak lenyelt, tisztázatlan félreértésekből, tehát téglánként kell lebontani. Tisztázni kell a homályos, zavaros ügyeket akkor is, ha ez a bontás nehéz és fáradságos munka. Csak ezen az áron kap levegőt, fényt az életünk. Csak ezen az áron válunk elviselhetővé a magunk s a környezetünk számára is.

Ismeretlen testvér, aki ezt olvasod: láss hozzá máris a lelked zugainak lomtalanításához! Meglátod: megkönnyebbülsz.

Forrás: Zs. Tüdős Klára: Isten markában. 12. kiadás. Kálvin Kiadó, Budapest, 2008.

Zsindelyné Tüdős Klára