Uraiújfalui Evangélikus Egyházközség
 
1%

1%

 
Menü
Uraiújfalui Evangélikus Egyházközség
Gyülekezettörténet
A templom építése
A templom épülete
 

A templom épülete

A templom épülete

-"a kettős levélszín alatt gyülekeztek össze" Uraiújfalu hívei istentisztelet után
- ideiglenes helyiség -2,5 hold területen
" A halhatatlan Isten dicsőségére, a keresztyén anyaszentegyház gyarapodására dicsőségesen uralkodó fejedelmünknek II. József kegyelmes királyunk különös engedelméből felállított uraiújfalui evangélikus templomunk szegelet kövét ? leteszi Hrabovszki György a feljebb nevezett uraiújfalui evangélikus szent gyülekezetnek érdemtelen tanítója Krisztus Urunk születése után az 1784-ik esztendőben pünkösd havának 6.-ik napján" I Krón. 28.8
-a munkálatok oly gyorsan folynak, hogy még abban az évben Advent 1.Vas. Megtartották a már új templomban az istentiszteletet
-még ekkor nem volt sem harangja, sem tornya, szószék, oltár, orgona a templom felavatása csak 9 évre rá történt 1791 június 29.-én Péter és Pál napján

Paloszter kőszegi ácsmester új tetőt épitett 1816-ban.

Társoldalak
A templom belső felszerelése
Szószék és oltár
Az orgona
A keresztelőkő
A sekrestye
Ékszerek és díszítések
A torony és a harangok
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster