1%

Zsolt 36,8-10 Nemeskolta
1999. december 5.
Imaház szentelése

Új otthon Isten szárnyai alatt

Nagy öröm volt olvasni a meghívót, ami erre az ünnepre hívogatott. Különösen örültem annak az igének is, amit a meghívón olvastam, s ami mostani igehirdetésem alapjául is szolgál. Hiszen hálaadásra gyûltünk egybe. Azon örvendezünk, hogy Isten kegyelmébõl, sok szorgos kéz munkája eredményeként megszépült ez a hajlék, hogy otthona legyen az Istennek, otthona legyen az igének és a keresztyén közösségnek. Újra meg újra ezt az igét forgatva szívemben jutottam el arra a gondolatra, hogy ez a ház voltaképpen menedékhely. Mi<aképpen menedékhely. Miért mondom ezt?

Talán nem kell arra utalnom, mennyi veszély, mennyi váratlan helyzet nehezíti hétköznapjainkat. Távol a nagy városoktól, ki-ki a saját erejére, reménységére - esetleg baráti körére - hagyatkozva végzi a munkáját: a családi ház körül, a földeken, munkahelyen, vagy éppen az egyház épületeiben. Jól tudjuk, milyen sokan vannak, akik lába alól kicsúszott a talaj; akik rettegnek a téltõl, mert nincs hol megmelegedniük. Egyre-másra létesülnek olyan intézmények, otthonok, amelyek az ilyen szerencsétlen körülmények között élõ embereknek nyújtanak menedéket. Mostanában nyílt meg például Nyíregyházán az evangélikus egyház ilyen célú otthona, menedékhelye.

A zsoltáros szavait hallottuk: "Szárnyad árnyékába menekülnek az emberek." Jó hallani ezt a tanúságtételt több évezred távlatából! Isten örök és mindig érvényes, aktuális igéje hívja fel a mi fi-gyelmünket is arra, hogy hol találhatjuk meg az igazi menedéket. Sokan keresnek tanácsot, segítséget a környezetükben. Némelyek jó helyen kutatnak, mások hamis utakra tévednek. Vannak, akik jó barátokra, igazi támaszra találnak, vannak azonban, akik elvesznek a kísértések tengerében: vigaszt keresve szenvedélyekben, értelmetlen lakomákban, embertelen viselkedési formákban. Hogy ki találja meg az igazi menedéket, az abból derül ki, hogy mit kap azon a helyen.

Mi mit kapunk ezen a menedékhelyen? Egy tál forró levest, fedelet a fejünk fölé, anyagi javakat, pénzt, ruhát, megélhetést? Ennél sokkal drágább és maradandóbb kincseket! A felolvasott ige ezeknek a kincseknek a megtalálására segalálására segít bennünket.

Öröm. Nyilvánvaló, hogy ez a mai nap az öröm ünnepe. Felszabadult érzés, mert a gyülekezet elvégezte maga elé kitûzött feladatát. Sikerült megvalósítani a tervet, s most együtt lehetünk a megújult imaházban. Jól tudom, hogy ez az öröm egy hosszú folyamat egyik állomása, s hiszem, hogy nem az utolsó! Néhány évvel kezdõdött el az a szorgoskodás, hogy a Nemeskoltai Egyházközség helyben lakó lelkészt fogadhasson. Egyházmegyei csendesnapot szántunk arra, hogy az itt lakó evangélikusokat összegyûjtsük, és maguk éljék át az együttlét, az Isten színe elõtti közösség örömét. Ez a találkozás lendítette elõre a gyülekezet szándékát. Sok fáradsággal, anyagi áldozattal hozták rendbe a parókia épületét, hogy méét, hogy méltó otthont biztosítsanak a még csak remélt lelkésznek. Reménységük nem szégyenült meg, hiszen Solymár Péter Tamás személyében lelkes és lelkiismeretes szolgát kaptak, aki felvette a hívek ritmusát, beállt a jövõt álmodók sorába, részt vett a közösség buzgóságában. A megelevenedõ élet jeleként ez a gyülekezet volt a házigazdája annak az ifjúsági napnak, amelynek emlékét sokan õrzik még a szívükben.

