A hét témája

Az Európai Egyházak Konferenciája Központi Bizottságának tagjaként lehettem ott Strasbourgban 2001 áprilisában a Charta Oecumenica születésénél. Már ezt az ünnepet is sok munka előzte meg.

A gyökerek egészen a II. Európai Ökumenikus Nagygyűlés eseményeihez vezetnek vissza (Graz, Ausztria, 1997), melynek fő témája ez volt: „Megbékélés – Isten ajándéka és az új élet forrása”. A nagygyűlés ajánlásai között egyebek mellett ez is szerepelt:

„Indítványozzuk, hogy az egyházak dolgozzanak ki egy közös dokumentumot, amely tartalmazza majd az alapvető ökumenikus kötelességeket és jogokat. Ebből kiindulva tartalmaznia kell számos ökumenikus iránymutatást, szabályozást és kritériumot, melyek arra hivatottak, hogy segítsenek az egyházaknak, felelős vezetőiknek és tagjainak abban, hogy meg tudják különböztetni a prozelitizmust a keresztyén bizonyságtételtől, a fundamentalizmust a hithez való igazi ragaszkodástól, hogy ezáltal is ökumenikus szellemben alakuljanak a kapcsolatok a többségi és a kisebbségi egyházak között.” (Cselekvési program 1. 2) Ennek az indítványnak pedig ez volt az indoklása: „Tudatos ellenlépéseket igényel az a súlyos helyzet, amelyben jelenleg a különböző ökumenikus közösségek találhatók. Szükséges, hogy kialakítsuk és ápoljuk az együttélés és az együttműködés ökumenikus kultúráját, s ennek elkötelező alapját létre kell hoznunk.”

A nagygyűlést követően a Charta Oecumenica gondolatát – a fenti célkitűzések értelmében – a KEK (Európai Egyházak Konferenciája) és a CCEE (Európai Püspökkari Konferenciák Tanácsa) különböző alkalmain tárgyalták tovább. A KEK és a CCEE Közös Bizottsága 1998 februárjában Rómában állapodott meg azokról a lépésekről, amelyeknek, a Charta szövegének elkészítését kellett előkészíteniük. A két szervezet egy nagyobb csoportot hívott össze, melyben mintegy 40 résztvevő képviselte a különböző felekezetű és különböző földrajzi helyen élő európai egyházakat. Ez a 40 fős csoport – felülvizsgálva a korábbi szövegtervezeteket – alkotta meg a Charta Oecumenica első, véglegesnek szánt szövegét. Ez a dokumentum eljutott a szervezetek tagegyházaihoz, ahol különféle színtereken értelmezték és értékelték.

Magyarországon, 2000 nyarán, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának szervezésében került sor egy olyan konferenciára, amelyen a témát itthon is tárgyalták. A kritikai elemzés, a tagegyházakból érkező észrevételek feldolgozása után 2001 tavaszán készült el a Charta jelenlegi szövege, és így került napirendre a Charta elfogadása, aláírása. Sokféle képpel próbálták az aláírók érzékeltetni azt, hogy mi is történt valójában a Charta aláírásakor. A legjobb kép talán Keith Clemenstől származott, aki a KEK főtitkáraként a Chartát egy térképhez hasonlította. Míg az ember térkép nélkül az erdőben csak sétálgat, addig egy térkép segítségével már eligazodhat, célokat tűzhet ki. Így lehet tehát értelmeznünk azt a dokumentumot, amit Strasbourgban 2001. április 22-én, ünnepélyes keretek között az érintett felek aláírtak. Egy közös térkép, ami segít az ökumenében eligazodni, célokat kitűzni, és az odavezető utakat „végigjárni”.

A strasbourgi ünnep felemelő volt. A Tamás-templomban, tévékamerák gyűrűjében történt meg az aláírás. A jelenlevő résztvevők az ünnep után egy-egy hátizsákot kaptak, benne a Charta Oecumenica szövegével. A jelkép arra indíthatott minden közre-működőt, hogy vigyék el hazájukba, egyházukba az iratot. Most már a különböző országok tagegyházain a sor, hogy a Charta Oecumenica aláírásához csatlakozzanak, ökumenikus életükben használják a kezükbe kapott térképet. Istennek adhatunk hálát azért, hogy Magyarországon mindez alig egy évvel a strasbourgi aláírás után megtörténhetett.

Krámer György