Kultúrkörök

Mint lapunk múlt heti számában hírül adtuk, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Egyházzenei Tanszékének meghívására Budapesten vendégeskedett a hamburgi St. Petri-templom kántor-orgonistája és Bach kórusának vezetője, Thomas Dahl. Ígéretünkhöz híven most a vele készített interjút adjuk közre.

– Kedves Thomas, most, amikor beszélgetünk, már ötödik napja tartózkodik Magyarországon. Részt vett a Deák téri kantátazenés istentiszteleten, orgonált és énekelt is. Este koncertet adott, hétfőn pedig egész nap tanított. Este előadás keretében mesélt a hamburgi egyházzenei életről. Akik részt vettek ezeken az alkalmakon, közelebbről megismerhették. Mindabból, amit elmondott, mit emelne ki?

– Fontosnak tartom először is a személyes kapcsolatomat Budapesttel, hiszen itt él Herbert Wulf, aki egykor maga is a St. Petri kántora volt. De ideérve más kapcsolatot is találtam, hiszen Trajtler Gábor is járt Hamburgban, templomunkban is orgonált, sőt Ernst-Ulrich von Kameke tanítványa volt. De hadd kérdezzek én is valamit: ezért hívtak meg, vagy volt más oka is?

– Igen, természetesen fontos a személyes kapcsolat. Másrészt értékvesztett korunkban az egyházzenét tanuló fiatalok elé igazi „sztárt” szerettünk volna állítani. Olyat, aki tudásával vívta ki ezt a helyet… Mivel is foglalkozik tehát?

– Hamburgnak öt fő temploma van a belvárosban, s mindegyik templomnak külön zenei élete. Ahhoz, hogy mindezt tartalommal tudjuk megtölteni, mindannyiunknak önálló profilt kellett kialakítanunk. Én kántor és orgonista vagyok, ami számomra azt jelenti, hogy mint orgonista és mint kórusvezető dirigens egyenlő arányban igyekszem folytatni e kettős művészi munkát.

– Azaz?

– Kollégáim nagy része negyvenéves kora körül már egyre kevesebbet gyakorol, és inkább a vezénylésre fordít több időt. Én a Bach kórus vezetése mellett orgonistaként folyamatosan koncertezem. Ez évi tíz-tizenöt önálló hangversenyt jelent. Koncertműsoraimat nagyon tudatosan állítom össze. A középpontban nálam – Bach és Buxtehude mellett – Reger művei szerepelnek, s kiemelten a 20. század orgonazenéje, valamint – szinte elhagyhatatlanul – saját improvizáció.

– Miért tartja ezt fontosnak?

– Az improvizáció olyan műfaj, amiben a zenész a zenéről megszerzett összes tudását egyben tudja megmutatni. A zenei memóriától a formatanon, stílusismereten keresztül egészen az önálló művészi kifejezésig. Összművészet, s egyben a legtöbbet árulja el az előadóról.

– A koncerteken túl hol van még helye az improvizációnak?

– Az istentiszteleten. Én az istentisztelet elején és végén általában komponált műveket játszom, de az énekek bevezetéseként, a sok versszakos énekek minden egyes versszakának külön kidolgozásaként, valamint prédikációra reflektálva sokat improvizálok.

– Kérem, mutassa be olvasóinknak a hamburgi Bach kórust!

– Természetesen mindig énekelünk Bachot. Az elmúlt években megszólaltattuk az összes nagy oratóriumot, a h-moll misét, előadtuk a motettákat és számos kantátát – ezért külön örültem vasárnap, látván, hogy a Lutheránia oly példásan ápolja a Bach-tradíciót. Bach művei mellett folyamatosan igyekszünk bemutatni az oratórium- és kórusirodalom évszázadainak legjelentősebb alkotásait. Énekelünk a cappella, és énekelünk zenekari kísérettel. Énekelünk gregorián tételeket, és természetesen rendszeresen szolgálunk az istentiszteleten.

Kórusom hetvenfős, bekerülni előéneklés alapján lehet. A korhatár szabott: szopránok esetében ötvenöt év, míg a basszus és tenor esetében hatvan körül. Az altok tovább is énekelhetnek. Ha a tagok betöltötték a felső korhatárt, részint befejezik a munkát, részint újra előénekelnek. Számukra azonban itt még nincs okvetlenül vége, hiszen a St. Petriben önálló szeniorénekkar is működik, többen oda lépnek át.

– Hogyan szervezik az istentiszteleti szolgálatot?

– A hetvenfős énekkart két részre – A és B kórusra – osztottuk, és az istentiszteleten való részvételt fél évre előre beosztjuk. Ezt a tagok elfogadják, és ha váratlanul mégsem tudnak részt venni, saját maguk gondoskodnak helyettesítésükről. Ez persze nálunk sem megy abszolút zökkenőmentesen, de azért alapjában véve jól működik.

– Említette, hogy sokat utaznak külföldre is.

– Igen, valóban. Ez kiváló lehetőség a közösségépítésre. Minden nyáron elutazunk valahová. Legkedvesebb élményünk Angliához kötődik, ahol már többször vettük át egy-egy katedrális kórusának teljes heti szolgálatát, középpontban a napi Evensonggal. Ezek az utazások, továbbá a világtól elvonultan – például kolostorban – eltöltött évi egy-két kórushétvége nagyban fejlesztik a kiváló kórushangzást, segítik az igazi egymásra hangolódást.

– Mit kell még tudnunk a St. Petri zenei életéről?

– Az énekkarok szolgálatán túl alkalmanként kamarakórus szólal meg nálunk, és van a templomunknak önálló zenekara is, a Collegium Musicum. Nagyon fontos számunkra az alig pár éve működő gyermekkórus, amit a St. Katherinen-templommal közösen szerveztünk. Kiváló zenepedagógus kolléganőm már az óvodában foglalkozik a gyerekekkel, azután a munka – életkor szerint – több csoportban zajlik. Meg kell, hogy említsem asszisztensemet, Jonas Kannenberget is, aki kiváló muzsikus, s akivel az együtt munkálkodás igazi öröm. Nélküle most nem lehetnék itt… Istentiszteleteinken sokszor együtt szólaltatjuk meg templomunk orgonáit.

– Önmagáról mit mondana még el?

– Boldog vagyok, hogy lutheránusnak születtem! Hiszem és tudom, ökumenikus környezetben látom és tapasztalom, hogy a lutheránus egyház igazi ereje a teológia és a művészi zene egységében van! Ehhez kívánok Önöknek is sok erőt, és kitartást minden nehézségben!

Kinczler Zsuzsanna