1%

Erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. (Ef 6.10.)

Esperesi jelentés a 2011. évről

Egy választási ciklus végén talán nem csak az elmúlt egy év tevékenységéről, hanem az egész ciklusról, az elmúlt hat évről számot kell adni. Ezért az esperesi jelentésemnek két nagy fejezete lesz: az elsőben a 2011-es évet, a másodikban az egész ciklust szeretném röviden jellemezni. A jelentésem mottójául választott ige pedig egy olyan bátorítást hordoz, amelyre mindannyian rászorulunk. Erőtlenségünk egyre jobban érződik. Én személyesen is tapasztalom, hogy a kor múlásával veszítettem a lendületemből, de egyházunk életében is egyfajta lendületvesztést, és erőtlenséget fedezek fel. Olyan korban, és olyan rendben élünk, amelyben az egyháznak már nem az üldöztetéssel kell szembenézni, de amelyben már kihunyt annak a lelkesedésnek a lángja is, amelyet a rendszerváltás körüli években megtapasztalhattunk. Olyan korban élünk, amelyben elvesztek a szép célok, és a hasznosságát mindenki azzal akarja igazolni, hogy bonyolítja az életet. Ez jellemző az Európai Unió hangadóira, akik jólétükben, vagy éppen jólétük féltésében egyre több terhet raknak a tagországok kormányaira. Ez jellemező a kormányzatra, amely – évek óta, függetlenül a váltástól – mindenben a reformokat hangoztatja, csak éppen a lakosság nem tapasztal semmit abból, hogy számára hasznos lenne a változtatás. És ez sajnos jellemező az országos egyházi vezetésre, az Országos Egyházra is, amely egy felduzzasztott, hatalmas intézményként és intézményrendszer üzemeltetőjeként lassan maga alá gyűri a kis gyülekezeteket. A gyülekezeteket, amelyek valójában az egyház létének színterei. Az egyház gyülekezetekben él. S éppen ezért nekünk, kik elsődlegesnek tartjuk a gyülekezeti élet erősítését, mit sem ér a magunk lankadó ereje, mit sem ér a magunk képessége, ha nem támaszkodunk rá az evangélium erejére, ha nem élünk a Krisztusban megmutatott isteni szeretet erejéből, akkor jó esetben is csak tisztességes tisztviselők lehetünk, akik valóban az utolsó pillanatig kitartanak a léket kapott, megfeneklett hajón, rossz esetben pedig a katasztrófa haszonélvezői akarunk lenni, magunk életének hasznát lesve, mit lehet elemelni a süllyedő hajón hagyott értékekből... Változásra van szükség! Megerősödésre, az Úrban való megerősödésre, és arra, hogy Isten ereje rajtunk, és a mi erőtlenségünkön keresztül jusson célba. Bizalomra, hitre, és nagyobb odaszánásra van ahhoz szükség, hogy ez a lélekvesztő kis hajó, - amelyre felelőtlen vezetők egyre több terhet raknak – mégis csak megtarthassa az irányát és a kormányozhatóságát. Mert az Úrnak hatalmas ereje van! A megerősödés valójában azt jelenti, hagyjuk, hogy Isten erejével, hatalmával vegyen minket kézbe, hagyjuk, hogy életünknek Ő legyen az Ura. Ne a magunk tetteiben, erejében, hanem az Ő irgalmában bízzunk!

