Evangélikus Kántorképző Intézet
 
1%

1%

 
Menü
Evangélikus Kántorképző Intézet
Archívum
Mégis, mégis – tanfolyam a fóti kántorképzőben
 

Mégis, mégis – tanfolyam a fóti kántorképzőben

"Ha ezt mondod: Járuljatok színem elé,
szívem így válaszol:
Színed elé járulok, Uram!"
(Zsolt 27,8)

Kétszeresen is "mégis" érzéssel kezdhettük az idei nyár első kántorképző tanfolyamát Fóton.

Az év elején megkezdett nagyszabású belső átalakítás munkálatai - önálló fürdőt kapott a legtöbb lakószoba - elhúzódtak, csak a megnyitó napján vonultak le a mesterek. Így kisebb csodának élhettük meg, hogy mégis zökkenőmentesen elkezdhettük a munkát. Sok-sok önkéntes segítsége tette ezt lehetővé: a tanfolyam előadói, volt hallgatók és más barátaink álltak munkába, hogy a takarítás és a szerelvények felszerelését magukra vállalják. Izgalmas, de szívet melengető hajrát élhettünk át.

A másik "mégis" pedig a járványhelyzet bizonytalanságára vonatkozik. Elég szigorú szabályokat hoztunk a biztonság növelése érdekében: nem fogadunk látogatót, a kántorképző kertjét csak a "postások", azaz a beszerzők hagyhatják el. Megerősítettük a takarítást, figyelünk a fertőtlenítésre, a szokottnál többször van főzött étel, és néhány nappal rövidebb is az idei tanfolyam. Mégis együtt lehetünk a bajor támogatásból megújult épületben, átélhetjük az összetartozás örömét és a szolgálatra küldöttek felelősségét is.

Terveink szerint július közepén, majd augusztus elején indulnak még tanfolyamaink, ezt a Mandák kórus tábora követi, s ha nem romlik nagyon a járványhelyzet, a felnőtteknek szervezett továbbképzőt is megtartjuk augusztus 23-26. között.

Ősztől szeretettel várjuk a gyülekezeti csoportokat is a megújult épületbe.
Kapcsolat: kantorkSTRANGERepzo@luthTHINGSeran.hu

Bence Gábor


Mandák szivárvány

Ablak virág

Bibliaverseny 1.

Bibliaverseny 2.

Bibliaverseny 3.

Esti áhítat

Házi úrvacsora 1.

Házi úrvacsora 2.

Nagyterem

Orgona

Marcell és Andris

Lépcsős ima 1.

Lépcsős ima 2.

Lépcsős ima 5.

Lefekvésre készülve

Reggeli ébresztő

Reggel

Fürdő 2.

Folyosó

Életkép

Kiskert

KO

Ping pong 1.

Bogrács

Játék 2.

A templomban

Úrvacsora

Templom 1.

Templom 2.

Templom 3.

Játék 1.
Társoldalak
Emlékünnepély
Száz éve született Kiss János
Flash mob
Mandák-sziget
Faültetés
A kilencvenéves Trajtler Gábor orgonaművész-lelkész köszöntése
„Uram, jó nekünk itt lenni!” – lezárult a 163. nyári kántorképző tanfolyam Fóton
Irgalma megmarad… – Az augusztusi kántorképző tanfolyam margójára
"Általa élünk"
Kórusmű-pályázat
Hangfelvételek
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster