Ked­ves úti­tár­sak,
Krisz­tus­ban test­vé­rek,
kik a nagy­vi­lág­ban,
szét­szó­ród­va él­tek!
Gon­dol­tok-e né­ha
drá­ga ho­ni föld­re;
gyer­me­ket al­ta­tó,
ál­dott anya­öl­re?

Ha Krisz­tus­ban va­gyunk,
nin­cse­nek ha­tá­rok;
imád­ko­zó szív­vel
gon­do­lunk mi rá­tok.
Urunk sze­re­te­te
egy­be­kap­csol min­ket;
há­lá­ra buz­dít­ja
aj­kun­kat, szí­vün­ket.

Krisz­tus­ban el­rejt­ve
egy nagy ­csa­lád va­gyunk;
mennyei ke­nyér­rel
te­rül meg asz­ta­lunk.
Min­den reg­gel, es­te
kö­ré te­le­pe­dünk;
üd­vös­ség­re táp­lál
lel­ki ele­de­lünk.

Ma­gyar úti­tár­sak,
Krisz­tus­ban test­vé­rek;
együtt ad­junk há­lát
Urunk szent ne­vé­nek!
Szép ma­gyar nyel­vün­kön,
itt­hon és kül­hon­ban,
mint egy lát­ha­tat­lan
szen­té­lyű temp­lom­ban.

Pecz­nyík Pál