Választék
Protestáns Honlap
Felvidék - Csehszlovákia - Szlovákia
Komárom (Komárno, Sk)
Jánossy Lajos
         Rovatok
Egyházak
Intézmények
Mérföldkövek
Panteon
Szellemi központok
Művészetek
Aktualitások

Jánossy Lajos


A Soproni Evangélikus Templom oltárképe

A gyakorlati teológia professzora. Teológiai tanulmányait Pozsonyban, Eperjesen, Sopronban, Rostockban és Uppsalában végezte. 1927-ben szentelték evangélikus lelkésszé Sopronban. A Pécsi Egyetem Soproni Hittudományi karán 1934-ben nyilvános rendkívüli, majd 1938. július 28.-án nyilvános rendes tanárrá lett kinevezve. Dékáni tisztet viselt 1946-tól 1949 tavaszáig.

Széleskörű nemzetközi kapcsolatai révén Prágában ő szervezte meg az ott tanuló magyar evangélikus egyetemi ifjúság lelkigondozását. Koppenhágában 1929-ben a II. Egyetemes Egyházi Konventben hivatalos delegátusa volt a felvidéki magyar evangélikusságnak.

Belföldi vonatkozásban törvényszéki bírája volt a Dunáninneni Egyházkerületnek, és tagja volt az Egyetemes Egyházi Lelkészképesítő Bizottságnak.

Első munkája 1932-ben jelent meg. "Az evangélikus liturgia megújhodása történeti és elvi alapon". Rendkívüli tanári székfoglalóját 1936-ban publikálta "Az evangélikus gyülekezetek sajátos életformái a XVI. századbeli egyházi rendtartások nyomán" címmel. Számos publikációja jelent meg különböző egyházi folyóiratokban (Lelkipásztor, Keresztyén Igazság, Evangélikus Lap, Harangszó, Evangélikus Papnék Lapja, Luther naptár stb.).

A soproni fakultás megszüntetésekor 1950-ben, alig 47 éves korában nyugdíjazták 1951-1954 között kisegítő volt Sopronban, 1957-1961 között pedig Budapesten, többek között mint a skandináv nagykövetségek evangélikus lelkésze.

A liturgika kiváló oktatója 1976. november 21.-én hunyt el Budapesten.

Kapcsolódó oldalak:

Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) és Kollégium

A Nyugat-magyarországi Egyetem honlapja

         Társoldalak
 
  Révkomárom
A Révkomáromi Refomátus Keresztyén Egyház
Komáromi Református Kollégium, a múzsák otthona
A komáromi földrengés 240. évfordulójára
Csengey Gusztáv
Jókai Mór
Komáromi Csipkés György
         Képek
 
 


Az Evangélikus Hittudományi Kar (1923-1950) épülete


Protestáns Honlap Felvidék - Csehszlovákia - Szlovákia Komárom (Komárno, Sk) Jánossy Lajos

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster
A Protestáns Honlap Felvidék protestáns múltját bemutató anyagának elkészítését az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatta az IHM/ITP/2/C pályázat keretében.