Né­pes gyü­le­ke­zet se­reg­lett össze jú­ni­us 14-én az al­só­sze­li evan­gé­li­kus temp­lom­ban. Leg­utóbb har­minc év­vel ez­előtt volt itt ilyen ese­mény, így hát Nagy Oli­vér lel­kész be­ik­ta­tá­sa tör­té­nel­mi mér­föld­kő­nek szá­mít a he­lyi evan­gé­li­ku­sok éle­té­ben.

A fi­a­tal lel­ki­pász­tor di­na­mi­kus len­dü­le­te új tem­pót, il­let­ve rit­must ho­zott nem­csak a he­lyi gyü­le­ke­zet éle­té­be, de túl­zás nél­kül ál­lít­ha­tó, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar evan­gé­li­ku­sok éle­té­be is, se­gít­ve ön­tu­dat­ra éb­re­dé­sü­ket, ak­ti­vi­zá­ló­dá­su­kat.

Az ün­ne­pé­lyes szer­tar­tás lég­kö­rét, tar­tal­mát és üze­ne­tét a két­nyel­vű­ség ha­tá­roz­ta meg. Az ik­ta­tá­si ige­hir­de­tést Bo­ris Mi­si­na, a po­zso­nyi egy­ház­me­gye es­pe­re­se, az is­ten­tisz­te­le­ti pré­di­ká­ci­ót pe­dig Bándy György pro­fesszor, a po­zso­nyi Co­me­ni­us Egye­tem Evan­gé­li­kus Teo­ló­gi­ai Ka­ra Ószö­vet­sé­gi Tan­szé­ké­nek ve­ze­tő­je mond­ta. Min­den el­hang­zott ma­gya­rul és szlo­vá­kul is.

Az len­ne az ide­á­lis, ha a két­nyel­vű­ség az összegy­há­zi ese­mé­nye­ken is meg­va­ló­sul­na, és nem az len­ne a ki­in­du­ló­pont, hogy a ma­gya­rok ér­te­nek szlo­vá­kul. Az al­só­sze­li gyü­le­ke­zet­ben – és hoz­zá ha­son­ló­an má­sutt is több he­lyen – sen­ki sem tart­ja idő­rab­lás­nak, ha ugyan­az a fel­szó­la­lás a má­sik nyel­ven sű­rít­ve el­hang­zik, ki­egé­szít­ve eset­leg más gon­do­la­tok­kal. A két­nyel­vű gyü­le­ke­ze­tek­ben a szlo­vá­kok is ér­tik vagy leg­alább­is passzí­van is­me­rik a ma­gyar nyel­vet.

A szlo­vák–ma­gyar li­tur­gi­á­ban Tren­csé­nyi And­rea gö­mör­hosszú­szói (Dl­há Ves, Gö­mör vi­dé­ke), And­rea Lu­kacovská dió­sze­gi (Slád­ko­vico­vo, po­zso­nyi egy­ház­me­gye) és e sorok írója far­na­di (Far­ná, du­na-nyit­rai egy­ház­me­gye) lel­kész is szol­gált.

A Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház és a Ma­gyar Evan­gé­li­kus Kon­fe­ren­cia (Maek) ne­vé­ben a szer­ve­zet fő­tit­ká­ra, id. Zász­ka­licz­ky Pál nyu­gal­ma­zott lel­kész mon­dott kö­szön­tőt. Ki­fej­tet­te, hogy fi­a­tal lel­kész­ként húsz évig szol­gált Ba­ra­nyá­ban. A volt gyü­le­ke­ze­té­hez tar­to­zó Sze­der­kény­ben és Vil­lány­ban Fel­ső­sze­li­ből, Bab­ar­con, Szé­kely­sza­ba­ron, Du­na­szek­csőn pe­dig Al­só­sze­li­ből szár­ma­zó evan­gé­li­kus hí­vők is él­nek. Az is­ten­tisz­te­let részt­ve­vői hall­hat­ták tá­vo­labb­ra sza­kadt csa­lád­tag­ja­ik ne­vét. Csa­lád­lá­to­ga­tá­sai al­kal­má­val – mond­ta a lel­kész – a hí­vek könnyes szem­mel em­le­get­ték fa­lu­ju­kat, egy­ko­ri pap­ja­i­kat és a le­gen­dás Bo­ros Bé­la kán­tor­ta­ní­tót.

