EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 

Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2002 - 44

44. szám – 2002/11/03

   Szentháromság ünnepe után 23. vasárnap

Napról napra

Új nap - új kegyelem
„Megpróbáltál minket, Istenünk, megtisztítottál, mint az ezüstöt.” Zsolt 66,10 (2Kor 5,10; Fil 3,17/18–19/20–21; Zsolt 1) Isten mindig úgy mutatkozik be a Bibliában és az életünkben is, mint aki jó, aki nem szereti a ... >>

Liturgikus sarok

Sanctus
A gyülekezet arra a csodálatos közösségre készül, amit az úrvacsoravétel alkalmával átélhet Urával és a jelenlevőkkel. Valamit megsejthet, megérezhet abból az eljövendő teljességből, ami reménységének alapja. A liturgiában már elhangzott az igazi emelkedettség felhívása: a szív az Isten színe elé készül. A prefáció hálaadása még jobban Isten közelségébe vonzza a lelket, majd a liturgiának ezen a pontján elmosódik a határ emberi és mennyei között: felhangzik az égiek – Ézsaiás elhívási látomásában (Ézs 6,1–4) – zengő kórusa: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!” >>

Élő víz

Pulzus
Van, aki szokta figyelni, van, aki nem. Van, aki érzi, hogy ver a szíve, sokan pedig – főleg a fiatalok – csak biológiai tanulmányaik alapján biztosak abban, hogy mellkasukban dobog egy ökölnyi izommotor. Egy biztos: létezik az a lépcsőmennyiség, amelynek megmászása után a legedzettebb is érzi: van szíve, ráadásul elég szaporán dolgozik. Nem az a baj, ha felgyorsul a pulzus. Az a baj, ha percek után sem lassul, és sokáig nem áll vissza megszokott, nyugalmi állapotába. Nem az a baj, hogy felpörgünk, terheljük magunkat. Inkább az a baj, ha nem, vagy ha csak nagyon lassan járunk le. >>

Egyházunk egy-két hete

Protestáns kulturális est
Egyháztörténészekre vár annak kiderítése, hogy mikorra datálható az Országos Protestáns Napok születése. A rendezvénysorozat újraszervezéséről tudósító Evangélikus Élet szerint mindenesetre 1993-ban egy „közel négy évtizede abbamaradt hagyományt” elevenített fel a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa, immár nem csupán az evangélikus és a református, de a MEÖT valamennyi tagegyházának híveit invitálva az évenkénti közös alkalmakra. Az idén október 18–31. között megrendezésre került sokszínű programból – a sorozatzáró országos reformációi emlékünnepély mellett – ezúttal is kiemelkedett a Budapest Kongresszusi Központban múlt vasárnap lezajlott protestáns kulturális est. >>

200 éves a ceglédi gyülekezet
Számos színes és érdekes program várta az érdeklődőket az elmúlt hétvégén Cegléden, ahol háromnapos ünnepségsorozattal emlékeztek meg a gyülekezet fennállásának kétszáz éves évfordulójáról. >>

Dísz-terem
„Nem szép, hanem gyönyörű!” – mondta a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium neoreneszánsz stílusú dísztermének október 25-i újraszentelésekor Szirmai Zoltán esperes, a Péld 3,7 alapján tartott igehirdetésében. >>

Soltvadkert - kétszer
Az énekes pap Kellemes meglepetésben volt része október közepén a soltvadkerti evangélikusoknak. A finnországi Perniö város gyülekezetének 24 fős küldöttsége vendé- geskedett náluk lelkészük, Antero Eskolin vezetésével. Ottlétük alatt vasárnap az ... >>

Keresztutak

Erős vár, nyitott kapuk - családi missziói nap Nagyváradon
Az első családi missziói nap október 26-án került megrendezésre a nagyváradi evangélikus templomban és óvodában, ahová a Partiumban élő magyar evangélikus gyülekezetek kaptak meghívást. >>

