1%

Halottak napja hagyományos ünnepünk, amelyhez mindanynyian valamilyen módon kötődünk. Különösen jó érzés az, hogy ezen a napon felekezeti feszültségek nélkül együtt tudunk énekelni, imádkozni, emlékezni. Már évek óta kialakult gyakorlat szerint adunk tiszteletet az előre ment hősöknek, a szépemlékű elődöknek.

Az idei ünnepre újra az evangélikus templomban gyülekeztünk. S valahányszor ide jövünk, szemünk megakad a parkban elhelyezett I. világhá elhelyezett I. világháborús emlékműn, Kiss-Kovácsné Tóth Emőke szobrászművész alkotásán, amely 5 évet várt arra, hogy méltóképpen körülálljuk, és az emlékezés koszorúival feldíszítsük. Azóta újra eltelt 4 év, s most sikerült elérnünk, hogy a nem sokkal a felavatás után megcsonkított emlékművet helyreállítsák. Ne keressük az okokat, miért csak most jött el ennek az ideje! Adjunk hálát Istennek azért, hogy az emlékmű előtt felidézhetjük a hősi halottak emlékét, s egyúttal a - talán jelképesen is visszaállított - keresztben megláthatjuk vigasztalásunk és reménységünk forrását!

Memento mori - emlékezz a halálra! Így szól a Középkor figyelmeztetése. Ez nem csak azt jelenti, hogy előre tekintünk halálunkra, hanem a még azon is uralkodó Krisztusra emlékezzünk, aki áldozatával megnyitotta nekünk a Mennyország kapuját! A kereszt elsősorban nem azért kerül a fejfákra és az emlékművekre, hogy a mi halálunkra figyelmeztessen bennünket! Sokkal inkább az a jelentősége, hogy Krisztus halálára emlékeztessen, ami több egy emberi élet végénél - sőt ennek az ellenkezője: Jézus halála = a mi életünk! Ezzel a reménységgel induljunk majd el mai utunkra a temető felé! Szeretteink sírjára tekintve emlékezzünk életükre, halálukra, de az előttük álló reménységre is! Így készüljünk mi is a végső útra, amely végén - a nekünk adott ígérete szerint - Krisztus fog várni! Ámen