1%

*Minden római kivégzés törvényes bevezetése rendszerint korbácsolással történt. A szokásos eszköz a rövid korbács (flagrum) volt, amely több bőrszíjból állt, a szíjakra pedig vasgolyókat vagy hegyes birkacsont darabkákat kötöztek. A zsidó törvények legfeljebb 39 ütést engedtek meg, a római törvények ilyen határt nem ismertek. A korbácsolás súlyossága az azt végrehajtó katonáktól (lictor) függött, eredménye az áldozat legyengítése, vagy akár halála is lehetett. Orvosi szempontból a korbácsolás a váz-izomzatra kiterjedő igen fájdalmas, tekintélyes vérveszteséggel járó feltépett sebzéseket okozott, következményeként sokkos állapottal. A vérvesztés mértéke megszabta azt, hogy meddig élt az áldozat a kereszten. Jézust a források szerint súlyosan megkorbácsolták, így állapota a keresztre feszítés előtt mindenképpen rossz, de lehet, hogy kritikus volt.*

*A keresztre feszítést valószínűleg a perzsák kezdték alkalmazni. Nagy Sándor vezette be Egyiptomban és Karthagóban, az utóbbiaktól tanulták el a rómaiak, akik tovább tökéletesítették. Egyike volt a legmegalázóbb és legkegyetlenebb kivégzési módoknak, amely lassú kínhalált okozott, maximális fájdalommal és szenvedéssel, és amelyet általában csak a legsúlyosabb bűnök elkövetőinek tartottak fenn.*

*A kereszt - bár számos változata volt - lényegében két részből állt: egy függőleges rögzített cölöpből (stipes) és az erre ráilleszthető vízszintes keresztrúdból (patibulum). Az egész kereszt súlya kb. 150 kg lehetett, ezért az elítélt csak a kb. 50 kg súlyú keresztgerendát vitte a szokásoknak megfelelően a korbácsolás helyétől a városon kívüli kivégzőhelyre, az állandóan ott lévő stipeshez.*

*A kivégzés helyén az elítélt borból és ecetből kevert keserű italt kapott, majd kiterjesztett két karját a patibulumhoz szegezték. A szeg hossza 13-18 cm, legnagyobb átmérője kb. 1 cm volt. Ezután a patibulumot az áldozattal együtt felemelték, és ráillesztették a stipesre, majd a lábakat egymásra helyezve, enyhén behajlítva és elforgatva a stipes elülső felszínéhez szögezték. Ezt követően az elítélt feje fölé helyeztek egy táblát (titulus), amelyen a nevét és a bűnét tüntették fel.*

*A keresztre feszítés után a haláltusa az áldozat állapotától: a korbácsolás és a vérvesztés súlyosságától függően 3-4 órától 3-4 napig tartott. Az elítéltet római katonák őrizték, és csak akkor engedték leemelni a testet, ha biztosak voltak a halál beálltában, vagy ha biztosan halált okozó sebzést ejtettek ők maguk rajta.*

*Orvosi szempontból tekintve a karon a szeget a kézfejcsontok és a kéztő, vagy a kéztőcsontok két sora közé verték be; így nem keletkezett csont - és komolyabb érsérülés, viszont valószínűleg sérült a középső ideg. Az ideg- valamint az ínsérülések következtében jellegzetes markoló kéztartás alakult ki. A lábakon a szög a lábboltozaton haladt keresztül, idegsérülést és esetleg a mély talpi ív sérülését okozva. A keresztre feszítés tehát - ellentétben a korbácsolással - nem okozott lényeges vérveszteséget.*

*A kereszten függő áldozat súlya a bordaközi izmokat belégzési helyzetben tartotta, a kilégzéshez fel kellett emelnie a testét, lenyomva és kiegyenesítve a lábait és behajlítva a karjait. Ez részint nagyon fájdalmas volt, részint igen fárasztó. A korbácsolt hát közben a keresztoszlophoz dörzsölődött, tovább fokozva a fájdalmat és állandó vérveszteséget eredményezve. Minden lélegzetvétel tehát óriási fájdalommal járt, és egyben gyengítette is az áldozatot, siettetve ezzel a haláltusáját.*

*A halált több tényező együttesen okozta, ezek az egyes esetekben különbözhettek is egymástól, de a két vezető ok valószínűleg mindig a kimerüléses sokk és a kimerülés következtében kialakult légzési elégtelenség volt. Amennyiben az elítélt halálát siettetni akarták, összetörték a lábszárcsontjait. Ez a "crurifragium"-nak nevezett művelet lehetetlenné tette a test megtámasztását, ezzel a kilégzés is lehetetlenné vált, így a fulladásos halál percek alatt bekövetkezett.*

*Jézus aránylag rövid (3-6 órás) szenvedés után hirtelen felkiáltva halt meg a kereszten. Mikor a római katona lándzsájával a halott mellkasába szúrt, onnan vér és "víz" folyt ki. A rövid ideig tartó haláltusa az erős korbácsolás okozta nagy vérveszteség következménye lehetett. A hirtelen bekövetkező halál valamilyen katasztrofális végső esemény (pl. végzetes szívritmus-zavar lehetőségét veti fel. A sebzésből folyó "víz" származhatott hirtelen kialakult mellhártya vagy szívburok körüli folyadékgyülemből, a vér pedig a jobb pitvarból vagy kamrából.*

A szerzők végül leszögezik, hogy a történelmi és az orvosi adatok azt bizonyítják, hogy Jézus biztosan meghalt a kereszten.