Élő víz

„Isten abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk.” (Róm 5,8)

Böjt második hetében az Útmutató reggeli és heti igéi az Úr Isten Szolgáját állítják elénk, hogy mi is emlékezzünk böjti utunkon: Jézus szeret minket, s vére által megszabadított bűneinktől! „Isten Fia szolgai formát vett fel, és emberekhez lett hasonlóvá, megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fil 2,7.8; LK) Ezért: „Emlékezzél meg, Uram, a te irgalmasságodról és a te jóvoltodról, melyek öröktől fogva vannak!” (GyLK 686,5) Ő minket emlékeztet: szeretett Fiát azért küldte hozzánk, hogy életünk sarokköve legyen a halálból való feltámadás csodája által; „mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk” (ApCsel 4,12). De mit szólnak és tesznek a gonosz szőlőművesek? „Ez az örökös, gyertek, öljük meg, és mienk lesz az örökség! Megragadták, megölték, és kidobták a szőlőn kívülre.” (Mk 12,7–8) El kell fogadnunk a megváltás művét a magunk számára is: „…a rendelt időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért.” (Róm 5,6) „Az Úr Jézus tehát egyrészt a világ legnagyobb és egyetlen ťbűnöseŤ, mert hiszen mindnyájunk bűne rajta van; másrészt pedig az egyetlen igaz s szent, mert hiszen senki sem lehet Isten előtt igaz s szent, hanem csak őáltala.” (Luther) Pál így tanít: „Mivel tehát megigazultunk hit által”, az Úr Jézusért kegyelmet és örök üdvösséget nyertünk. S e „reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által” (Róm 5,1.5). Jézus ószövetségi előképei – az Úr szolgái – is őreá emlékeztetnek. Jeremiás szavai által így: „De tudjátok meg, hogy ha megöltök, ártatlan vér terhel benneteket, mert valóban az Úr küldött hozzátok…” (Jer 26,15) „A Sátán (…) megverte Jóbot rosszindulatú fekélyekkel tetőtől talpig.” De ő betegségében is kitartóan feddhetetlen maradt: „Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk.” (Jób 2,7.10) Izráel perelt Mózessel a pusztában; az Urat kísértették, ám ő nem hagyta cserben a népét: „Én majd ott állok előtted a sziklán, a Hóreben. Üss a sziklára! Víz fakad belőle, és ihat a nép.” (2Móz 17,6) Páltól tudhatjuk, hogy „a lelki kősziklából ittak, amely velük ment. Az a kőszikla pedig a Krisztus volt” (1Kor 10,4). János szerint az Úr Jézus a mi pártfogónk és szószólónk is „az Atyánál: mert ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért…” (1Jn 2,1–2) Az Úr Szolgája másodszor is szólt tanítványainak a haláláról és feltámadásáról. „De ők nem értették ezt a kijelentést, mivel el volt rejtve előlük…” Egy kisgyermeket állított eléjük példaként: „Mert aki a legkisebb mindnyájatok között, az a nagy.” (Lk 9,45.48) Pál ma is hirdeti: megigazulni csak a Krisztusba vetett élő hit által lehet! S ezért „többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem” (Gal 2,20). „Mindenem vagy, Jézusom (…), / Boldog, aki benned él! // (…) Veled mennyben újra élek. / Te vagy utam, életem, / Én Jézusom, mindenem!” (EÉ 392,2.3)