III. Ökumenikus Filmszemle
Az Ordass Lajos evangélikus püspökről készített televíziós portrét is elismerő oklevéllel díjazta a III. Ökumenikus Filmszemle zsűrije. Az egyházi, vallási, illetőleg spirituális tematikájú filmek idei mustrájára az október 21–27. között első ízben megrendezésre került Szakrális Művészeti Fesztivál keretében került sor, a Fórum Film Alapítvány szervezésében. Az elmúlt két esztendő terméséből 136 dokumentum- filmet, illetőleg televíziós produkciót tekinthetett meg a közönség, méghozzá a lehető legrangosabb helyszínen; a közelmúltban felújított – s immár a „nemzet filmszínházaként” emlegetett – budapesti Uránia moziban. >>

Amiről nincs szócikk az Új magyar lexikonban
Ma, amikor minden eladó és minden megvehető, vajon ismerik-e az emberek ezt a kifejezést: hiánycikk? Ez a gondolat foglalkoztatott, amikor október 19-én az új, szép, otthonos ökumenikus székházba tartottam a XXV. ökumenikus területi női találkozóra. A kápolnát megtöltötték a nők (néhány férfi résztvevő is volt!), úgy látszik, más is kíváncsi volt erre a témára. A Lutheránia Bach „Jövel, Szentlélek Úristen” című koráljával hangolt rá minket Isten Igéjére, amit Keveháziné Czégényi Klára tolmácsolt a Példabeszédek 20,6 alapján: „Sok ember hirdeti, hogy ő hűséges, de ki találhat megbízható embert?” >>

Az ajándékok
Nagyváradra készültünk az Evangélikus Missziói Központ munkatársaival. >>

Evangélikusok

Kossuth Lajos és az egyházak
A Magyarországi Evangélikus Egyház Gyűjteményei: az Országos Könyvtár, az Országos Levéltár és az Országos Múzeum október 24–25-én egyedülálló tudományos ülést rendezett, amelyen a hazai és külföldi szakértők Kossuth Lajos vallási nézeteit és a különféle egyházak Kossuthtal való kapcsolatát, róla szóló emlékeit vizsgálták meg előadásaikban. >>

Kézen fogva vezette őt az Isten
A szombathelyi Túróczy Zoltán Evangélikus Szeretetotthon lakója a most 84 éves Ács Gyula, aki megtérése óta evangéliumi élő hittel tesz bizonyságot Jézus Krisztusról mint Megváltóról. Vallja, hogy életének minden eseményében az Isten vezette őt. És bár úgy érzi, hogy ereje fogy, mégis azt kéri Istentől, hogy amíg haza nem tér Urához, addig adjon erőt az otthon öregei és betegei között végzett szolgálathoz. >>

dr. Ilmari Soisalon-Soininen
Ismét eggyel kevesebb lett kedves finn barátaink, testvéreink száma. A Kotimaa finn egyházi lap legfrissebb száma Dr. Ilmari Soisalon-Soininen halálhírét hozta. Többévnyi súlyos betegség után október 5-én hunyt el, temetése november 5-én lesz. >>

e-világ

Európai uniós eredmények a Békéscsabai Evangélikus Gimnáziumban
Lezárult az egy évre tervezett Leonardo da Vinci-pályázat mobilitási projektje. A Leonardo da Vinci-program célja a szakképzési irányelvek új, gyakorlatias megközelítésének támogatása. >>

Párbeszéd a toleranciáért
Az elmúlt hétvégén a Párbeszéd a Toleranciáért Program részeként kétnapos hétvégi szemináriumon vett részt prof. dr. Hausmann Jutta, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Ószövetségi Tanszékének vezetője Mónus Györgyi és Pelikán András teológushallgatókkal. A kurzuson a felsőoktatásban tanuló fiatalok, holokauszttúlélők és leszármazottaik, valamint nemzeti kisebbségiek vettek részt. A bentlakásos szeminárium célja a szolidaritásra való nevelés volt, a tolerancia erősítése a felnövekvő nemzedékben, továbbá a történelmi múlttal való szembenézés azért, hogy képesek legyünk nyíltan vállalni társadalmi konfliktusainkat, és képesek legyünk az egymás iránti felelős magatartás kialakítására. >>

Konferencia a romák felzárkóztatásáról
Szegénység, elmaradottság, előítélet, elkülönülés. Elsősorban ezek a fogalmak jutnak eszünkbe, ha a cigányokról hallunk. Integrációjuk, vagyis felzárkóztatásuk, a társadalomba való beilleszkedésük halasztást nem tűrő, fontos kérdés. Augusztus elsejével – Mohácsi Viktória személyében – a hátrányos helyzetű és roma gyermekek integrációjáért felelős roma származású miniszteri biztost neveztek ki, aki az egész országra kiterjedő integrációs hálózat kiépítését tűzte célul. Már ez a tény is joggal kelthetett érdeklődést az „Integrációs oktatás az egyházi iskolákban” címmel rendezett konferencia iránt, amelyet Mohácsi Viktória és Farkas István, az Egyházi Oktatási Ügyek Titkárságának vezetője szervezett. A budapesti Szent Margit Gimnáziumban október 25-én lezajlott tanácskozást Magyar Bálint oktatási miniszter nyitotta meg. >>

Keresztény szemmel

A reformáció és iskolaügy
Örvendetesen újjáépült oktatási rendszerünk és az evangélikus iskolák hagyományai a reformációig nyúlnak vissza. Erős gyökerek ezek. Belőlük táplálkozik az a szellemiség, amely reményeink szerint meghatározza iskoláink életét. >>

Hajnalvárás
Előttem a mű, amit a szerzőtől kaptam több éve már, elhunyt testvére, Major Sámuel temetése után. A mellékelt sorok: „Engedd meg, hogy megtiszteljelek hálámként, egy még 1938–39-ben írott, – az akkori viszonyok ellen írott – saját művemmel… Úgy érzem, ma is van mondanivalója, és talán kár lett volna még elégetni, ismerőseim szerint.” >>

Vándorlások
Talán a hangulat kontrasztja miatt nyűgöz le a két idős asszony hangosan vidám beszélgetése. Az egyik rákönyököl férje sírkövére, a másik, kezében szépséges réz vizeskannával, gesztikulálva magyaráz. Mindenhol fényképek. Régen meghalt emberek arcai néznek rám. Egy ősi családi síremléken követni lehet a régi korok divatját, hajviseletét, ruházatát. Gyakoriak a művészi szobrok, domborművek. Az egyik kövön – talán egy hegymászó nyugszik alatta –, ragyogó, hatalmas, tiszta hegyi kristály. Nincs rögzítve, csak úgy rá van téve. Igazi kincs. >>

A hét témája

Sárga levél
Itt a sárga levelek szezonja. Érdekes divat lesz úrrá a templom körüli fákon. A legkitartóbb, leghűségesebb zöld leveleket is megszédíti ez a divatőrület. Divat a sárga. Aki számít, az elsárgul. A menőbb fák már rikítnak. Nincs rajtuk egyetlenegy zöld, renitenskedő levél sem. >>

Csömöri magántemető
Halottak napját megelőző héten kapott néhány médium szerkesztősége meghívót – egy temetőbe. >>

A vezető kéz
Minden élő ember, sőt minden élőlény, állat és növény megszületik, meghal és elpusztul. – Mi, emberek jól tudjuk ezt. Esetleg számolunk is vele, de a mindennapjainkban igazából nem vesszük figyelembe, nem is gondolunk rá. Temetés után sokszor elhangzik: „Neki már jó.” Ő túl van már mindenen, ilyen az élet, és megyünk tovább, nem változtatunk semmit. >>

Szép búcsúzás
Szép halála volt – mondják, amikor valaki hirtelen meghal. A régiek még azért imádkoztak, hogy Isten őrizze meg őket a hirtelen haláltól. Szép halálról beszélni sok esetben puszta áltatás. Pál apostol a halált ellenségnek nevezi (1Kor 15,26). Igaz, azt is írja, hogy számára „az élet Krisztus, és a meghalás nyereség” (Fil 1,21). De itt nincs ellentmondás. Való igaz, hogy nincs szép halál, de van boldog hazamenetel és szép búcsúzás. >>

A közelmúlt krónikája

Erősödtünk az úton
2002. szeptember 28-án Győrt, Felpécet, Bakonyszentlászlót és a bakonybéli Szent Mauriciusz bencés monostort kereste fel a Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközség kirándulócsoportja. >>

Együtt - önmagunkért és egymásért
A soproni Zerge utcában lévő vendégházat két gyülekezetünk is magáénak érezheti. A győri – hiszen ez az épület az itteni egyházközség tulajdonában, a szeretetotthon és az anyaház fenntartásában működik – és a soproni is, mivel mégiscsak itt áll az üdülő a vendégek rendelkezésére. A győri és soproni gyülekezet lelkészei és vezető presbiterei tehát keresve sem találhattak volna jobb helyet ahhoz, hogy – régi terveiket megvalósítva – október 12-én egy közös csendesnapon találkozzanak. >>

Emlékezzünk régiekről
Istentisztelet keretében emlékezett vissza az ösküi gyülekezet közössége és temploma történetére október 6-án, felidézve templomuk történetét, lelkészeik szolgálatát a XVIII. századtól kezdve napjainkig. Ennek a rövid írásnak a jóvoltából olvasóink is részesei lehetnek a múltidézésnek. >>

E heti Luther-idézet

Luther idézet
"A keresztyén ember szabad ura mindennek, és nincs alávetve senkinek. A keresztyén ember készséges szolgája mindennek, és alá van vetve mindenkinek." Luther Márton: Értekezés a keresztyén ember szabadságáról (Prőhle Károly fordítása) >>

Kultúrkörök

"Minden jó mű egy-egy szabadságharcos"
Illyés Gyula élete összenőtt a magyar XX. századdal – a magyar XX. század néhány fontos történésére és dilemmájára pedig éppen az ő életműve felől nyílik jó rálátás. Századik születésnapjára való emlékezésünket nemcsak a kerek évforduló teszi indokolttá, hanem annak felismerése is, hogy múltunk és jelenünk jobb megértéséhez szükségünk van arra a perspektívára is, amit ő képvisel. S különösen fontosnak látszik, hogy Illyés hangjára figyeljünk az emlékezés sajátos, a dátumok közelsége révén kialakult helyzetében: ezek a sorok október huszonharmadikán és huszonnegyedikén kerülnek papírra. >>

A vasárnap igéje

Jó úton, jó irányban!
Idegen helyen járva az ember mindig óvatosabban közlekedik. Olykor-olykor arra is rákényszerülünk, hogy megkérdezzünk egy arra járót: Ugyan mondja már meg, erre kell menni? Jófelé megyek? Ekkor jön a tanács: Jobbra, majd balra, aztán egyenesen. De még az is előfordul, hogy ezt halljuk: Nem, ön eltévedt! Forduljon meg, különben célt téveszt! >>

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap - új kegyelem
Liturgikus sarok
Sanctus
Élő víz
Pulzus
Egyházunk egy-két hete
Protestáns kulturális est
200 éves a ceglédi gyülekezet
Dísz-terem
Soltvadkert - kétszer
Keresztutak
Erős vár, nyitott kapuk - családi missziói nap Nagyváradon
III. Ökumenikus Filmszemle
Amiről nincs szócikk az Új magyar lexikonban
Az ajándékok
Evangélikusok
Kossuth Lajos és az egyházak
Kézen fogva vezette őt az Isten
dr. Ilmari Soisalon-Soininen
e-világ
Európai uniós eredmények a Békéscsabai Evangélikus Gimnáziumban
Párbeszéd a toleranciáért
Konferencia a romák felzárkóztatásáról
Keresztény szemmel
A reformáció és iskolaügy
Hajnalvárás
Vándorlások
A hét témája
Sárga levél
Csömöri magántemető
A vezető kéz
Szép búcsúzás
A közelmúlt krónikája
Erősödtünk az úton
Együtt - önmagunkért és egymásért
Emlékezzünk régiekről
E heti Luther-idézet
Luther idézet
Kultúrkörök
"Minden jó mű egy-egy szabadságharcos"
A vasárnap igéje
Jó úton, jó irányban!
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2002 44

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster