Az élet ke­nye­re

„Az­után össze­gyűj­töt­te Mó­zes Iz­rá­el fi­a­i­nak egész kö­zös­sé­gét, és ezt mond­ta ne­kik: Ezek azok az igék, ame­lyek­ről azt pa­ran­csol­ta az Úr, hogy meg kell ten­ne­tek: Hat na­pon át vé­gez­zé­tek mun­ká­to­kat, de a he­te­dik na­pot tart­sá­tok szent­nek, az Úr­nak szen­telt nyu­ga­lom nagy nap­ja le­gyen az.” (2Móz 35,1–2)

Az egyik nagy oszt­rák bú­tor­bolt­há­ló­zat szin­te le­pe­dő­nyi nagy­sá­gú szó­ró­la­po­kon hí­vo­gat­ta le­het­sé­ges ma­gyar­or­szá­gi vá­sár­ló­it, ez­zel a szö­veg­gel: „Tölt­se ná­lunk a nem­ze­ti ün­ne­pet! Jöj­jön hoz­zánk! Vá­sá­rol­jon ná­lunk ezen a na­pon, mi pe­dig ennyi és ennyi szá­za­lé­kot en­ge­dünk az ára­ink­ból…”

„Tölt­se ná­lunk a nem­ze­ti ün­ne­pet!” – Mit is je­lent ne­künk a nem­ze­ti ün­nep, ha egy­sze­rű­en az ün­nep­lés le­het­sé­ges al­ter­na­tí­vá­ja­ként kí­nál­ko­zik a vá­sár­lás vagy, ha úgy tet­szik, a „shop­pin­go­lás”?

Mit ün­ne­pe­lünk ma? Au­gusz­tus 20-át, az egyik leg­ré­geb­bi ma­gyar ün­ne­pet. Szent Ist­ván ki­rály nap­ját, a ke­resz­tény ma­gyar ál­lam­ala­pí­tást, a ma­gyar ál­lam ezer­éves foly­to­nos­sá­gá­nak em­lék­nap­ját. Ez a nap so­ká­ig egy­há­zi ün­nep volt, Má­ria Te­ré­zia ve­tet­te fel a nap­tá­rak­ba nem­ze­ti ün­nep­ként, Fe­renc Jó­zsef pe­dig mun­ka­szü­ne­ti nap­pá nyil­vá­nít­tat­ta az ipa­ri mun­ká­sok szá­má­ra.

Egy ün­nep és egy mun­ka­szü­ne­ti nap kö­zött óri­á­si a kü­lönb­ség! Az egyik meg­elég­szik a bol­to­zás­sal, a bur­gen­lan­di vá­sá­rol­ga­tás­sal, a má­sik pe­dig ün­nep­lő­be öl­töz­te­ti tes­tét és lel­két. Ez utób­bi­ról gyö­nyö­rű­en ír Má­rai Sán­dor:

„Ha az ün­nep el­ér­ke­zik éle­ted­ben, ak­kor ün­ne­pelj egé­szen. Ölts fe­ke­te ru­hát. Ke­féld meg ha­jad vi­zes ke­fé­vel. Tisz­tál­kod­jál be­lül­ről és kí­vül­ről. Fe­lejts el min­dent, ami a köz­na­pok szer­tar­tá­sa és fel­ada­ta. Az ün­ne­pet nem csak a nap­tár­ban ír­ják pi­ros be­tűk­kel. Nézd a ré­gi­e­ket, mi­lyen áhí­ta­to­san, mi­lyen fel­tét­le­nül, mi­lyen kö­rül­mé­nye­sen, mennyi vad öröm­mel ün­ne­pel­tek! Az ün­nep a kü­lön­bö­zés. Az ün­nep a mély és va­rá­zsos rend­ha­gyás. Az ün­nep le­gyen ün­ne­pi­es. Le­gyen ben­ne tánc, vi­rág, fi­a­tal nők, vá­lo­ga­tott ét­kek, vér­pezs­dí­tő és fe­led­ke­zést nyúj­tó ita­lok. S min­de­nek­fö­lött le­gyen ben­ne va­la­mi a ré­gi rend­tar­tás­ból, a he­te­dik nap­ból, a meg­sza­kí­tás­ból, a tel­jes ki­kap­cso­lás­ból, le­gyen ben­ne áhí­tat és föl­tét­len­ség. Az ün­nep az élet rang­ja, fel­sőbb ér­tel­me. Ké­szülj föl reá, test­ben és lé­lek­ben. S nem csak a nap­tár­nak van pi­ros be­tűs nap­ja. Az élet el­hoz más­fé­le, lát­ha­tat­lan ün­ne­pe­ket is. Ilyen­kor fe­lejts el min­dent, fi­gyelj az ün­nep­re.”

Hét évig él­tem Ber­lin­ben, ahol több­ször is ér­tet­len­ked­ve néz­tek rám, ami­kor ar­ról esett szó, hogy ne­künk, ma­gya­rok­nak há­rom nem­ze­ti ün­ne­pünk is van. A leg­több or­szág­nak csak egy nem­ze­ti ün­ne­pe van, s Né­met­or­szág­ban Ger­hard Sch­rö­der ko­ráb­bi mi­nisz­ter­el­nök még azt az egyet, ok­tó­ber har­ma­di­kát is el akar­ta tö­röl­tet­ni, gaz­da­sá­gi okok­ra hi­vat­koz­va.

Pe­dig szük­sé­günk van az ün­ne­pek­re, hi­szen azok emel­nek ki min­ket a hét­köz­na­pok­ból. Mert az ün­nep kü­lön­bö­zés, az ün­nep em­lé­ke­zés, aho­gyan Má­rai mond­ta. És ami­kor em­lé­ke­zünk, ak­kor az em­lé­kek biz­ta­tást, erőt és hi­tet is ad­hat­nak ne­künk. Hi­tet ab­ban, hogy va­la­ho­vá tar­to­zunk, és va­la­ho­vá tar­tunk.

Au­gusz­tus 20-án ar­ra em­lé­ke­zünk, hogy ál­lam­ala­pí­tó ki­rá­lyunk is hitt ab­ban, hogy va­la­ho­vá tar­to­zunk, és va­la­ho­vá tar­tunk. Nem is akár­ho­vá, ha­nem a ke­resz­tény Eu­ró­pá­hoz és min­de­nek­előtt az Úr­is­ten­hez. Ah­hoz az Is­ten­hez, aki azt akar­ja, hogy né­ha áll­junk meg, és fi­gyel­jünk be­fe­lé, ki­fe­lé és fő­leg fel­fe­lé.

„Az Úr meg­hagy­ta, hogy ezt te­gyük: hat na­pon át dol­goz­ha­tunk, a he­te­dik nap azon­ban le­gyen szent, le­gyen ün­nep­nap, a tel­jes nyu­ga­lom nap­ja, le­gyen az Úr­nak szen­tel­ve.” Ez a mai nap va­la­mi olyas­mi, mint a he­te­dik nap. Ün­nep­nap – nem­csak mun­ka­szü­ne­ti nap.

Ün­ne­pel­jünk! Ün­ne­pel­jünk, örül­jünk, és ad­junk há­lát, hi­szen tar­to­zunk és tar­tunk va­la­ho­vá.

Ad­ja ne­künk Szent­lel­két az Úr­is­ten, hogy ün­nep­lő­be öl­töz­zön ne csak tes­tünk, de lel­künk is! Ámen.

Hein­richs Esz­ter