1%

1963 augusztus 17-én láttam meg a napvilágot Soltvadkerten. Hála legyen a jó Istennek, egy rendezett családban nőttem fel, és egy boldog gyermekkort tudhatok magaménak. Szüleimtől sok jó példát láttam, sok lelki értéket kaptam, mint pl. a másik ember tisztelete, a becsületesség, a jóakarat, segítőkészség a rászorultakon… Azért írom ezt, mert a példa értéke végigkíséri életemet és ma is meghatározó a munkám terén is. Szüleimnek köszönhetem, hogy már gyermekkoromban megtanultam, mit jelent feladatokban gondolkodni, felelősnek lenni a rám bízott feladatokért és másokért is.

Középiskolai tanulmányaimat a kiskunhalasi Szilády Áron gimnáziumban végeztem, majd ezt követően a Pénzügyi és Számviteli Főiskola ipar szakán végeztem Salgótarjánban jeles eredménnyel. Diákkori emlékeimhez szorosan kapcsolódott a sport. A Nemzeti Bajnokság II. osztályában kézilabdáztam. Ez azért volt fontos az életemben, mert a sokat segített kitartónak lenni, vállalni a kihívásokat, szüntelen küzdeni és az élet nehéz mérkőzéseit is „végigjátszani”. 

Az üzemgazdász diplomám kézhezvétele után a kiskunhalasi Papíripari Vállalatnál kaptam állást, ahol először üzemgazdászként foglalkoztattak, majd egy év múlva kineveztek üzemgazdasági vezetőnek. Jó státuszom volt, cégemtől lakást kaptam és elismerést a munkámban. Ötévi kitartó munka után elhivatást éreztem az Evangélikus Teológia levelező tagozatára. Nagy lelkesedéssel végeztem tanulmányaimat, amelyet az egyik legjobb eredménnyel fejeztem be. Ekkor már helyettesítő szolgálatokat végeztem a kiskunhalasi gyülekezetben.

A teológiai tanulmányaim után Egyházamtól lehetőséget kaptam a kiskunhalasi gyülekezetben, mivel megüresedett a lelkészi állás, hogy gyülekezeti munkatársként pásztoroljam a reám bízottakat. Egy évvel később a gyülekezet kérésére Dr. Harmati Béla püspök lelkésszé avatott 1993-ban. A szolgálatokat nagy lelkesedéssel, odaadó módon végeztem, néhány év után kinőttük és átépítettük az imaházat. A gyülekezet pásztorolása, a nagyszámú hitoktatás mellett különösen is fontos volt a kórházi szolgálat, a betegágyon fekvők meghallgatása, vigasztalása. Hat év szolgálat után Egyházam jóvoltából egy évet töltöttem Németországban, Schwanbergben és Selbitzben, két evangélikus szerzetesi közösségben, ahol lehetőségem adódott fejlődni a spiritualitás terén és olyan módszereket meglátni, amelyeket ma is élek a mindennapjaimban.  (Pl. ora et labora; kontemplatív imádság, a csend, a befelé hallgatás jelentősége…) A külföldi tapasztalatok után ismét a halasi gyülekezetben folytattam munkámat. A 24 hittanóra, a nagy szórványterület felőrölte energiáimat. Kértem Egyházamat hogy kórházlelkész lehessek Budapesten. Mindig is fontos volt a személyes lelkigondozás, a diakóniai szolgálat.

Az utóbbi egy évben – jelenleg helyettesként – visszatértem a kiskunhalasi gyülekezetbe, ahol igyekezem a személyes találkozásokra nagy hangsúlyt helyezni.  Itt is nagy igény van a lelkigondozásra. A kórházi munkára azonban próbálok ugyanúgy a legnagyobb energiát fektetni, hiszen ez a terület nekem felettébb szívügyem és igen nagy jelentőségű az életemben. Munkámat igyekezem színvonalasan végezni Isten nagyobb dicsőségére és a reám bízottak javára.

Ehhez a szolgálathoz nagy szükség van a folyamatos feltöltődésre, imára, a csendben való regenerálódásra, a belső hang általi vezettetésre. Köszönöm Istennek, hogy szüntelen sok erőt kapok a feladataim végzéséhez, és kérem, hogy a Szentlélek vezessen és erősítsen ezután is, hogy ebben a fáradt, rideg világunkban lehessek Isten szeretetének kedves közvetítője.