Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2002 - 41 - SOS-anyakereső kampány

e-világ

SOS-anyakereső kampány

SOS-anyakereső kampány Az SOS-Gyermekfalvak Magyarországi Egyesülete október 2-án délelőtt tartotta anyakereső kampányának sajtótájékoztatóval egybekötött megnyitóját. Az eseményen jelen volt a kampány védnöke, a Republic együttes, valamint egy kecskeméti SOS-anyuka a gyermekeivel. A kampány mellett felhívták a figyelmet egy – a hazai SOS-gyermekfalvak javára rendezendő – jótékonysági verses-zenés estre is, melyre „Himnusz minden időben” címmel október 17-én, 19 órakor a BM Duna Palotában kerül sor. Közreműködik: Császár Angéla, Bánffy György, Ráckevei Anna, Szersén Gyula és a budapesti vonósok. A műsorban válogatás hangzik el a 19–20. század lírájából, továbbá Vivaldi, Mozart és Beethoven műveiből. Helyfoglalás és információ: SOS-Gyermekfalvak Magyarországi Egyesülete, 1025 Budapest, Felső Zöldmáli út 53. Tel.: 325-9412, 325-9418, e-mail: pr@sos.hu

A SOS-gyermekfalvak

Magyarországon – az 1949-ben lefektetett gmeineri pedagógiai alapelvek mentén – 1986 óta folyik a családjukat elhagyni kényszerülő, szociálisan hátrá- nyos helyzetű gyermekek teljes körű gondozása az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Egyesülete intézményeiben. A hazánkban működő három SOS-gyermekfaluban (Battonya, Kecskemét, Kőszeg) és az ifjúsági házakban (Békéscsaba, Szeged, Lajosmizse, Séb) hivatásos nevelőszülők, pedagógiai munkatársak és pszichológusok segítik a gyermekek szellemi, fizikai, lelki fejlődését. Az egyes falvak fokozott figyelmet fordítanak a különféle kulturális, képzőművészeti, jótékonysági és sportesemények szervezésére is, melyhez neves közéleti személyiségek adták nevüket az elmúlt évek során.

Az SOS a legnagyobb taglétszámmal bíró hazai gyermekvédelmi egyesület, amely faji, politikai és felekezeti elkötelezettségtől mentesen, kiemelten közhasznú szervezetként tevékenykedik. Tagja az SOS-Kinderdorf Internationalnak.

Szeptemberben – az előző évi sikeres felhívásunk nyomán – négy, tervekkel és energiával teli SOS-anyuka kezdi meg munkáját gyermekfalvainkban. Újabb család nélkül maradt gyerekek kapnak lehetőséget, hogy szeretetben, biztonságban nevelkedjenek.

Gyermekeket nevelni, fiatalokat az élet rögös útján elindítani nem könnyű feladat. Tapasztalatból tudják ezt azok az SOS-anyukák, akik hosszú idő óta – néhányan több mint tizenöt éve – gyakorolják ezt a hivatást. Az SOS-anyák hivatásos gyermeknevelő szakemberek, akik körültekintő egészségügyi és pszichológiai vizsgálatok után a gyermekvédelmi törvény előírásai szerinti szakképzésben részesülnek. Munkájukban a faluvezető, pedagógusok, fejlesztő pedagógusok, pszichológusok segítik őket. Pihenésük, feltöltődésük érdekében tréningeket szervezünk, szabadságot és szabadnapokat biztosítunk számukra.

Körülöttünk, ebben a gyorsan változó, sokszor bizonytalan világban sok-sok kisgyermek kénytelen nélkülözni a védelmet nyújtó, biztonságos, vér szerinti családot. Az SOS-Gyermekfalvak Nemzetközi Szervezete világszerte ezeknek a gyerekeknek szeretne segíteni. Ma már a világ 131 országában, 423 gyermekfaluban 1100 ifjúsági és egyéb létesítményben több százezer gyermekről és fiatalról gondoskodunk.

Felhívásunkkal mindenekelőtt azokhoz kívánunk szólni, akik ennek a nagy nemzetközi családnak a tagjaként, hivatásos SOS-anyukaként vállalnák a családjukból kikerült, segítségre szoruló gyermekek nevelését, gondozását. Biztonságot, a nevelésben szakmai segítséget nyújtó gyermekfalvainkban, kis lakóinkra szabottan 10-12 családi ház áll. Otthonosan berendezett környezetben 6-8 gyermeket nevel egy SOS-anyuka. Fontosnak tartjuk, hogy a vér szerinti testvérek együtt nevelkedjenek.

Anyakereső kampányunkkal – amely idén szeptembertől novemberig tart – azokhoz kívánunk szólni, akik úgy érzik: készen állnak a nemes feladatra, testben és lélekben felkészültek a legszebb hivatásra. Azoknak a független életvitelű, 25–45 év közötti, életvidám, testileg-lelkileg egészséges hölgyeknek a jelentkezésére számítunk, akik szeretnének hivatásos SOS-anyukaként gyermekeket nevelni.

Várjuk jelentkezésüket a 061-325-94-12-es vagy 061-325-93-16-os telefonszámokon Dr. Juhászné Czeglédy Ibolyánál!

Gazdag Zsuzsanna