Az élet kenyere
Az Úrnak szentelt nyugalom nagy napja legyen az…
„Azután összegyűjtötte Mózes Izráel fiainak egész közösségét, és ezt mondta nekik: Ezek azok az igék, amelyekről azt parancsolta az Úr, hogy meg kell tennetek: Hat napon át végezzétek munkátokat, de a hetedik napot tartsátok szentnek, az Úrnak szentelt nyugalom nagy napja legyen az.” (2Móz 35,1–2)
Az egyik nagy osztrák bútorbolthálózat szinte lepedőnyi nagyságú szórólapokon hívogatta lehetséges magyarországi vásárlóit, ezzel a szöveggel: „Töltse nálunk a nemzeti ünnepet! Jöjjön hozzánk! Vásároljon nálunk ezen a napon, mi pedig ennyi és ennyi százalékot engedünk az árainkból…”
„Töltse nálunk a nemzeti ünnepet!” – Mit is jelent nekünk a nemzeti ünnep, ha egyszerűen az ünneplés lehetséges alternatívájaként kínálkozik a vásárlás vagy, ha úgy tetszik, a „shoppingolás”?
Mit ünnepelünk ma? Augusztus 20-át, az egyik legrégebbi magyar ünnepet. Szent István király napját, a keresztény magyar államalapítást, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapját. Ez a nap sokáig egyházi ünnep volt, Mária Terézia vetette fel a naptárakba nemzeti ünnepként, Ferenc József pedig munkaszüneti nappá nyilváníttatta az ipari munkások számára.
Egy ünnep és egy munkaszüneti nap között óriási a különbség! Az egyik megelégszik a boltozással, a burgenlandi vásárolgatással, a másik pedig ünneplőbe öltözteti testét és lelkét. Ez utóbbiról gyönyörűen ír Márai Sándor:
„Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. Ölts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nem csak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. Legyen benne tánc, virág, fiatal nők, válogatott étkek, vérpezsdítő és feledkezést nyújtó italok. S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben. S nem csak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre.”
Hét évig éltem Berlinben, ahol többször is értetlenkedve néztek rám, amikor arról esett szó, hogy nekünk, magyaroknak három nemzeti ünnepünk is van. A legtöbb országnak csak egy nemzeti ünnepe van, s Németországban Gerhard Schröder korábbi miniszterelnök még azt az egyet, október harmadikát is el akarta töröltetni, gazdasági okokra hivatkozva.
Pedig szükségünk van az ünnepekre, hiszen azok emelnek ki minket a hétköznapokból. Mert az ünnep különbözés, az ünnep emlékezés, ahogyan Márai mondta. És amikor emlékezünk, akkor az emlékek biztatást, erőt és hitet is adhatnak nekünk. Hitet abban, hogy valahová tartozunk, és valahová tartunk.
Augusztus 20-án arra emlékezünk, hogy államalapító királyunk is hitt abban, hogy valahová tartozunk, és valahová tartunk. Nem is akárhová, hanem a keresztény Európához és mindenekelőtt az Úristenhez. Ahhoz az Istenhez, aki azt akarja, hogy néha álljunk meg, és figyeljünk befelé, kifelé és főleg felfelé.
„Az Úr meghagyta, hogy ezt tegyük: hat napon át dolgozhatunk, a hetedik nap azonban legyen szent, legyen ünnepnap, a teljes nyugalom napja, legyen az Úrnak szentelve.” Ez a mai nap valami olyasmi, mint a hetedik nap. Ünnepnap – nemcsak munkaszüneti nap.
Ünnepeljünk! Ünnepeljünk, örüljünk, és adjunk hálát, hiszen tartozunk és tartunk valahová.
Adja nekünk Szentlelkét az Úristen, hogy ünneplőbe öltözzön ne csak testünk, de lelkünk is! Ámen.
Heinrichs Eszter