Lapunk 2009/2. számának hasábjain keresztül a szlovákiai magyar evangélikusok helyzetéről értesülhettek olvasóink. Nagy Olivér cikke köntörfalazás nélkül tárja elénk a szlovákiai egyházi helyzet visszásságait. Mi motiválta vajon e provokatív hangvételű írás megfogalmazására? Többek között erről is kérdeztük a frissen beiktatott lelkészt.

– Ön fiatal lelkész. Kérem, mesélje el néhány szóban, hogy milyen indíttatásból választotta a lelkészi pályát!

– Hívő, az előző rendszerben is templomba járó családban nőttem fel. A nagytárkányi gyülekezetből származom, egy kicsi, mégis lelkes közösségből. Azt, hogy lelkész lettem, több élmény és Isten különleges vezetése határozta meg. Gyerekkoromban édesapámnak köszönhetően nagyon szerettem bibliai történeteket olvasni. Szüleimmel és nagyszüleimmel rendszeresen imádkoztunk. Egyedüli evangélikusként református hitoktatásra jártam. A lelkészi hivatás iránti érdeklődésem a konfirmációs oktatás alatt kezdődött igazán. Emellett nagy hatással voltak rám a nyíregyházi gyülekezet Sátoraljaújhelyen tartott ifjúsági csendeshetei. Örömmel hallgattam Bozorády Zoltán, valamint Ján Menky lelkészek igehirdetéseit, akik a vasárnap késő délutáni istentiszteletek után egy-egy beszélgetés vagy családlátogatás során tovább folytatták szolgálatukat. Gimnazistaként – amikor egy-egy laikus istentiszteleten segíthettem – erősödött meg bennem az elhatározás, hogy lelkész leszek.

– Az Útitárs hasábjain nemrégiben S.O.S., szlovákiai magyar evangélikusok! címen kiáltványt fogalmazott meg. Milyen gondolatokkal indította útjára a cikket?

– Az egyházaink vezetői közötti találkozók a közelmúltban – sokak igyekezete ellenére – gyakorlatilag eredménytelenül zárultak, és a tudósítások csalódást okoztak… Minden kétoldalú találkozó előtt reménység töltött el, hogy ha megkésve is, de lesz hajlandóság az összetett, régóta húzódó problémák megoldására.

A nemrég közölt cikkem megírásáról sok-sok imádság és beszélgetés után döntöttem. Tartalmáért teljes mértékben felelősséget vállalok, és számítok az esetleges következményekre is. Merész lépés volt részemről közvetett vagy közvetlen módon bírálni bizonyos jelenségeket és személyeket. De valós dolgokról írtam. A felsoroltak nagy része sajnos nemzetiségi előjel nélkül is gondként jelenik meg egyházunkban. Ráadásul a szlovák és a magyar belpolitikai helyzet alakulása, a két ország közötti elkeserítő kapcsolatok akarva-akaratlanul is érintik egyházainkat. Az eddigi keserű tapasztalatokból, valamint ügyünk sürgető mivoltából kiindulva, hitem, lutheránus öntudatom és lelkiismeretem is azt diktálta, hogy rávilágítsak gondjainkra, illetve hogy segítséget kérjek a megoldásukhoz. Hiszem, hogy Krisztus igazsága, a józan ész és a kölcsönös jóakarat győzelmet aratnak mindennemű kicsinyesség és szeretetlenség felett.

– Megosztana néhány személyes élményt a júniusban lezajlott lelkésziktatásával kapcsolatban?

– A gyülekezet már tavaly júniusban megválasztott lelkészének. Időközben megkezdtük első világháborús emlékművünk felújítását, és a Szlovák Köztársaság kormányhivatalának jóvoltából támogatást kaptunk orgonánk felújítására. Eközben megházasodtam. Majd a templomunk felszentelésének százharmincadik évfordulóját ünnepeltük. A felsoroltak után beiktatásomra idén június 14-én került sor.

Az Úristen kegyelméből – a cikkem végett ért fenyegetések ellenére is – nyugodt és számomra nagyon áldásos volt a felkészülés. Maga az alkalom, köszönhetően Boris Misina esperesünknek, Bándy György professzor szolgálatának, a közreműködőknek, a gyülekezet tagjainak és nem utolsósorban családomnak, életem egyik meghatározó élménye lett.

– Lelkipásztorként milyen tervei vannak a jövőre nézve? Hogyan kívánja az elkezdett missziót folytatni?

– Tovább szeretném folytatni a három évvel ezelőtt megkezdett szolgálatot, amelyhez az Úristen segítségét kérem. Rendszeres istentiszteleti alkalmaink, énektanulással egybekötött bibliaóráink, a hitoktatás, valamint bibliatáboraink mellett az idén konfirmációs oktatást is indítunk. Szeretném tovább szélesíteni az eddigi sikeres együttműködést a többi egyházzal, gyülekezettel, a környező falvak önkormányzataival és a civil szervezetekkel. Igyekszem eleget tenni a különböző szakmai konferenciák vagy más egyházi rendezvények meghívásainak. Fel kell készítenem a gyülekezetet az egyház és az állam előbb-utóbb bekövetkező szétválasztására, illetve az ezzel járó úgynevezett „restrukturalizációra” is. Országos szinten is tovább kell folytatnom a szlovákiai magyar evangélikusok körében végzett szolgálatomat, és meg kell találnom az ehhez legmegfelelőbb formát.

Templomunk pedig – felújított orgonájával – rendezvényhelyszín is lehet: sor került már itt Balázs Fecó koncertjére, augusztusban pedig a Szlovákiai orgonák című koncertsorozat egyik hangversenyének ad otthont az épület. Sikeres területrendezési megállapodásainknak köszönhetően új lelkészlakás építését, gyülekezeti terem kialakítását tervezhetjük, de lassan időszerűvé válik a templom renoválása és más épületeink állapotának megőrzése is.

Szeptembertől levelező szakon tovább folytatom teológiai tanulmányaimat.

Ami pedig számomra mindennél fontosabb, az a napi kapcsolat megőrzése a gyülekezeti tagokkal. Szükségesnek tartom a rendszeres családlátogatásokat, az őszinte odafordulást mindenki felé, nemzetiségre és korra való tekintet nélkül. Mert csak az tud igazán szeretetet adni, szolgálni, aki ezt őszintén és érdek nélkül teszi.

Ebben kérem a Úristen további vezetését, útmutatását.

Szűcs Petra