A hét témája

A finnt anyanyelveként beszélő népesség Oroszországban mára csaknem kihalt, a finnek alapította evangélikus egyház jövője pedig a fiatal oroszoktól és a többi oroszországi nemzetiségtől függ. Az inkeri evangélikus egyház, vagyis az Oroszországban élő, finn gyökerű lutheránusok egyháza az idén lesz négyszáz éves. 1611-ben alakult meg a Lempaala elnevezésű evangélikus gyülekezet, az egyház ekkortól számítja létét.

A történelmi Ingermanland, azaz finnül Inkeri tartomány Finnország régi (1939-es) határa, a Ladoga-tó déli partja, Észtország északkeleti határa és a Finn-öböl között feküdt. Területén az ókortól kezdve kis finnugor népek, vótok és izsórok (inkeriek) éltek, és a 17. században ide költözött finnek is megkapták az inkeri finn megkülönböztető jelzőt. A középkorban Inkeri lassan a novgorodi fejedelemség befolyása alá került, s lakói orosz hatásra pravoszláv hitre tértek. Azon a területen pedig, amely később Finnország része lett, már a 11. században erősebben nyugati, katolikus, később kifejezetten svéd hatás érvényesült.

A 17. század elején a svéd királyok elhódították Inkeri területét Oroszországtól, amely akkor – belpolitikai okokból – nagyon gyenge volt. A tartomány finnugor és orosz – vallásukat tekintve ortodox – lakói közül ekkor sokan Oroszországba települtek. A svéd állam helyettük a birodalom régi területeiről, különösen a mai Finnországból telepített át evangélikus – minthogy a reformáció elterjedésével Svédország és az akkor a részét képező Finnország is evangélikussá vált – finn parasztokat.

Inkeri 1641-ben önálló egyházkerület lett. 1655-re már ötvennyolc finn ajkú evangélikus gyülekezet működött a területén.

Svédek után újra oroszok

Inkeri 1617–1721 között volt Svédország része. E korszak végén a terület lakosságának háromnegyedét finnek alkották.

1700-ban újra háború kezdődött Svédország és a megújult, erős orosz birodalom között. Az oroszok visszahódították Inkeri területét. I. Péter orosz cár már a háború alatt, 1703-ban megkezdte az új főváros – Szentpétervár – építését a Néva folyó torkolatánál – éppen a finnek által lakott Inkeri közepén.

Az 1721-ben megkötött béke következményeként az egész Inkeri (és Finnország nagy része) Oroszországhoz került. A tartomány közepén felépült új főváros lakossága döntően természetesen orosz volt, ám a környéke még két évszázadig jellemzően finn nyelvű és evangélikus vallású maradt.

A finn kultúra szempontjából Inkerit nagyon gazdag tartománynak mondhatjuk, falvaiban sok régi népmesét és dallamot találtak a 19. századi finnországi kutatók. Finnországban ezek a régi „kalevalai” versek akkorra már sok helyütt feledésbe merültek.

A kétszáz éves orosz uralom idején az inkeri finnek természetesen jobbágyok voltak, az észak-európai szabad paraszti osztály ismeretlen volt az orosz társadalomban. De az életkörülmények nem voltak a legrosszabbak; Szentpétervár környékén kétszáz éven át béke honolt, és a finn népesség lélekszáma is növekedett: az 1917-es forradalom idején mintegy 140 ezren voltak, sokkal többen, mint az utolsó „svéd évben”, 1700-ban.

A finnek aránya – az egész Inkeri területét tekintve – csökkent az orosz uralom alatt, de még 1911-ben is körülbelül harminc finn evangélikus falu volt az orosz települések között. A vallási és kulturális különbségek miatt a finnek nemigen olvadtak be a szláv népességbe, az inkeri finn parasztok között ritka volt az oroszokkal kötött vegyes házasság.

A Szovjetunióban – szenvedés és szétszóratás

Az 1917. évi kommunista hatalomátvétel nem éreztette azonnal a hatását az inkeriek életében – mint ahogyan a szovjet-oroszországi polgárháború sem –, ám körülbelül 1930-tól egészen új, viharos időszak kezdődött számukra: a sztálini kényszerkollektivizálást és az oroszországi kisebbségek elleni erőszakot megszenvedték az inkeri finnek is. A 1930-as években több tízezer embert gyilkoltak meg vagy hurcoltak a Gulagra közülük.

A finn települések elnéptelenedtek, a finn iskolák és tanárképző szemináriumok megszűntek. Az evangélikus templomokat bezárták, a papokat szintén börtönbe vitték vagy Finnországba deportálták. A régi Inkeri pusztulásának útján az utolsó állomás a második világháború volt, ennek következményeként alakult ki a nagy inkeri finn diaszpóra: sokan Szibériába vagy a Szovjetunió más távoli területeire kerültek, néhány ezer menekült pedig a háború végén Finnországon keresztül Svédországba. A finn ajkú régi Inkeri tartomány megszűnt.

A második világháború után új, orosz lakókat telepítettek az egykor finn falvakba. A hajdani lakókat csak az 1960-as években engedték visszatérni Leningrád környékére, ám régi házukat vagy egyéb tulajdonukat soha nem kapták vissza.

E tragédiák közben azonban az inkeriek mindvégig megtartották evangélikus hitüket. Sok családban meghaltak a férfiak, de az anyák és nagymamák hűségesen továbbadták a hitet. Évtizedeken át titokban tartották istentiszteleteiket – temetőkben, erdőkben, lakásokban. Csak 1969-ben engedélyezte a szovjet kormány egy új inkeri finn gyülekezet megalakítását. A szovjet-karéliai Petrozavodszkban 1970-ben kezdődött újra az egyházi munka. Az észt evangélikus egyház egyik finnül tudó papja, Paul Saar esperes (2010-ben halt meg) több évtizeden át szolgált a petrozavodszki finn gyülekezetben.

A régi Inkeri területén – a Leningrád melletti Puskinóban – 1977-ben regisztrálták az első új evangélikus gyülekezetet. Ekkorra több ezer inkeri finn tért vissza Leningrád környékére.

Újjászületett egyház – új népek, új nyelvek között

Egészen 1991-ig, a Szovjetunió megszűnéséig kellett azonban várni, amíg az egyházi élet valóban szabaddá lett. Ezt követően az inkeriek is nagyon gyorsan visszakaptak több evangélikus templomot, igaz, leromlott állapotban. Ezeket finnországi önkéntesek a finn evangélikus egyház támogatásával renoválták. Több evangélikus gyülekezet született újjá Leningrád – illetve akkortól újra Szentpétervár – környékén. De nem csak ott.

Ám a diaszpóraévek alatt a fiatal finn nemzedékek elvesztették finn nyelvüket: ma az inkeriek között csak az öregek beszélnek finnül. A középkorúak és fiatalok nyelvileg oroszok, de a vallásuk evangélikus. Ez eredményezte azt, hogy az inkeri egyházban 2003 óta az első hivatalos nyelv az orosz. Vannak még finn nyelvű istentiszteletek, különösen Szentpéterváron, de egyre kevesebb.

Az egyháznak napjainkban mintegy tizenötezer tagja van. (Ez a szám a megkeresztelt gyermekek nélkül értendő.) Nagy többségük orosz, bár sokuk finn gyökerekkel bír.

A püspöki székhely a Keltto (oroszul Koltusi) nevű kisváros Szentpétervár közelében. A nagyváros környékén több evangélikus egyházközség él. A püspök 1996 óta Aarre Kuukauppi.

Kelttóban működik az inkeri egyház teológiai intézete is. A képzési idő négy év, ezalatt BA (Bachelor of Arts) végzettséget lehet szerezni teológiából. Az intézmény együttműködik több szentpétervári egyetemmel is, ezenkívül finnországi evangélikus professzorok is adnak elő Kelttóban, illetve az amerikai egyesült államokbeli, úgynevezett Missouri Synod nevű egyház képviselői is tartottak vendégelőadásokat. Az oktatás nyelve az orosz, a külföldiek előadásait fordításban hallhatják a diákok.

Az utóbbi években az inkeri egyház Oroszországon belül teljesen új népek és nyelvek között is működik: a Volga mentén és az Ural hegység területén is élnek evangélikus gyülekezetek, tagjaik finnugor nyelvű mordvinok, komik, marik és udmurtok. Vannak gyülekezetek a tatárok és a csuvasok városaiban is, illetve szibériai nagyvárosokban. A legkeletibb evangélikus közösségek mostanában a Bajkál-tó melletti Burjátiában találhatók, ahol több mint ezer megkeresztelt evangélikus hívő él. A távoli mongol világot elérte az evangélikus hit.

