Nem egy szívderítő diagnózis. Két olyan szó, amelyek előtt tehetetlenül és értetlenül állunk: „halálos” és „gyógyíthatatlan”. Olyan szavak ezek, amelyeknek már a gondolata is mázsás kőként nehezedik a szívünkre. Amikor e két szót meghalljuk, arra gondolunk: „ez már a vég kezdete”.

A földi élet nézőpontjából. Isten szerint azonban ez valami egészen másnak a kezdete: annak a fejezetnek, amikor már csak őrá lehet hagyatkozni, amikor már csak ő, mint egyedüli orvos, tud segíteni rajtunk. „Halálos betegségünket” már korábban orvosolta, hiszen elküldte Krisztusban egyszülött Fiát, akiben elhozta számunkra a gyógyulást, az üdvösséget. Általa kötözte be minden sebünket, minden zúzódásunkat. Azokat is, amelyek itt a földi életben gyógyíthatatlannak tűnnek. A prófétának tett ígéret tehát valósággá vált. Isten gyógyító szeretetével fordult a világ felé, és mint szakértő orvos Jézus által begyógyította a világ minden sebét. Ez most még itt nem mindig látszik, de reménységünk szerint eljön az idő, amikor majd színről színre láthatjuk Mesterünket, és megtapasztaljuk gyógyító munkáját.

Mindnyájunknak gyógyulásra van szüksége. Közösségünknek, az egyháznak, a világnak. Nem felejthetjük el, hogy a gyógyulás a mi felelősségünk is. Ha egymás lelki és testi gyógyításában segédkezünk, akkor ezáltal Isten munkatársaivá válunk, és hirdetjük vele gyógyító szeretetét.

„Ha ő súlyos terhet rak rám, érjen bár bú és kár, ugyan mért aggódnám? Ha ő bölcsen azt rám mérte, tudja jól, mikor, hol jöjjön segítségre. A haláltól én nem félek, mert habár sírba zár, szebb hazát remélek; ott a szenvedésnek vége, meggyógyít, ajtót nyit örök üdvösségre.” (Paul Gerhardt)

Gyógyító Istenem, te legfőbb orvos! Köszönöm neked, hogy minden helyzetben, betegségben, szenvedésben mellettem állsz. Kérlek, tudatosítsd bennem, hogy rád mindig számíthatok. Akkor is, amikor én vagyok bajban, és akkor is, amikor a szeretteim. Köszönöm, hogy bármilyen nehezek is rajtam a terhek, te mindig segítesz azok elhordozásában. Ámen.

N. N.