1. Így szeretném a testvérek elé tárni – Isten irgalmában bízva - a múlt évet: Az elmúlt évben is részt vettem az Esperesek Tanácsának munkájában, amely évente négy alkalommal találkozik. Több olyan kérdést tettem hangsúlyossá, amely - meglátásom szerint - egyházunk égető kérdése. Egy alkalommal előterjesztést vittem a kis gyülekezetek megtartásának lehetőségéről, amelyet élénk vita követett. Sajnos a tényleges tettekig nem jutottunk el. Évente 3-4 alakalommal ülésezik a MET – a Megyei Elnökségek Tanácsa, - amely mintegy az egyházkerületi presbitérium szerepét tölti be. Ezeken a gyűléseken is hangot adtam azon véleményemnek, hogy a nem gyülekezet-központú gondolkodás az egyházunk súlyos torzulásához és megszegényedéséhez vezet. Tagja vagyok az Országos Presbitériumnak, amely havonta tartja gyűlését. Itt számolok be arról, hogy az OP-ban, és az Országos Egyháznál kialakult helyzet miatt a nyár elején lemondtam az OP tagságomról. A lemondásom ellenére az egyházkerületi közgyűlés - jelentős noszogatással és bátorítással - újra felkért, hogy a ciklus végéig töltsem be ezt a tisztemet. Szomorúan látom, hogy az Országos Egyház döntéseiben sem jelenik meg az ekkléziológiai alapgondolat, hogy az egyház a gyülekezetekben él. Ebből fakadóan aztán sorozatos rossz döntések születnek, olyanok, amelyek nemhogy segítenék a gyülekezetek életét, hanem inkább bonyolultabbá teszik a szolgálatot, és nehezebbé a küldetés betöltését. Az országos presbiterségemből fakadóan tisztem a Fasori Gimnázium IT-ben való részvétel. A gimnázium igazgatásának a kérdése - a több évi – vajúdás után megoldódni látszik, Roncz Béla megbízott igazgató konszolidálta az intézményt, és immár megérett a helyzet, hogy az igazgatói állást betöltsük. Elnöke vagyok a Béthel IT-nek, az évi 3-4 gyűlésünkön igyekszünk a Béthel kiegyensúlyozott működését biztosítani. Egyházmegyénkben két intézmény szolgálata indult meg az előző évben. A Szentendrei Zenei Óvoda szentelése szeptember 4-én volt, a piliscsabai Gyermeksziget Családi Napközi pedig november 9-én. Ez a két intézmény is jellegzetes példája annak, hogy a helyi kezdeményezések milyen lendületet adhatnak egy gyülekezeti közösségnek, de ugyanakkor annak is, hogy az országos fenntartás - mert mindkét mini intézmény országos fenntartásba került – mennyire nehezíti a helyi döntéseket, és a gyülekezettel való kapcsolat építését. Sok feladatot jelentett az elmúlt évben a Budafoki Egyházközségben kialakult helyzet tisztázása. Ebben az időben több presbiteri gyűlésen, és megbeszélésen jártam kint Budafokon. Elkészült a gyülekezet működési és pénzkezelési szabályzata, egy könyvelő cégtől visszavették a könyvelést, kiegészült a számvizsgáló bizottság, és áttértek az egyházunk által kínált Libra rendszerű könyvelésre, és a pénzkezelés kikerült az akkori felügyelő kezéből. S bár a gyülekezetnek még mindig jelentős tartozása van, és az építkezés sem fejeződött be, az a reményünk, hogy a gyülekezetért felelősséget vállalók mindent megtesznek azért, hogy a gyülekezet gazdasági élete jó mederben legyen. Feladatot jelentett nekem annak a folyamatnak a kezelése is, amely dr. Joób Máté kelenföldi lelkész lelkészi állásról való lemondása miatt indult el. Be kell látnom azt, hogy ezen a területen nem figyeltem eléggé oda, hisz az ott, mélyben húzódó feszültségekről már korábban tudtam. Sajnálatos, hogy végül így – a gyülekezeti lelkészi állás elhagyásával - ment végbe ez a folyamat. Ez mindannyiunkat - egyházmegyei vezetőket, ottmaradó szolgálattevőket, és természetesen hivatalt elhagyót - arra kell, hogy indítson, hogy komoly önvizsgálatot tartsunk, és belássuk, hogy mennyit vétünk Isten evangéliuma ellen azzal, hogy a kollegiális feszültségeket nem kezeljük helyesen. Joób Máté álláshelyét a gyülekezet nem töltötte be, helyette beosztott lelkészt kért és kapott a kerülettől: Kovács Viktor személyében. A 2011. évben vizitációt, szervezett nagy ellenőrzést nem tartottunk. Ez nem azt jelenti, hogy nem volt kapcsolatom a gyülekezetekkel, és lelkészekkel. Én magam az említetteken kívül is több lelkésztársamat kerestem meg otthonában, s a szolgálatokkal és a gyülekezeti élettel kapcsolatos kérdésekről sokat beszélgettünk. A hivatalvizsgálat elmaradása elsősorban a zsúfolt beosztásunk miatt volt. Valójában ezzel mulasztásos törvényszegést követtem el, s ezért nyugtalanít a lelkiismeretem. A vizitációk rendjét azonban alaposan végig kell gondolni, mert épp a fenti esetek, és egyházmegyénken kívüli történetek is mutatják, hogy a hivatalvizsgálat formai megléte nem biztosíték arra, hogy ne legyenek nehézségek és problémák, sőt bajok és konfliktusok a gyülekezet, a tisztségviselők, vagy a lelkészek szolgálatában. Az egyházmegyei presbitérium 3 alkalommal jött össze. Az egyházmegyei munkaprogram, a zárszámadás és a költségvetés elfogadása mellett döntöttünk az éves beruházási keret felosztásáról. Elhatároztuk, hogy segély helyett a Menedékház projektben foglalkoztatva támogatjuk - az Egyházkerülettel karöltve - Seben Glóriát. Az ő jelentését is az írott anyagban tesszük közzé. A Menedékház projekt célkitűzései jók, hogy a lelkészi kompetencia határokat meghaladó lelkigondozói esetekben adjon segítséget. A megvalósulás részben rajtunk kívül álló okok - nem vehettük használatba a Tartsay V. u. lakást - részben az önkéntes segítők más irányú leterheltsége miatt nehézkesen alakult, végül ezért döntött úgy a megyei presbitérium 2011 novemberében, hogy a témakörben nem ad be költséges pályázatot, s Seben Glória javaslatai közül a „takaréklángon” való működtetést támogatta a 2012-év márciusától, amikor Glória egyéves szerződése, megbízása lejár. Egyházmegyei alkalmaink számát minimálisra csökkentettük. Részben azért, mert a gyülekezetekben sokféle