Hírek, kitekintés
Prága, Csehország. Száz évvel ezelőtt egyesült a cseh lutheránus és református egyház, és a Cseh Testvérek Egyháza nevet vette fel. Ebből az alkalomból ünnepi szimpóziumot rendeztek a Károly Egyetemen.
Krylów, Lengyelország. Hetven évvel ezelőtt számos ortodox templomot gyújtatott fel az akkori lengyel államvezetés. A papokat elűzték vagy megölték, és az ortodox hívőket bekényszerítették a római katolikus egyházba.
Vatikán. Két új érseket nevezett ki XVI. Benedek pápa. Timothy M. Dolan New York, Orani Joăo Tempesta pedig Rio de Janeiro főpásztora lett. Mindketten 1950-ben születtek, és valószínűleg a kardinálisok kollégiumának várományosai.
Genf, Svájc. Az európai római katolikus püspöki konferenciák titkársága és az Európai Egyházak Bizottsága közös levélben kérte az EU elnökségét, hogy sokkal erőteljesebben lépjen fel a klímaváltozás okozta károk elhárításáért.
Isztambul, Törökország. Bartholomaiosz pátriárka meghívására a keleti ortodox egyházak képviselői tárgyaltak a köztük levő különbözőségek és ellentétek leküzdéséről. Megállapították, hogy a nem ortodox egyházakkal való párbeszédet is fokozni kell.
Lyon, Franciaország. Júliusban tartják az Európai Egyházak Konferenciájának közgyűlését, központi témája: „Krisztusban reménységre hívattunk el.” Itt emlékeznek meg a konferencia 1959-ben történt megalapításáról is.
Berlin, Németország. Az EKD (német evangéliumi egyházközösség) ünnepi ülésén a hugenották berlini templomában tart előadást Kálvinról és munkásságának európai távlatairól a német külügyminiszter. Ugyanitt nyújtják át a Kálvin-díjat a legjobb teológiai munkáért.
Ankara, Törökország. Az EKD öttagú küldöttsége látogatása alkalmából nemcsak Bartholomaiosz pátriárkával találkozott, hanem az örmény és a szír ortodox egyházak vezetőivel is. Első ízben történt meg, hogy Wolfgang Huber püspök, a küldöttség vezetője a török kormány Diyanet nevű vallási szervével tárgyalt, és az ankarai iszlám hittudományi kar előtt előadást tartott a vallások közötti párbeszéd szükségességéről.
Freiburg, Németország. A huszonhét németországi római katolikus püspökség az elmúlt évben 5066 milliárd euró egyházi adóval gazdálkodhatott, ez 2007-hez képest 8,8%-os emelkedést jelentett.
Genf, Svájc. A HIV/AIDS a modern emberiség „pestise”, amely irgalmatlanul szedi áldozatait. Az Egyesült Nemzetek Szervezete ma 33 millió beteget tart számon. Közülük 23 millió él Afrikában; 2007-ben kétmillió volt a halálos áldozatok száma.
Afrika. A kontinens lakosságának egyhatoda tartozik a római katolikus egyházhoz, és ez kétszer olyan gyorsan növekszik, mint a világátlag. A kardinálisok között tizenöt afrikai van.
Drezda, Németország. Egy vállalkozó a Rio de Janeiró-i világhírű Krisztus-szoborhoz hasonló felállítását kezdeményezi Németországban. Az ötvenöt méter magas szobor széttárt karú, menetelő Krisztust ábrázolna. Két város már elutasította a felállítási kérelmet. Evangélikus oldalról inkább támadják, mint helyeslik a tervet.
Wittenberg, Németország. Ez év március 15-én ünnepi istentiszteleten avatták fel a Lutheránus Világszövetség új központját, és iktatták hivatalába igazgatóját, Hans-Wilhelm Kasch lelkészt.
London, Anglia. A világon háromezer „főnyelvet” és 6700 „beszélt” nyelvet tart számon a kutatás. A Bibliát eddig „csak” 2454 nyelvre fordították le.
Al-Kut, Irak. Nemcsak a keresztényeket szeretnék az országból elűzni, hanem a Keresztelő Jánost tisztelő mandeus vallás tagjait is. Egykor a világvallások között tartották számon ezt a közösséget, amely sok hatást kapott a kereszténységtől, a zsidóságtól, a buddhizmustól, sőt az ókori Zarathustra-vallásból is. A körülbelül harmincezres közösségből már huszonötezren külföldre menekültek az üldözések elől.
Santa Marta, Kolumbia. Johan Vonlanthen, a Salzburgban játszó svájci válogatott labdarúgó kolumbiai szülővárosában saját költségén templomot építtetett adventista testvéreinek.
