1%

(Elhangzott Trajtler Gábor kilencvenedik születésnapján, 2019. május 12-én este 6 órkor a Deák téri templomban, amikor az orgonazenés áhítatok sorozatában korábbi tanítványai köszöntötték mesterüket orgonajátékukkal.)

Már hivatásának megnevezése is arról vall, hogy az egyházzene iránt elkötelezett, sokoldalú ember Trajtler Gábor. Diákkora óta tudatosan készítette fel magát arra a szolgálatra, amivel a magyarországi evangélikus zene életben tartását segíthette a szocialista berendezkedésű államban.

Fokozatosan terhelődött rá szinte minden, ami az egyházi zenével kapcsolatos: a Deák téri templom orgonistája volt, s egyúttal a Lutheránia énekkar állandó kísérője. Igazi kántorként a hétközi alkalmakon is szolgált, jelen volt a bibliaórákon, s kánonokra tanította az ifjúságot. Jól felszerelt zenei központtá fejlesztette a fóti kántorképzőt, feláldozta szombatjait és a nyár egy részét az ottani képzés érdekében. Kitartóan oktatott a Teológián, s kezdeményezésére jöhetett létre ott az Egyházzenei Tanszék. Szakértője lett az orgonatervezésnek, vezetésével közel ötven hangszer épülhetett vagy bővülhetett egyházunkban. Országos szinten küzdött a ritmikus gyülekezeti éneklés megismertetéséért, míg végül az ő irányításával készülhetett el a ma is használt, kottás énekeskönyvünk. S mindeközben muzsikált: gyakorolt, koncertezett külföldön és — ha megengedték — idehaza is.

Nyugdíjas korához közeledve bölcs tudatossággal osztotta szét utódaira sokrétű munkáját. Ma már nehezen tudjuk elképzelni, hogyan volt egyetlen személynek minderre ideje, ereje, lelkesedése és tudása is. Istentől megáldott ember ő, aki nem tért ki a feladatok elől, de "ki is imádkozta az erőt", hogy helyt tudjon állni a tennivalók tengerében.

Megkérdezhetjük: vajon e kántor nélküli korszakban — hiszen 1949 óta megszűntek egyházunkban a kántori állások — életben maradt-e az evangélikus egyházzene Magyarországon, vagy csak arra maradt erő, hogy az eleven egyházzene látszatát fenntarthassuk legalább. Az bizonyos, hogy Trajtler Gábor mindent megtett azért, hogy a lehetetlen körülmények között ne szakadjon meg a korál-alapú egyházzene folyamata. Elsőként kidolgozták Kiss Jánossal, miként lehet önkéntesekkel pótolni a hivatásos kántorokat, majd segítségül hívta a hetvenes évekre "friss-nyugdíjassá" váló nagy egyházzenész triászt (Fasang Árpád, Rezessy László, Sulyok Imre), hogy az énekeskönyvi reformot végigvigyék. Eközben felélesztette a gyülekezetekben az orgonákért való felelősség érzetét azzal, hogy még a legszűkösebb időkben is volt kitől tanácsot kérni a hangszerkarbantartás kérdéseiben. Külföldi kapcsolatokat ápolt, hogy el ne szakadjon a magyar evangélikusság a korszerű testvéregyházi mintáktól. A szocializmus negyven éve alatt tehát Trajtler Gábor vezetésével még valós egyházzenei életről beszélhetünk, ami a profi egyházzene emlékén és az önkéntesek szolgálatán alapult. Különös, hogy éppen a rendszerváltást követően, a zeneakadémiai egyházzenész-képzés és a teológiai kántor szak beindításának idején tűnik érzéketlennek egyházunk a gyülekezet-megtartó erővel megáldott kántori szolgálat újraélesztése iránt. Beleszoktunk az önkéntesek odaadó munkájába, hálásak vagyunk érte. Mást elképzelni már nem is tudunk. Trajtler Gábor az egyik utolsó nagyformátumú muzsikus és gyülekezetben gondolkodó egyházzenész, akiről még képet formálhatunk a kántori szolgálat értékeiről, gazdagságáról.

Úgy találtuk méltónak, hogy köszöntésére tanulmányokból nyújtsunk át neki egy csokrot: a következő írásokban megjelenik az énekeskönyv-szerkesztés, az egyházzene megújítása, a himnológiai kutatás és az orgonaépítés ügye.

Isten éltessen, Gábor bácsi, addig, ameddig Ő akarja! Ordass Lajos énekével köszöntelek avval a változattal, ahogy Te javasoltad befejezni azt.

"Szent élet új ösvényét Hadd járjam én veled!
Szívem ezernyi vétkét Ma is eléd tegyem!
Vigyem keresztemet Nagy lelki éberséggel
És csendes békességgel, Amíg te leveszed." (Gylk 820/4.)