Élő víz

Van, aki szokta figyelni, van, aki nem. Van, aki érzi, hogy ver a szíve, sokan pedig – főleg a fiatalok – csak biológiai tanulmányaik alapján biztosak abban, hogy mellkasukban dobog egy ökölnyi izommotor. Egy biztos: létezik az a lépcsőmennyiség, amelynek megmászása után a legedzettebb is érzi: van szíve, ráadásul elég szaporán dolgozik. Nem az a baj, ha felgyorsul a pulzus. Az a baj, ha percek után sem lassul, és sokáig nem áll vissza megszokott, nyugalmi állapotába. Nem az a baj, hogy felpörgünk, terheljük magunkat. Inkább az a baj, ha nem, vagy ha csak nagyon lassan járunk le.

Aki járt már terheléses vizsgálaton, tudja, hogy szívének állapotát két mutató jelzi. Az egyik fontos adat: mekkora volt a legmagasabb pulzusszáma. A másik – nem kevésbé fontos –: mennyi idő alatt állt vissza nyugodt ritmusába a szív. Minél hamarabb, annál jobb.

Nem tudom, mások hogy gondolják, nekem mintha lenne egy lelki pulzusom is. Csakhogy erre inkább azt a kifejezést használom: „pumpa”. Igen, felmegy sokszor. Buszmegállók, hivatalok, üzletek alkalmas helyszínei a begurulásnak, idegeskedésnek, méltatlankodásnak. Otthon pedig vár családtagjaink „egyénisége”, amelynek szálkái ördögi módon jobban felhúznak, mint a saját gerendáink.

Kinek nincs lelki pulzusa? Ki ne ismerné, hogy felforrt, és menten szétrobban? Ki ne idézett volna vissza bántó szavakat, sértő bánásmódot, jólesően kéjelegve önmaga sajnálatán?

Bizony, nagyon szapora tud lenni ez a lelki pulzus. Nagyon kapkodunk levegő után – nemcsak felérve a lépcsőn, hanem kilépve egy hivatal vagy akár a gyerekszoba ajtaján is.

Baj ez? Emberek vagyunk, vagy nem? Sértő és sérthető emberek. Igen, ez így van. Létezik azonban edzés lelki téren is. Létezik edzettség nemcsak a szívizmok, de ama bizonyos „pumpa” rugalmasságában is. Ha felment, nem baj. De vajon milyen gyorsan áll helyre? Mennyire bizonyulunk edzettnek a kényes helyzetek- ben? Mennyi idő telik el a „Felrobbanok!” és a „Szép az élet!” között? Napok, hetek, hónapok? Beteges edzetlenség! Vagy elég néhány óra, jó esetben néhány perc, egy fohász, egy pillanatnyi felülemelkedés, és sikerül lehiggadni? Jó út az edzettség felé. „Haragudjatok, de ne vétkezzetek!” – int Pál apostol (Ef 4,26). Mai nyelven: Ha felmegy a pumpa, az még nem baj. Ez velejárója a földi élet bűnei és korlátai közé szorított, de többre hivatott emberi életnek. De ne vétkezzetek! – azaz: Ne konzerváljátok a sérelmeket! Ne tároljátok, hogy alkalmas pillanatban jó nagyot döfjetek vele! Ne rágcsáljátok, ízleljétek újra és újra, mert önsajnálat, később depresszió lesz belőle!

Hogyan edződhetünk? Saját tapasztalatomat próbálom megosztani. Ha rajtam múlna, minden ügyintézést, még a legegyszerűbbet is, elkerülném. Ha rajtam múlna, magamtól sohasem kezdeményeznék beszélgetést. Ha rajtam múlna, mindig a busz hátsó ajtaján szállnék fel, de csak azért ott, mert a rejtett motorház nem utasok szállítására készült. Alapos lecke a magamfajta emberek számára: tudatosan szembe kell nézni az élet kínálta kényes helyzetekkel. Eleinte rémes a diagnózis. Még napok múlva sem sikerül elfelejteni az apró kellemetlenségeket. Ez a kórkép megfelelő ugródeszka a „csakazértis”-hozzáállás felé. A tét elég nagy: vagy megedződünk, vagy visszahúzódva tönkrement, hasznavehetetlen evő-alvó gépekké válunk.

Van remény a lelki pulzus edződésére. Van remény nyugodt éjszakára földhivatali sorban állás után is. Nem a kérgességet kell gyakorolni. Nem a bőrt kell vastagítani arcunkon. Azért van remény, mert Jézus, aki bennünk él, elcsitít. Betölti azt a szeretetszükségletet, megadja azt a megbecsülést, amit újságárustól, ügyintézőtől, kamaszgyerektől hiába is várnánk.

„A nap ne menjen le haragotokkal!” – folytatja Pál. Nem véletlenül. A haragnak ugyanis elalvásig még urai vagyunk. Az alvás azonban konzervál, az éber forgolódás még inkább. A harag pedig másnapra kipiheni magát, és önálló életét kezdi élni bennünk. Érdemes az edzőre figyelni, mert a gyakorlatok fokozatosak lesznek, nem haladják meg – csak súrolják – erőhatárainkat.

Bálint Józsefné