Úti-társalgó
„Krisztusban leomlanak a választófalak”
Beszélgetés Szeverényi János országos missziói lelkésszel
– Ön missziói lelkészként gyakorta lát el szolgálatot nemcsak anyaországi, hanem határon túli magyar gyülekezetekben is. Tudatos koncepció húzódik meg a háttérben?
– A „koncepció” lényege, hogy egy család és egy test vagyunk a Krisztusban, összetartozunk. Nem „magyarkodó”, valamiféle búsongó, csakazértis utak, programok ezek, hanem a missziói parancsnak engedelmeskedve hirdetjük az evangéliumot. Elsősorban magyar evangélikus testvéreinknek, de örömmel vállaljuk a közösséget más felekezetű magyarokkal is. Ha pedig úgy adja Isten – mert adja –, akkor szlovákokkal, románokkal, ukránokkal, oroszokkal, cigányokkal, szlovénokkal, bárkivel. Hiszem, tudom, hogy a megtért magyar ember áldás környezete számára. A trianoni átok megtörését leginkább ebben a tapasztalatban élem meg.
Hálás vagyok azért, hogy folyamatosan látogathatom a Kárpát-medencei gyülekezeteket, összekötöm a szálakat, missziói anyagokat viszek a testvéreknek. Például most indítjuk el a beregszászi és a kolozsvári rádióban is adásainkat heti rendszerességgel.
– Melyek voltak az elmúlt időszak legmeghatározóbb eseményei a magyar–magyar kapcsolatok terén? Volt-e esetleg olyan ezek közül, amely személyesen is megérintette?
– Sok ilyen van, néhányat említek közülük. A kolozsvári evangélikus templomban ifjúsági evangélizációt tartottunk Kutyából nem lesz szalonna (?) címmel. A záró estére megtelt a templom. A fiatalokat bevontuk a szolgálatba: szervezés, plakátolás, hívogatás, bizonyságtétel énekben, szóban. Hajnali egyig tartottak a lelkipásztori beszélgetések.
A debreceni Márton Áron Szakkollégiumban a határon túli magyar fiatalok szerveztek előadói estet és igehirdetési alkalmat. Jó volt látni, hogy egy anyaországi városban élik át a Kárpát-medencei magyarság összetartozását, és mindezt keresztény hitük által. A kárpátaljai Nagydobronyban magyarok és magyarul beszélő cigány testvérek szerveztek cigánymunkatárs-képző alkalmat és többnapos evangélizációt. Hat faluból jöttek a testvérek, szólt az ige, és zengett az ének. Csodálatos volt együtt dicsőíteni Istent, minden ember Atyját.
Nagyváradon Tőkés László püspök meghívására részt vettem a Van kiút című rendezvénysorozat harmadik alkalmán. A földrajzi és vallási paletta itt kiegészült zsidó testvéreinkkel, hiszen a rendezők között volt a kereszténydemokrata Barankovics István Alapítvány Izraelita Műhelye is. Egyházi vezetők, rabbik, politikusok, művészek vallottak az örökkévaló Isten által adott, életre vezető útról, amely a zsidóságnak a Tóra, a törvény, nekünk pedig a törvény és Jézus Krisztus. Nem igaz az, hogy a zsidó származásúak nem lehetnek jó hazafiak, és az sem igaz, hogy a polgári értékeket vallók antiszemiták; együtt szerethetjük hazánkat, népünket.
– Milyen konkrét feladatok elvégzését látja a legégetőbbnek a magyar–magyar kapcsolatok szorosabbra fűzése szempontjából?
– Még mindig sokan tájékozatlanok, nem ismerik eléggé az elszakított területeket, a gazdag kulturális és hitbeli értékeket. Jó lenne sokkal több egyházi, gyülekezeti utat szervezni, hiszen sokan még nem jártak Kárpátalján, a Gyimesben vagy Pozsonyban. Egyszer csatlakoztam a Vas megyei őrimagyarósdi gyülekezethez a székelyföldi kirándulásuk alkalmával. (Az őrimagyarósdiak ősei székelyek, akiket István király hívott a határ védelmére.) Együtt éltük át a csíksomlyói nagy magyar találkozó semmihez sem hasonlítható ünnepét, és meglátogattuk a környék evangélikus gyülekezeteit is Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában, bejártuk a Gyimes völgyét, eljutva egészen a történelmi határig. Többen – az idősebbek közül is – először jártak Erdélyben, Székelyföldön.
Tudatosabban kellene szervezni a testvér-gyülekezeti hálózatot. Egy közösségnek lehetne három, négy testvérgyülekezete, ahogy van is erre példa. Az alkalmankénti kirándulásokon túl folyamatos kapcsolattartásra, közös szolgálatokra van, lenne szükség. Egyik anyaországi gyülekezetünk havonta látogatja távolabbi testvéreit, és segíti a helyi szolgálatot.
– A böjti időszakhoz közeledve milyen üzenetet fogalmazna meg, amely határon innen és túl egyaránt megszívlelendő?
– Krisztusban leomlanak a választófalak. Ez nem jelenti azt, hogy feladjuk nemzeti vagy felekezeti identitásunkat, de azt feltétlenül jelenti, hogy ami igazán és döntő módon összeköt minket, az az Istenbe vetett hit és a Jézus Krisztusban kapott kegyelem. Az Isten nem magyar, román vagy zsidó és nem református, baptista, de még csak nem is lutheránus, hanem mindnyájunknak Atyja. Ez a hit megtisztítja, átragyogja és áldottá teszi a nemzetet és a felekezetet. Az igazolhatatlan és szégyenteljes 2004. december 5-i népszavazást is csak ebben az összefüggésben láthatjuk.
Szűcs Petra