alkalom van, részben azért, mert Budapesten és az egyházkerületben sokféle rendezvényt kínálnak nekünk. Meg kell azért említenünk a januári gazdasági konzultációt. Ez az alkalom mindig jó felkészülést jelent a gazdasági évre, és a szakemberek, szolgálattevők találkozása, tapasztalatcseréje a változó szabályozás követése miatt hallatlan fontos. Köszönet érte azoknak, akik segítenek a megvalósulásában. A hittanverseny megyei fordulójáról Endreffy Géza beszámolójában olvashatunk, az ifjúsági munkáról Keczkó Pál adott egy rövid beszámolót, a már több évtizede meglévő Kantate vasárnapi kórus találkozó szervezése Csorba István érdeme. Idén is megszerveztük a nyugdíjas lelkészek találkozóját, és már nem csak a két egyházmegye, hanem a két kerület is beszállt a szervezésébe. Évek óta megrendezésre kerül a Budai és Pesti Egyházmegye szervezésében az a nyári családi konferencia, amelyet még Pintér Tibor és Győri József testvéreink indítottak áldásos útjára. Itt kell megemlékeznem arról, hogy egykori felügyelőnk a múlt nyáron hosszan tartó betegség után, de hittel és a család szeretetével övezve megtért Teremtőjéhez. Kérem a közgyűlés tagjait, hogy Győri József testvérünkről emlékezzünk meg csendes imádságban! Ennek a konferenciának a szervezését megyénk részéről Horváth-Hegyi Olivér vette át. Mindenképpen jó lenne, ha megyénk gyülekezeteiből újra több család jelentkezne erre a hétre. Érdemes lenne egy kicsit több tudatossággal az egyházmegyénk lelki fejlődésére ezt kihasználni. Örömmel szolgáltam a Budapesti Protestáns Kántorátus 15 éves évfordulója alkalmából szervezett kelenföldi vesperáson is, amelyre ádventben került sor. A LMK működése megszokott kerékvágásban ment. Sajnálattal láttam, hogy a tervezett reformok bizonyos mértékig gellert kaptak, pedig a kidolgozott új formák a lelkészi közösség erősödését is segítenék. Az is szomorúságom, hogy az évekkel ezelőtt elindított lelkészi imakörön is kevesen jelennek meg. Csak remélni tudom azt, hogy ez nem a lelkészek lelki igénytelenségének a jele. Az LMK vezetését ebben az évben is dr. Blázy Árpád lelkész, espereshelyettes végezte. Minden vállalt munkájáért köszönet! Szinte minden gyülekezetben volt valamilyen beruházás, az általam ismert munkákat most nem sorolom fel. „Ha az ÚR nem építi a házat, hiába fáradnak az építők!” – mondja a zsoltáros, és én is vallom, hogy még abban is, hogy egyházi épületeinket korszerűsíteni tudjuk, vagy a gyülekezetekben fejlesztések történnek, felfedezhetjük az Isten áldását. Külön kell szólnom arról a gyülekezetépítő munkáról, amely Budakeszin folyik. Bár sok vihart kavart fel az ottani parókia vásárlás ügye és háttere, mégis azt érzem, hogy abból, hogy Lackner Pál tábori püspöknek felmondtak, s leszerelték, és őt az egyházban ismételten szolgálatba állították, s neki nem éppen egyszerű és sok kétséggel fogadott státuszt kreáltak, abból a formálódó budakeszi gyülekezet profitált a legtöbbet. Látjuk, hogy így nem törik meg Lacknerné Puskás Sára ott elkezdett áldozatos szolgálata, s tovább erősödhet a közösség.
2. Néhány gondolatban összegzem az egész ciklust. Hat évvel ezelőtt indult a közös szolgálatunk Dr. Fabiny Tibor felügyelő úrral. A szolgálatban sok segítséget kaptam Kövesy Emesétől, aki alkalmazottként, az esperesi hivatal vezetőjeként és pénztárosként tevékenykedik az egyházmegyéért. Neki segít gazdasági vezetőként, választott tisztségviselőként Metzlerné Bíró Mária. A számvizsgáló bizottságot dr. Egerszegi Béla vezeti. Nagyon hálás vagyok rajtuk kívül a presbitereknek is, akik a döntéseken erősítettek. A ciklus elején feladunk volt a külső keretek meghatározása. Így készültek a szabályrendeleteink, s így kezdtünk neki az esperesek tanácsa részére kidolgozott vizitációs módszer használatával a gyülekezetlátogatásoknak. A ciklus első négy évében látogattuk végig az összes gyülekezetet. Ebben a szolgálatban nagy segítségünkre volt Dobó György másodfelügyelő. A gyülekezetekről alapjában véve jó kép tárult elénk. A lelkészi hivatalok működése rendben történik, a presbitériumok felelősen hordozzák a gyülekezeti feladatokat, és lelkészi munka is jó mederben folyik. Állandó kérdés azonban, hogy miként lehetne a gyülekezetek megerősödéséért tenni? Miként lehetne a lelkészi munka hatékonyságát fokozni, miként lehetne a gyülekezet kisugárzását növelni, miként lehetne „látványosabban”, vonzóbban, többeket megmozgatóan betölteni küldetésünket? Ez a kérdés fokozódott azáltal is, hogy a szolidaritási alapról hozott törvény nagyobb áldozatvállalást követel a lelkészi állások fenntartására. Izzó viták folytak arról, hogy szabad-e lelkészi állások megszűnésében gondolkodni vagy sem? Ebben az időszakban az egyházmegyén belüli szolidaritás kérdése lett az egyik fő témánk, az a kérdés, hogy miként tudnak majd az erősebb gyülekezetek az anyagiakban szerényebb helyzetben lévők lelkészi állásának fenntartásáért tenni. Ez a kérdés, illetve a megválaszolása odázódott a törvény bevezetésének elhalasztásával, de a jelenlegi helyzetben az látható, hogy 2013-ban meg kell lépni. Egyértelmű és határozott véleményem az, hogy lelkészi állások megszüntetésével és/vagy gyülekezetek átminősítésével nem lépünk előre. Sőt olyan veszteség érne bennünket, amely a nagyobb gyülekezetek sorvadásához is vezetnének. Ha csak egyházmegyei keretek között gondolkodunk, akkor azt kell mondani, hogy megoldható a gyülekezetek közötti szolidaritás kérdése. De azt is látnunk kell, ha felelősen egyházban gondolkodva élünk – hogy akár kerületi, akár országos szinten - erre kisebb esély van. Az a meglátásom, hogy nekünk mégis elsősorban az egyházmegyén belül kell megkeresnünk azokat a modelleket, amelyek a gyülekezetek megmaradását, és a lelkészi állások biztonságos megtartását szolgálják.