Zász­ka­licz­ky Pál em­lé­ke­zé­sé­nek kulcs­gon­do­la­ta az volt, hogy a Ma­gyar­or­szág­ra te­le­pí­tett idő­sebb nem­ze­dék tag­jai, akár­csak a fel­ső­sze­li­ek, két ha­zát sze­ret­nek, „ezt, ahon­nan a tör­té­ne­lem for­gó­sze­le fel­kap­ta őket, s azt a má­si­kat, ahol hosszú ver­gő­dés után si­ke­rült meg­gyö­ke­rez­ni­ük”. Ha a szlo­vák tár­sa­da­lom egy ré­sze nem él­ne ön­ál­ta­tó, ha­zug és de­ma­góg szel­le­mi­ség­ben, szin­tén két ha­zát sze­ret­het­ne. Sőt ez be­fo­lyá­sol­ja tit­kon a har­ma­dik, az örök mennyei ha­za sze­re­te­tét is.

A kö­szön­tő után az újon­nan be­ik­ta­tott lel­kész sza­vai kö­vet­kez­tek. Nagy Oli­vér mind­azo­kat a lel­kes, re­mény­te­li, biz­ta­tó és nem­egy­szer ön­kri­ti­kus gon­do­la­to­kat el­mond­ta, ame­lyek­nek az al­ka­lom­hoz il­lő­en el kell han­goz­ni­uk min­den ve­gyes aj­kú gyü­le­ke­zet ün­ne­pé­lyén, hi­szen a ki­sebb kö­zös­ség – mint pél­dá­ul az evan­gé­li­kus gyü­le­ke­zet – bé­kes­sé­ge, nyu­godt éle­te hoz­zá­já­rul a na­gyobb kö­zös­ség, a fa­lu jó lég­kö­ré­hez. A fi­a­tal lel­kész azon­ban a fa­lu ha­tá­ra­in túl­mu­ta­tó misszi­ó­ra ka­pott el­hí­vást az Úr­tól. Ve­ze­tő sze­re­pet vál­lalt – Sr­na Zol­tán százd–ipoly­sza­kál­lo­si fel­ügye­lő­vel együtt – a szlo­vá­ki­ai ma­gyar evan­gé­li­kus lel­ké­szek és gyü­le­ke­ze­ti mun­ka­tár­sak mun­ka­kö­zös­sé­gé­ben.

A be­ik­ta­tá­si ün­ne­pély szel­le­mi­sé­ge e so­rok író­ját – mint e mun­ka­kö­zös­ség tag­ját – hoz­zá­se­gí­tet­te ah­hoz, hogy sa­ját ma­ga is kör­vo­na­laz­za az em­lí­tett szer­ve­zet prog­ram­ját, ezért kap­ta e tu­dó­sí­tás a Le­gyünk híd! cí­met. Le­gyünk híd a két ha­za kö­zött az­zal, hogy a har­ma­dik, mennyei ha­za pol­gá­rai va­gyunk. Ta­lán nem kell olyan sú­lyú ter­he­ket is vál­lal­nunk, ame­lyek­hez ke­vés az erőnk, s ame­lyek ci­pe­lé­sé­nek – egy­elő­re – túl sok az aka­dá­lya.

„Krisz­tus­ban te­hát nincs zsi­dó, sem gö­rög…” (3,28) – idéz­te a Maek fő­tit­ká­ra Pál apos­tol gala­ták­hoz írt le­ve­lé­nek jól is­mert ré­szét. Quo va­dis, szlo­vá­ki­ai ma­gyar evan­gé­li­kus­ság? Tör­té­nel­mi és föl­di kül­de­té­sünk még nem ért vé­get. A tör­té­nel­mi múlt és Jé­zus Krisz­tus ta­núi va­gyunk ad­dig, amed­dig er­re az Úr­nak szük­sé­ge lesz, mert hi­szen ítél és ítél­ni fog. Utat ke­re­sünk és lel­ki fenn­ma­ra­dást. Mun­ka­kö­zös­sé­günk ne­vé­ben sze­ret­ném meg­kö­szön­ni ez­út­tal a Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház kéz­nyúj­tá­sát és jö­vő­be­ni prog­ram­ként úgy ér­tel­mez­ni kap­cso­la­tun­kat, mint hi­dat. Át­hi­dal­ni a je­len­kor zűr­za­va­rát, za­va­ros fo­lyó­ját.

Le­gyünk híd, kér­jük az il­le­té­ke­se­ket a dol­gok or­vos­lá­sá­ra. Csak ennyi a dol­gunk. Csak ennyi? Is­ten min­dent hall és min­dent lát.

Kí­vá­nom Nagy Oli­vér­nek és mun­ka­kö­zös­sé­gé­nek, hogy kap­jon eh­hez ál­dást Is­ten­től és min­den­ne­mű se­gít­sé­get az anya­or­szág­tól.

Ko­váts Ró­bert