Élő víz

Természetes környezetükben lenyűgöz a pókok viselkedése. Érdekes megfigyelni, ahogy lázasan dolgoznak egy pókháló elkészítésén. Megesik, hogy néha nem a legmegfelelőbb helyet választják ki arra, hogy ott feszítsék ki csapdájukat.

Ilyenkor néhány biztos mozdulattal el kell szakítani a remekművet. A pókoknak ez sem szegi kedvét. Egy-két nap elteltével ugyanazon a helyen feszül a háló, mintha mi sem történt volna.

Hosszan lehetne sorolni, hogy mi mindenben egyedülállóak ezek az apró állatok. De most leginkább két tulajdonságukat emelném ki. Az egyik, ahogy halált megvető bátorsággal függenek „ég és föld között”. Látszólag teljesen mindegy nekik, hogy egy kerti növény leveléről fél méteres mélységségbe leereszkedve vagy a Grand Canyon peremén több száz méter fölött lebegve kell-e dolgozniuk. Akár itt, akár ott ugyanazok a kifinomult, nyugodt mozdulatok jellemzik őket. Nem kapkodnak, nem remegnek, nem szédülnek bele a végtelen mélységbe. Nem használnak más minőségű és vastagságú fonalat ahhoz mérten, hogy milyen magasból ereszkednek alá. Egyszerűen csak teszik a feladatukat, megbíznak a pókfonál erősségében.

Milyen jó volna nekünk is így bízni Urunkban! Ha nem attól függne hitünk erőssége, hogy milyen mélység tátong alattunk. Ugyanazzal a hittel fordulnánk Urunkhoz könnyebb és nehezebb perceinkben, tudván azt, hogy Istenünk ereje nem a nehézségek nagyságától függ. Ő meg tud segíteni kis és nagy problémákban, kihívásokban egyaránt. Ha nem löknénk el Isten segítő kezét akkor sem, amikor éppen úgy gondoljuk, hogy magunk is meg tudunk birkózni feladatainkkal. Ha hitünk fonala mindig biztos összeköttetést jelentene Teremtő Atyánkkal. Bátran vágnánk bele nehéz helyzetekbe is, abban a biztos tudatban, hogy hitünk fonalának másik vége az Atya kezében van, aki képes megtartani, megőrizni, megsegíteni bennünket.

A másik lenyűgöző tény a pókfonál erősségében rejlik. Amikor egy könnyed kézmozdulattal elszakítjuk, talán nem is vagyunk tudatában, hogy milyen rendkívüli tulajdonságokkal rendelkező anyag a pók által készített szövedék. A tudósok – hosszas kutatás és kísérletezés után – arra jutottak, hogy ennél erősebb és egyszersmind rugalmasabb anyagot még nem találtak fel. Ezért a pókfonál mesterséges előállítására törekedtek, remélve, hogy az élet számtalan területén felhasználhatják majd. Mert ami könnyen elszakíthatónak tűnik önmagában, az szorosan egymás mellé szőve hihetetlen ellenállást képvisel. Ugyan ki gondolná, hogy a mesterségesen előállított pókfonál szövet egyik felhasználási területe a régi golyóálló mellények rugalmatlan és nehéz anyagát hivatott kiváltani?! Pedig így igaz. A pókháló – ami a köznyelvben az értéktelenséget, a múlékonyságot jelképezi – ilyen nagy célokra hivatott.

Gondolunk-e néha arra a csodára, amelyet Isten a hívő közösségben rejtett el? A hívő ember önmagában állva sebezhető. Ám ha minden bizalmunkat Urunkba vetjük, ez egymáshoz is közelebb visz bennünket. Erről tanúskodnak Jézus szavai: „Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást” (Jn 13,35). Összetartozik tehát, és bennünket is összetart az Urunk és egymás iránti szeretetünk „szövevénye”.

Ha minden élethelyzetünkben Istenre nézünk, nem kell félnünk a pók által készített háló „kiszolgáltatottságától”, amelyet egy könnyed kézmozdulattal meg lehet semmisíteni. Az csak azoknak az életére vonatkozik, akikről így beszél Jób könyve: „Így járnak, akik elfeledkeznek Istenről, az elvetemültek reménysége elvész. Szétfoszlik bizakodásuk, bizodalmuk olyan, mint a pókháló” (8,13–14). De ha a hívő emberek szorosan egymás mellé állnak, közösségükben fantasztikus erő rejlik. Ennek az erőnek a titkát így fedi fel előttünk Pál apostol: „Nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét” (2Tim 1,7).

Urunk szorosan egymás mellé „sző” bennünket a gyülekezet közösségében. Sokféleségünkben az egységet a mindannyiunkba kitöltött isteni lélek képviseli, amely nem tiporható lábbal, mert nem a mulandóságra, hanem az örök életre adatott. Ha megmaradunk ennek a közös léleknek az egységében, akkor nincs olyan hatalom, ami erőt vehetne rajtunk.

Horváth Mária