Olyan területen szolgálnak és élnek a gyülekezetek, ahol nem az elvándorlás a jellemző, ahol nem olyan mély a szegénység, mint az ország más részein. Éppen ezért különösen fontosnak érzem azt, hogy a gyülekezetek missziói nyitottsága és lendülete növekedjen. Tudom, hogy már ahhoz is nagy energiákra van szükség, hogy megtartsuk a meglévő gyülekezeti tagjainkat, de éppen ez a terület az, ahol nem a mi erőnk, hanem az Isten erejében való megerősödés adhat csak áldást.

Budán, az egyházmegyében épp az előző ciklusban indult el néhány új intézmény. Először a Csillaghegyi Evangélikus Nevelőhálózat. Gyülekezeti szeretet intézményként kezdte meg a szolgálatát a Gaudiopolis Szeretetotthon. A szentendrei óvodáról és a piliscsabai családi napköziről már tettem említést. Újra és újra felizzott a budai evangélikus iskola kérdése is. Legerősebben akkor, amikor a Kusciuszkó utcai üresen álló iskolaépület bérbeadását hirdette meg az I. kerületi önkormányzat. Sajnos a bérleti díjak kiemelten magas összege miatt ezt a lépést nem tudtuk megtenni. Látható, hogy hiányzik az országos egyház részéről kialakított budapesti evangélikus oktatási koncepció. Ez biztos segítséget jelentene abban, hogy ne ad hoc lehetőségek alapján döntsünk intézmény alapításról, átvételről.