Teológiai konzervativizmus – szélesedő szakadék

Teológiailag az inkeri egyház nagyon konzervatív. A kommunizmus nehéz évtizedei alatt – ahogyan föntebb már említettem – az anyák, nagyanyák tartották meg az evangélikus hitet az inkeriek között, ám ma az egyház nem engedélyezi nők lelkésszé avatását. Ez a tény némi feszültség forrása a finn és az inkeri egyház között. A finn gyülekezeti csoportokkal Oroszországba látogató lelkésznők igen ritkán prédikálhatnak Inkeriben.

A homoszexualitás kérdése ennél is sokkal nagyobb probléma az inkeri egyház számára. A finnországi evangélikusság soraiban erről mostanában zajlik a vita, Inkeriben azonban hallgatnak róla.

E két kérdés miatt egyre szélesebb a szakadék a két finn evangélikus egyház között. Például Aarre Kuukauppi múlt szeptemberben nem vett részt a finn fővárosban az új helsinki püspök, Irja Askola felszentelésén, mert az új püspök – nő, és az inkeri egyház nem ismeri el a női lelkészeket. A távolmaradás másik oka az volt, hogy Askola teológiailag az úgynevezett „liberális” lelkészek közé tartozik. Aarre Kuukauppi azt is kimondta, hogy a jövőben csak olyan finnországi lelkészekkel képzelhető el együttműködés, akik „nem liberális módon” foglalnak állást a homoszexualitás kérdésében.

Gazdasági tekintetben az inkeri egyház helyzete, mondhatni, katasztrofális. Bevételeik több mint felét a külföldi – főleg Finnországból, de az Egyesült Államokból is – érkező támogatás teszi ki. Eddig viszonylag könnyen is jött a támogatás Finnországból, és ez talán némiképp hamis képet festett az inkeriek elé. Az e forrásból érkező összeg most bizony csökkenni fog. Aarre Kuukauppi szerint ezért a legfontosabb feladat a jövőben – minél gyorsabban – „önállóvá” formálni az inkeri egyházat.

Irány Finnország!

A mai Finnországban mintegy huszonötezer inkeri finn él; 1991 után az oroszországi finneknek viszonylag könnyű volt a szomszédba költözni. A Finnországban élő inkeriek között az idősek jól tudnak finnül, de a középkorúak és a fiatalok nyelvileg oroszok. Számukra nehezebb a beilleszkedés. A legfiatalabbak természetesen jól megtanulják a finn nyelvet az iskolában, bár otthon a szüleikkel talán oroszul beszélnek. A Finnországban letelepedett inkeriek között nagy a munkanélküliség.

Az idősek, akik tehát gyakran jól beszélik finn anyanyelvüket, aktívan részt vesznek a finn evangélikus gyülekezeti életben, ám a fiatalabbak általában nem. Részben ezért, részben pedig a finn evangélikus egyház „liberális” vonásai miatt az inkeri egyház saját istentiszteleteket tart Finnországban. Ez a finn egyháznak nem tetszik. Lehetséges, hogy a közeljövőben a két egyháznak tárgyalnia kell egymással ez ügyben, hogy megtalálják a modus vivendit.

Oroszország evangélikusai, egyesüljetek!

A mai inkeri egyház a nevében hordja régi finn eredetét és hagyományait, de a tény az, hogy nincs többé Inkeri. Nincsenek többé eleven finn közösségek Oroszországban. A négyszáz évvel ezelőtti finn betelepítés maradandó öröksége Oroszországban az evangélikus egyház, néhány családnév és Szentpétervár környékén jó néhány elszlávosított helységnév, amelyek mögött a finnül értő ember megtalálhat egy-egy régi finn szót. Lempaala, Keltto, Tuutari, Skuoritsa, Liissilä, Järvisaari, Markkova… – helységek, ahol mára csaknem kihalt az évszázados oroszországi finn kultúra. Requiescat in pace.

Oroszországban egy másik, német gyökerű evangélikus egyház is van. Eredete 1600 előttre nyúlik vissza, de a német evangélikusok mindig inkább Moszkvában, a Volga mentén és Szibériában éltek. Mostanában ez a nagyobb – mintegy nyolcvanezer tagot számláló – orosz evangélikus egyház, az inkerihez hasonlóan, gyakorlatilag orosz nyelvű. A német nyelvet még használják, de az oroszországi németek közül nagyon sokan visszatértek őseik földjére, Németországba. Száz évvel ezelőtt még több mint kétmillió német élt Oroszországban.

Aarre Kuukauppi inkeri püspök szerint valószínű, hogy tíz éven belül egyesülni fog a két evangélikus egyház Oroszországban. Az e felé tett első lépés az lenne, hogy fuzionálnának a két egyház teológiai intézetei.

Jussi Rytkönen