1%

1%

 
Menü
Nyugati Evangélikus Egyházkerület
Tanulmányok a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületben
Presbitériumi és közgyűlési határozatok
Közgyűlési határozatok
Répcelak, 2006. szeptember 30.
 

Répcelak, 2006. szeptember 30.

6/2006./K. sz. HATÁROZAT: A közgyűlés egyhangú nyílt szavazással elfogadta, hogy mindazok, akik elfogadták a jelölést a püspökhelyettes, másodfelügyelő, kerületi ügyész, missziói felelős, GAS felelős, országos presbitériumi tag, és zsinati küldött tisztségére, kerüljenek fel a jelöltlistára!

7/2006./K. sz. HATÁROZAT: Az EGYHÁZKERÜLETI TISZTSÉGEKRE leadott szavazás első fordulójának eredménye a következő:

 30 érvényes IGEN szavazattal a püspökhelyettes személyére: Vető István. Másodfelügyelő: Kissné Kárász Rózsa: 13; Sztruhár András: 9; Vincze Csaba: 8 szavazatot kapott. (Új forduló szükséges!) Egyházkerületi ügyész tisztségére: Dr. Tölli Zoltán: 27; Dr. Tusnádi Tamás: 3 szavazat. Evangélizációs és missziói felelős: Verasztó János: 30 szavazat. GAS felelős tisztségére: Béres László: 30 szavazat.

8/2006./K. sz. HATÁROZAT: A közgyűlés egyhangúlag döntött úgy, hogy módosítja a Gyurátz Ferenc-díj eredeti kiírását. Így ezután két kategóriát vesz figyelembe a bíráló bizottság a díj ajándékozása során: egy óvoda pedagógus-tanítói, illetve egy tanári életpályát. Így ebben az esztendőben Hujber Istvánné győri, illetve Sebestyén Zoltán kemenesmagasi testvéreink részesülnek a Gyurátz Ferenc-díjban hűséges szolgálatuk elismeréséül.

9/2006./K. sz. HATÁROZAT: A másodfelügyelő személyére vonatkozó szavazás második fordulójának eredménye: Kissné Kárász Rózsa: 18 szavazat; Sztruhár András: 12 szavazat.

10/2006./K. sz. HATÁROZAT: AZ ORSZÁGOS PRESBITÉRIUMI tisztségekre leadott szavazás első fordulójának eredménye 30 érvényes szavazattal: Lelkészi küldött: Szemerei János: 19; Rostáné Piri Magda: 6; Isó Dorottya: 5 szavazat. Lelkészi póttag: Ferenczy Andrea: 13; Gyarmati István: 14; Magassy Zoltán: 3 szavazat. (Új forduló szükséges!) Nem lelkészi küldött: Mészáros Tamás: 13; Sztókay Attila: 9; dr. Horváth József: 4; Vincze Csaba: 3; Sztruhár András: 1 szavazat. (Új forduló szükséges!) Nem lelkészi póttag: dr. Gimesi Szabolcs: 30 szavazat.

11/2006./K. sz. HATÁROZAT: A közgyűlés egyhangúlag fogadta el a jelölőbizottság javaslatát arra nézve, hogy a zsinati nem lelkészi 5 jelölt sorából, a szavazás során a 4.és 5. helyezést elértek automatikuson kerüljenek át a zsinati nem lelkészi póttagok sorába!

12/2006./K. sz. HATÁROZAT: a közgyűlés egyhangúlag megválasztotta a jelölőbizottság tagjai sorába: Kissné Kárász Rózsát, Rátz Andrást, Deme Dávidot, Böjtös Józsefet, Henn Lászlót és Dr. Illés Gábort.

13/2006./K. sz. HATÁROZAT: AZ ORSZÁGOS PRESBITÉRIUMI tisztségekre leadott szavazás második fordulójának eredménye: 30 érvényes szavazattal. Lelkészi póttag: Ferenczy Andrea 16; Gyarmati István: 14 szavazat. Nem lelkészi küldött: Mészáros Tamás: 18; Sztrókay Attila: 12 szavazat.

14/2006./K. sz. HATÁROZAT: ZSINATI KÜLDÖTTEKRE leadott szavazás első fordulójának eredménye: 30 érvényes szavazattal. Lelkészi küldöttekre: Smidéliusz Zoltán: 28; Isó Dorottya: 16; Farkas Sándor : 10; Halász Sándor: 8; Lampért Gábor: 8; Koháry Ferenc: 8 szavazat. (A harmadik küldött személyét eldöntendő, újabb forduló szükséges!) Lelkészi póttagokra: Baranyay Csaba: 30; Ferenczy Andrea: 30; Isó Zoltán: 30; Hanvay László: 30; Jánosa Attila: 30; Rostáné Piri Magda: 30 szavazat. Nem lelkészi küldöttekre: 2 érvénytelen szavazat mellett: Dr. Baráth Katalin: 27; Nagybocskai Tamás 22; Dr. Nagy János: 19; Szamosi Attila: 9; Pécsi László: 6 szavazat. Nem lelkészi küldött póttagokra: Licsauerné Gyenge Katalin: 28; Sztrókay Attila: 28; Szűcs Ferenc: 28; Kissné Kárász Rózsa: 28 szavazat. A közgyűlés döntése alapján a nem lelkészi küldöttek 4. és 5. helyezettje: Szamosi Attila és Pécsi László.

15/2006./K. sz.HATÁROZAT: A ZSINATI KÜLDÖTTEKRE leadott szavazás második fordulójának eredménye: A harmadik lelkészi küldött személyére nézve: Farkas Sándor: 16; Halász Sándor: 4; Lampért Gábor: 3; Koháry Ferenc: 7 szavazat.

Társoldalak
Győr, 2000. október 7.
Veszprém, 2002. november 19.
Kaposvár, 2003. május 17.
Celldömölk, 2004. április 24.
Székesfehérvár, 2005. április 30.
Veszprém, 2006. április 22.
Győr, 2006. december 2.
Gyenesdiás, 2007. április 28.
Győr, 2007. november 10.
Mosonmagyaróvár, 2008.április 19.
Győr, 2008. november 15.
Nagykanizsa, 2009. április 18.
Győr, 2009. november 14.
Veszprém 2010. április 17.
Győr, 2010. november 13.
Révfülöp, 2011. január 8.
Celldömölk 2011. április 16.
 


::Nyomtatható változat::

Evangélikus Egyház Gyülekezeti és intézményi honlapok Nyugati Evangélikus Egyházkerület Tanulmányok a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületben Presbitériumi és közgyűlési határozatok Közgyűlési határozatok Répcelak, 2006. szeptember 30.

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster