Keresztény szemmel

A reformáció ünnepére készülve elővettem olvasónaplómat, melyben a Bibliával kapcsolatos írásokat, gondolatokat gyűjtögettem. Rábukkantam Farkas József református lelkipásztor 1966-ban elmondott szavaira. Ezt igyekszem most közkinccsé tenni.

Valahol Dél-Magyarországon szőlőt ültettek és gondoztak domboldalakon. Egyszer mélyebbre ásott valaki, és kitűnt, hogy a felszín alatt kőszénrétegek vannak. Hamarosan eltűnt a felszínről a szőlőültetvény, és bányatelepek alakultak. Szenet hoztak elő a mélységből. Aztán kimerültek a szénbányák. Úgy tűnt, nincs értelme tovább bányászni. De aztán még mélyebbre ástak. Kiderült, hogy uránium van ott. Az a titokzatos érc, amelyből a jövendő világ hatalmas erőforrásait, az atomenergiát termelik. Így követte egymást a szőlő, kőszén, uránium.

Kapcsoljuk össze ezt a Bibliával. Kezdetben volt a felszínes Bibliakultúra. A gyerekek a Bibliából tanulták meg az ábécét. A Szentírást hiteles történetkönyvnek tekintették. Csillagászatot tanítottak belőle; mintha az volna a Biblia igazi tartalma. Aztán mélyebbre ástak a kutatók. Gazdagabb szinten tanulmányozták az Írásokat. Ekkor lett a Biblia a részletesen megfogalmazott keresztény tanítás, a dogma lelőhelyévé.

Aztán kimerült, megszegényedett a bibliatanulmányozásnak ez a formája is. Kétezer év alatt volt ideje a kereszténységnek dogmákat előhozni a mélyből. Ennek a korszaknak a vége felé vagyunk. A dogmák nem töltötték be küldetésüket. Kimerült a dogmák „szénbányája”. Elkezdődött az a korszak, amikor kutatók rácsodálkoztak az „urániumra”. Csodálatos szellemi energiát fedeztek föl. A Szentlélek sokak számára elevenné tette a holt betűket. Bibliaolvasó emberek – miközben Isten üzenetét keresték – személyes Isten-élmény részesei lettek. Kiderült sokak számára, hogy a Kijelentés, Isten Szava valóban erőt közvetít.

A Szentírás két csoportra osztja a keresztény életúton elindultakat. Az első csoportba azok tartoznak, akik éppen csak elindultak Isten útján. Amint a csecsemőt édesanyja tejjel táplálja, úgy a kezdő bibliaolvasóknak is egyszerű táplálékra van szükségük. Most teszik meg a kezdő lépéseket. Nem lehet őket mélyebb igazságokkal megterhelni. A másik csoportba – így tanítja a Szentírás – azok tartoznak, akik már régebben járják Isten útját. Éhség van bennük gazdag táplálék után. Növekedni akarnak, ismereteiket gazdagítani. Akkor tudják továbbadni azt, amivel Isten meggazdagította őket. A Biblia gazdagsága kimeríthetetlen. Boldogan tapasztalják ezt azok, akiknek mindig valami újat mond Isten üzenete.

A reformáció ünnepe önvizsgálatra késztet bennünket. Erre a kérdésre kell feleletet adni: Mit jelent nekem Isten könyve, a Biblia? Aki már kézbe vette, és rendszeresen olvassa, az ezzel a kérdéssel nézhet szembe: Gazdagodtam bibliatanulmányozásomban? Találok mindig valami új kincset, amit másoknak is fölkínálhatok?

Mindnyájunknak jó lesz elgondolkozni azon, amit Luther írt: „Mint ahogyan az anya azért lép oda a bölcsőhöz, hogy lássa gyermekét, úgy mi is azért fordulunk a Bibliához, hogy meglássuk benne Krisztust.”

Egyetlen kérdése van a bibliatanulmányozásnak: Mit hirdet ez az Ige a Megváltóról? Ebben az üzenetben benne van Isten szeretetének jó híre, az evangélium. Ezt az üzenetet a Szentlélek tárja föl számunkra, amikor Bibliát olvasunk, vagy igehirdetést hallgatunk.

Ferenczy Zoltán