Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2011 - 12 - Harmincheten végeztek

Egyházunk egy-két hete

Harmincheten végeztek

Befejeződött a gyülekezetimunkatárs-képzés Békéscsabán

A negyedik részkonzultációval véget ért a vidéken tartott első – decemberben indult – munkatársképző tanfolyam. A kezdeményezés létjogosultságát igazolta a résztvevők magas száma: harmincheten végezték el a képzést. Igaz, nemcsak Békéscsabáról, de a környékbeli gyülekezetekből is érkeztek testvérek. Saját lelkészük megbízásából sokuk végez már részfeladatot a gyülekezetépítésben, és a tanfolyam jó alkalomnak bizonyult az elkötelezettségükben való megerősödésre, valamint hitbeli ismereteik gyarapítására.

A békéscsabaiak a nagyobb testvér szeretetével fogadták az Orosházáról, a szarvasi ó- és újtemplomi gyülekezetből, Medgyesegyházáról, Kondorosról, Pusztaföldvárról érkezőket.

Az előadások most is a hallgatók bibliaismeretének, egyháztörténeti jártasságának elmélyítését célozták, illetve a beszélgetésvezetés módszertanát és gyakorlatát tárták fel a résztvevők előtt. Sok kérdésre kaphattak választ az érdeklődők. Az egyházunkban ma időszerű témák – a stratégia ügye, a múltfeldolgozás összetett jelensége, egyházi sajtónk helyzete és új liturgiánk gyakran vitatott értékei – egyaránt előkerültek.

A békéscsabai templomban március 6-án, vasárnap a tanfolyam vezetője, D. Szebik Imre nyugalmazott püspök hirdette az igét Péld 3,5–12 alapján. Isten nevelő iskolájába hívogatta a népes hallgatóságot és a gyülekezeti munkatársakat. Együtt térdeltek az oltár elé a tanfolyam végzett hallgatói, hogy igei áldással és az úrvacsora közösségének erejével induljanak a szolgálatba, ki-ki a maga gyülekezetében. Hívogatni, betegeket látogatni, közönyöseket felrázni, elesetteket felkarolni, egyszóval tanúskodni a Krisztus-követés szépségéről, a keresztény élet öröméről és kereszthordozás idején a felülről kapott erőről. Melyik gyülekezetben nincs szükség erre a szolgálatra?

Álljon itt végül a tanfolyam szolgálattevőinek névsora: dr. Bácskai Károly, dr. Varga Gyöngyi, dr. Korányi András, Balicza Iván, Kondor Péter, Nagy Zoltán, Dorn Réka, Péter Attila, Jakab Béla, Lázárné Skorka Katalin és e sorok írója:

Szebik Imre

D. Szebik Imre