Egyházkormányzati tapasztalatom az elmúlt hat évvel kapcsolatban az, hogy testületi döntések mögé el lehet bújni. Szomorúan tapaszlom, hogy a vezetői felelősség felvállalása egyre nehezebb, és egyre jobban hiányzik. Látható, hogy ezen a területen egy jelentős strukturális átalakulásra van szükség. Arra, hogy a választott vezetők vállalják a vezetés felelősségét, és feléjük nagyobb bizalom nyilvánuljon meg. Azt is tapasztaltam, amikor néhány kényesebb ügyben egyházmegyei szinten fel mertem vállalni a döntést, és határozott vezetői fellépéssel igyekeztem valahol rendet teremteni, akkor a kézi vezérlés rémének vizionálásával riogattak. Meggyőződésem, hogy az az egyházi bizalmi vákuum, amibe jutottunk, abból fakad, hogy sok esetben az a lélektani szituáció alakul ki, amely Karinthy Frigyes Barabbás c. novellájában olyan jellegzetesen rajzolódik ki: „És a sokaság ezt kiáltotta: „Barabbást!” És rémülten néztek egymásra, mert külön-külön mindegyik ezt kiáltotta: „A názáretit!” Ebben az egyházban mindenki egyetért azzal, hogy az evangélium hirdetése a legfontosabb feladat, mégis rengeteg pótcselekvéssel megy el az időnk. Önagyonülésezők lettünk. Ebben az egyházban mindenki egyetért azzal, hogy a kisgyülekezetek segítése és a lelkészi állások megtartása - sőt teremtése - fontos cél, s mégsem történt az elmúlt hat évben olyan döntés, amelyben ez a cél megvalósulhatna. Mindenki a maga pecsenyéjét sütögeti, vagy a maga pozícióját védi. Ebben az egyházban mindenki érzi, hogy gond van a lelkészek felkészültségével és megfáradnak az elhívatásukban, és tényleges lépések mégsem történtek a hathatós rekreációra, és a lelkészi munka minőségének javítására. Ebben az egyházban mindenki tudja, hogy gond van a lelkészek megbecsülésével, és alig történik ebben az ügyben valami. Ebben az egyházban milliókat költöttünk el szociológiai felmérésre, és az eredmények ismeretében mégsem végezzük másképp a munkánkat. Ebben az egyházban mindenki „vallja” , hogy az egyház a gyülekezetekben él, s mégis egyre nagyobb az Üllői úti vízfej, egyre több a központi rendezvény, egyre nehezebb a gyülekezetek élete, és egyre több lelkész akar olyan munkát végezni, amely nem a gyülekezeteket építi. (s ehhez még az egyházvezetés statisztál is!) Én magam is érzem, hogy ebben felelős vagyok. Rossz a lelkiismeretem, hogy bizonyos helyzetekben nem voltam elég harcos és/vagy idejekorán elhallgattam. Rossz a lelkiismeretem, hogy bizonyos ügyekből kivonultam, vagy nem folytam bele eléggé mélyen.

Erősödjetek meg az Úrban! Ezt az igét elsősorban azért választottam, mert érzem, hogy magamnak van szükségem a megerősödésre. Isten megerősítő bűnbocsánatára, és szeretetére. Arra, hogy az evangélium szolgálatában el ne lankadjak, és a pásztori feladatok végzése közben ne égjek ki. Isten bűnbocsátó kegyelmébe ajánlom ezt az esperesi ciklust. Ugyanakkor pedig nem győzők hálát adni áldásaiért, a lehetőségekért, az ajándékokért, és a testvérekért, azért, hogy eleve megtartott, megőrzött.

Isten irgalma legyen továbbra is egyházunkkal és benne egyházmegyénkkel!

Bence Imre esperes

Elhangzott: 2012. febr. 15.