Élõ víz

Természetes környezetükben lenyûgöz a pókok viselkedése. Érdekes megfigyelni, ahogy lázasan dolgoznak egy pókháló elkészítésén. Megesik, hogy néha nem a legmegfelelõbb helyet választják ki arra, hogy ott feszítsék ki csapdájukat.

Ilyenkor néhány biztos mozdulattal el kell szakítani a remekmûvet. A pókoknak ez sem szegi kedvét. Egy-két nap elteltével ugyanazon a helyen feszül a háló, mintha mi sem történt volna.

Hosszan lehetne sorolni, hogy mi mindenben egyedülállóak ezek az apró állatok. De most leginkább két tulajdonságukat emelném ki. Az egyik, ahogy halált megvetõ bátorsággal függenek „ég és föld között”. Látszólag teljesen mindegy nekik, hogy egy kerti növény levelérõl fél méteres mélységségbe leereszkedve vagy a Grand Canyon peremén több száz méter fölött lebegve kell-e dolgozniuk. Akár itt, akár ott ugyanazok a kifinomult, nyugodt mozdulatok jellemzik õket. Nem kapkodnak, nem remegnek, nem szédülnek bele a végtelen mélységbe. Nem használnak más minõségû és vastagságú fonalat ahhoz mérten, hogy milyen magasból ereszkednek alá. Egyszerûen csak teszik a feladatukat, megbíznak a pókfonál erõsségében.

Milyen jó volna nekünk is így bízni Urunkban! Ha nem attól függne hitünk erõssége, hogy milyen mélység tátong alattunk. Ugyanazzal a hittel fordulnánk Urunkhoz könnyebb és nehezebb perceinkben, tudván azt, hogy Istenünk ereje nem a nehézségek nagyságától függ. Õ meg tud segíteni kis és nagy problémákban, kihívásokban egyaránt. Ha nem löknénk el Isten segítõ kezét akkor sem, amikor éppen úgy gondoljuk, hogy magunk is meg tudunk birkózni feladatainkkal. Ha hitünk fonala mindig biztos összeköttetést jelentene Teremtõ Atyánkkal. Bátran vágnánk bele nehéz helyzetekbe is, abban a biztos tudatban, hogy hitünk fonalának másik vége az Atya kezében van, aki képes megtartani, megõrizni, megsegíteni bennünket.

A másik lenyûgözõ tény a pókfonál erõsségében rejlik. Amikor egy könnyed kézmozdulattal elszakítjuk, talán nem is vagyunk tudatában, hogy milyen rendkívüli tulajdonságokkal rendelkezõ anyag a pók által készített szövedék. A tudósok – hosszas kutatás és kísérletezés után – arra jutottak, hogy ennél erõsebb és egyszersmind rugalmasabb anyagot még nem találtak fel. Ezért a pókfonál mesterséges elõállítására törekedtek, remélve, hogy az élet számtalan területén felhasználhatják majd. Mert ami könnyen elszakíthatónak tûnik önmagában, az szorosan egymás mellé szõve hihetetlen ellenállást képvisel. Ugyan ki gondolná, hogy a mesterségesen elõállított pókfonál szövet egyik felhasználási területe a régi golyóálló mellények rugalmatlan és nehéz anyagát hivatott kiváltani?! Pedig így igaz. A pókháló – ami a köznyelvben az értéktelenséget, a múlékonyságot jelképezi – ilyen nagy célokra hivatott.

Gondolunk-e néha arra a csodára, amelyet Isten a hívõ közösségben rejtett el? A hívõ ember önmagában állva sebezhetõ. Ám ha minden bizalmunkat Urunkba vetjük, ez egymáshoz is közelebb visz bennünket. Errõl tanúskodnak Jézus szavai: „Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást” (Jn 13,35). Összetartozik tehát, és bennünket is összetart az Urunk és egymás iránti szeretetünk „szövevénye”.

Ha minden élethelyzetünkben Istenre nézünk, nem kell félnünk a pók által készített háló „kiszolgáltatottságától”, amelyet egy könnyed kézmozdulattal meg lehet semmisíteni. Az csak azoknak az életére vonatkozik, akikrõl így beszél Jób könyve: „Így járnak, akik elfeledkeznek Istenrõl, az elvetemültek reménysége elvész. Szétfoszlik bizakodásuk, bizodalmuk olyan, mint a pókháló” (8,13–14). De ha a hívõ emberek szorosan egymás mellé állnak, közösségükben fantasztikus erõ rejlik. Ennek az erõnek a titkát így fedi fel elõttünk Pál apostol: „Nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erõ, a szeretet és a józanság lelkét” (2Tim 1,7).

Urunk szorosan egymás mellé „szõ” bennünket a gyülekezet közösségében. Sokféleségünkben az egységet a mindannyiunkba kitöltött isteni lélek képviseli, amely nem tiporható lábbal, mert nem a mulandóságra, hanem az örök életre adatott. Ha megmaradunk ennek a közös léleknek az egységében, akkor nincs olyan hatalom, ami erõt vehetne rajtunk.

Horváth Mária