Öröm volt az tehát, hogy kaptak. Kaptak erõt, reménységet, szeretetet más keresztyén testvérektõl; kaptak eszmei és anyagi támogatást az újra kezdéshez. Öröm volt az is, hogy nemcsak elfogadtak, hanem adni is tudtak. Most pedig azért vagyunk együtt, mert olyan imaházat alakíthattak ki, amelyben ezután is kapni akarnak az Úrtól, hogy általa hitük erõsöuml;k erõsödjön, s hogy azt tovább adják sokaknak.

Élet. Ez az imaház a Nemeskoltai Egyházközség életjele. Ha nem élne a gyülekezet, ha nem lenne igénye az igehallgatásra, a keresztyén közösség átélésére, nem tett volna ennyi erõfeszítést azért, hogy ez az épület istentiszteleti célokra méltó formát kapjon. Azzal a reménységgel vesszük használatba, hogy mindig lesznek, aki ezután is meg fogják tölteni ezt a termet. Ez a gyülekezet tovább-ra is élni akar, sõt gyarapodni létszámban és hitben egyaránt.

Most azért hívjuk imádságban és énekben a Szentlélek Istent a mai ünnepi istentiszteleten, hogy szólítsa meg a híveket, gyújtsa lángra a szíveket, és építse egyházát az élõ kövekbõl.

Ha azonban életrõl beszélünk, nem feledkezhünk, nem feledkezhetünk meg Jézusról sem! A zsoltáros így szól: "Nálad van az élet forrása…". Amikor az ádventi ünnepekben Krisztus születésére gondolunk, földre jövetelének ünneplésére készülünk, arra az isteni kegyelemre emlékezünk, ami karácsonykor öltött testet Betlehemben. Íme, így adott nekünk életet mennyei Atyánk! Mert hiszen Jézusnak minden szava, mozdulata, cselekedete ezt az életet munkálta a világban. Új életet kapott a béna, aki már csak koldulni tudott, új életet kapott a lelkileg megrokkant vámszedõ, új életre hívta Jézus a hétköznapjaik körfor-gásában toporgó szegény halászokat, új élet lehetõségét nyitotta meg zsidóknak, pogányoknak egyaránt. S ez az élet több a megélhetésnél, több az életben maradásnál, a túlélésnél. Ez az élee;l. Ez az élet túl mutat ezen a földi vándorláson: megvilágítja az utat Isten felé.

Amikor errõl a szószékrõl, ez elõl az oltár elõl hangzik az ige, tanúskodjon mindig a Krisztusban kapott új életrõl!

Világosság Jézus saját magáról mondta, hogy Õ a világ világossága. Õ az, aki által megértjük Isten akaratát. Ez a terem annak idején azért épült, hogy benne a tudomány alapjait ismerjék meg az ifjú nemzedékek. A tanítás egy egyházi iskolában mégis sokkal több ennél. Tanúskodás arról, hogy mindaz, amit a környezõ világban tapasztalunk, amit vizsgálunk, amit meg akarunk ismerni - Istené, s amit nekünk adott, hogy boldogan éljünk vele.

Ez az épület imaházként sem szolgálhat más célt. Legyen a világosság helye, ahol Krisztust, a világ világosust, a világ világosságát ismerhetjük meg egyre mélyebben, egyre bensõségesebben. Áldja meg Isten mindazokat, akik itt szolgálnak; s mindazokat, akik itt egybe gyûlnek, hogy az igét hallgassák!

Ajándékokat várunk tehát ebben az imaházban: örömöt, életet és világosságot. Igazi menedékhely ez, ahol mindazt az ajándékot meg-kapjuk, amire szükségünk van. Meneküljünk ide örömben és bánatban, biztonságban és kétségbeesésben! Keressük Isten szárnyának árnyékát, mert itt menedéket találunk!

Ámen