Nairobi, Kenya. Az ország 38 millió lakosából 70% keresztény, 20% muszlim és csak 10% tartozik törzsi vallásokhoz. Az országban negyvenkétféle nép, faj, etnikum él együtt. Százhatvanezren élnek menekülttáborokban, és a lakosság 52%-a él szegénységben.
Teherán, Irán. Az örmény ortodox egyház egyre vonzóbbá válik az iráni fiatalok számára. A egyház viszonylagos szabadságban élhet, de templomait, a fennálló törvények szerint, muszlimok nem látogathatják. Ugyanezek a törvények az egyháznak is megtiltják, hogy kapuit muszlimok előtt megnyissa. Mégis egyre több iráni lesz keresztény, de ezt titokban kell tartania. Az ország lakosságának 98% muszlim.
Speyer, Németország. A pfalzi egyház püspöke, Eberhard Cherdron nyugdíjazása után önként „templomőri” szolgálatot vállalt. Hetenkét három alkalommal idegenvezetője lesz a legrégibb német evangélikus templom látogatóinak, és igyekszik gátat vetni az egyre szaporodó betöréseknek és kegytárgylopásoknak.
Wittenberg, Németország. A Középnémet Evangélikus Egyház Ilse Junkermann személyében először választott nőt püspökéül. Az egyházfőtanácsos asszony, aki eddig Württembergben a lelkészek „felelőse”volt, 94 leadott szavazatból 76-ot kapott a két másik jelölttel szemben.
Bréma, Németország. „Ember, hol vagy?” – ez lesz a mottója a hatvan éve megrendezett német protestáns egyházi napok (Kirchentag) idei, májusi gyűlésének. Nyilván hangsúlyt kapnak a fontos „születésnapok”: ötszáz éve született Kálvin, kétszáz éve Charles Darwin, és húsz éve omlott le a berlini fal. A szervezők tízezer ágyat/szállást keresnek a résztvevők számára.
Hamburg, Németország. A tartományi egyházakra széttagolt német evangélikusság egyre inkább tömbökbe kíván felzárkózni. A mecklenburgi, észak-elbai és pomerániai egyházak ilyen lépésre készülnek, akárcsak az alsó-szászországi tartomány területén élők. A lutheránus egyházak szövetsége (a bajor, a braunschweigi, a hannoveri, a mecklenburgi, az észak-elbai, a szász, a schaumburg-lippei és a közép-németországi evangélikus egyház) tízmillió lutheránust egyesít.
Würzburg, Németország. 2010-ben lesz Münchenben a második „egyházi napok” rendezvény, amelyet a római katolikus egyházzal együtt szerveznek az evangélikusok. Az esemény mottója: „Hogy reménységünk legyen.”
München, Németország. A bajor iskolákban a jövő évtől kezdve a török nyelv helyett már csak németül szabad iszlám hittanórákat tartani.
Hannover, Németország. Elsőként száztizenkét iraki menekült érkezett Németországba, miután a keresztény egyházak nyomására több tízezer menekült befogadását határozta el a kormány. Legtöbbjük valamelyik keleti, keresztény egyházhoz tartozik.
Kirgizisztán. Az új vallási törvény szerint csak azokat a vallásos szervezeteket veszik „regiszterbe”, amelyek legalább kétszáz, az országban lakó taggal rendelkeznek. Gyerekek nem lehetnek tagok. Az ország lakosságának 70%-a muszlim és csak 12% keresztény. Ebből tizenkétezer a lutheránus, ők a biskeki püspökséghez tartoznak.
Varsó, Lengyelország. Hétszázezer aláírás kérte a lengyel kormánytól vízkereszt napjának állami ünneppé való nyilvánítását. A római katolikus kezdeményezést a parlament elutasította. Az evangélikus keresztények inkább a nagypéntek ünnepének állami engedélyezését szorgalmazzák.
Szentpétervár, Oroszország. Egyes állítások szerint 1941-ben a „Moszkva patrónája” ikon előtt megjelent a véreskezű Sztálin, hogy áldását kérje a szintén véreskezű Hitler elleni harcára. Ezt a jelenetet festette most meg Jevsefij Sakov szerzetes. A festményt a sztrelnai templomban állították fel. Az ortodox egyház kijelentette, hogy „a Sztálin szent voltáról szóló mindenfajta beszéd istenkáromlás”. Hiszen uralma alatt csaknem kiirtotta az egész ortodox papságot.
Luanda, Angola. Észak-Angolában van a világ egyik legnagyobb gyémántbányászata, amelyben oroszok százai dolgoznak. Kirill metropolita látogatást tett náluk, és megígérte, hogy gyülekezetbe szervezik őket, és templomot építenek nekik. Ortodox templom építését határozták el Namíbia fővárosában, Windhoekben is.
Összeállította Gémes István