|
Szenvedés
Vannak
emberek, aki úgy villannak csak át az életünkön, mint egy árnyék. Szinte
észrevétlenül, alig-alig hagyva nyomot maguk után. Ha fel akarjuk idézni az
arcukat, tétován keresgélünk emlékeink között, méltatlankodunk feledékenységünk
miatt, vagy csak legyintünk: nem volt fontos.
Másoknak úgy ivódik be az arca a lelkünkbe, mintha odavésték volna. Érthetetlen erővel
megragadnak, örökre megmaradnak nekünk. Valami megfogott bennük, talán megfogalmazni
sem tudjuk, mi az, de érezzük, sejtjük vitathatatlan fontosságukat. Hatással
voltak-vannak ránk, megváltoztatták az életünket. Lényük befolyásolja döntéseinket,
a velük való találkozás mássá tett bennünket. Talán szavukkal, talán csendjükkel, talán tetteikkel feledhetetlenné váltak számunkra.
A szenvedő emberre azonban nem szeretünk emlékezni. Kicsit küszködő lelkiismerettel,
de inkább elkerüljük. Ha már nem tehetünk érte semmit, igyekszünk nem gondolni
rá. Mégis, élnek lelkünkben fontos képek ilyen próbák alatt roskadó, betegség,
nehézség-szaggatta emberekről is. Mi őrzi meg őket bennünk? Miért más egyik
ember, egyik helyzet, mint a másik?
A Golgota hegyén álló keresztek közül
másképpen emlegetjük mind a hármat. Az elsőn függő lator saját fájdalmán kívül
semmit nem fogott fel a körülötte lévő világból. Képe elhomályosult, ködbe
veszett. Őrjöngő szitkozódása taszít bennünket, nem szívesen emlékezünk rá.
A másik szélső kereszten is gonosztevő függött. Múltját nem ismerjük, csupán az ítélete beszél valamelyest az életéről. Nem valószínű, hogy különb volt társánál. Talán
éppen együtt követték el gaztetteiket. Szavaiból azonban azt látjuk, a szenvedésben
nyitottabb, látóbb emberrel állunk szemben. Nem csupán magával, saját kínjával
van elfoglalva, hanem észreveszi a mellette lévő másikat, a haláltusáját vívó
Jézust is. Tisztább arccal ábrázolják a festményeken, és szebbnek, igazabbnak
él bennünk is az ő képe.
És ott a felfoghatatlan is: Jézus, aki ugyanazt a büntetést kapta, aki ugyanúgy a
kereszten függ vérezve és fuldokolva, ráadásul bűntelenül, és aki - ekkor is,
ennek ellenére is - látja a környezetét. Átérzi anyja, Mária gyötrelmét, és
gondoskodva róla, Jánosra bízza. Vigasztaló szóval felel a mellette küszködő
latornak. Imádkozik a bűneit fel sem fogó tömegért és a kivégző osztag római
katonáiért. Micsoda széles látókör ez, micsoda felfoghatatlan nagy ölelés a
világ felé!
Időnként kifelejtjük az emlékezésből a két latort, mert történetük nem érint bennünket,
de ő mindörökre kitárta a karját, törődött velünk, hogy mindenkit magához vonzzon.
Róla szól a nagyhéten és húsvétkor sok-sok csatornán át minden. Követőknek hív
minket is. Példájával beszél az életről, amit oly gyakran tanácstalanul
szemlélünk. Nyitottabb, látóbb emberré szeretne tenni. Engedjük, hogy lénye
megragadjon, átjárja lelkünket, megváltoztassa életünket.
Füller Tímea
|