e-világ
Hallgatom a rádiót...
Randevú a halállal
Kisfiaim gyakran felteszik nekem a kérdést, hogy egykor gyermekként én hogyan viszonyultam azokhoz a dolgokhoz, amelyekkel õk naponta szembenéznek.
Ilyenkor elmondom nekik, hogy én például nem emlékezhetem a Túró Rudi ízére, mert akkoriban nálunk az egyetlen ilyen jellegû tejtermék a mesesajt volt, amelyet ma legfeljebb noszalgiaként lehetne eladni. Azt sem tudom, hogy lett volna kedvenc rajzfilmcsatornám, hiszen akkoriban hétfõi napokon még adás sem volt az egyetlen tévécsatornán. És azt sem tudom, hogy jól éreztem volna-e magam az evangélikus óvodában vagy a hétfõ reggeli iskolai istentiszteleteken, mert ezek esetleges létére még gondolni sem volt szabad. Próbálom elmagyarázni nekik, hogy akkor sokkal egyszerûbb volt az élet, mint ma. Nekik meg kell becsülniük azt a környezetet és azt a lehetõséget, amelyben élnek. Mondhatnám, hogy irigylésre méltó a helyzetük. Mi valóban szürkébbnek, szegényebbnek, egyszerûbb- nek láttuk a világot. És, bár nyakunkban ült egy kegyetlen diktatúra a maga „istentiszteletével”, mégis védve voltunk a tõlünk idegen kultúrák káros hatásaitól. Az egységesülõ Európa felé haladva érdemes elgondolkodnunk azon, hogy gyermekeink sebezhetõ lelki világát manapság olyan hatások érik, amelyek egy életre kárt tehetnek bennük.
*
Hallgatom a rádiót, Magyarország leghallgatottabb hírmûsorát. Egy döbbenetes tragédia másnapjáról számol be. Olaszország déli részén, Molise tartomány San Giuliani di Puglia városában éppen a Hallowen napjára készültek az iskolások és óvodások, amikor földrengés rázta meg a környéket. Az intézmények épületei összedõltek. Több tucat ember halt meg, köztük a legtöbben – gyermekek. A helyi katolikus plébános egész éjszaka virrasztott a kisváros lakóival, és arra kereste a választ, vajon miért történt ez a tragédia. Majd a hírmûsor egy másik részében – a gyermekkoromból még szintén ismeretlen – halottak napjával kapcsolatos Hallowenrõl hallhatok rövid ismertetõt. Ebbõl az is kiderül, hogy egyes vidékeken ez az ünnep hasonlóan zajlik a Mikulás-napi ajándékozáshoz. A gyerekek apró ajándékokat, édességet kapnak, de ezúttal nem az egykori jótékonykodó püspöktõl, hanem elhunyt szeretteiktõl. Most már végképp össze vagyok zavarodva a sok új információtól.
A napokban a média jóvoltából megtudhattuk, hogy mit takar újdonsült ünnepünk. Amerikából indult, kelta hagyományokra épül, és a borzalom élvezetével kapcsolódik össze. A fiatalok fantasztikus jelmezkavalkádban vonulnak fel ilyenkor. Találunk közöttük múmiát, halálfejet, különbözõ szellemeket, zombikat és boszorkányokat. A töklámpás eredete is a halállal találkozó Jack nevû emberhez kapcsolódik, aki a sátántól kapja ezt az útravaló ajándékot.
A hírmûsor szerint az olasz gyerekek erre az ünnepre készültek. Talán a halál megjelenítésének jelmezeit válogatták? Vagy már az estére gondoltak, amikor elhunyt szeretteik visszatérnek egy kis ajándékkal az ablakukban? És akkor egy pillanat alatt minden más dimenzióba került.
A hírmûsor folytatódik, újabb borzalmakat ismertetve. Egy pillanatra megállok, bennem is átfut a kérdés. Hogyan engedhette ezt meg Isten? Közben arra gondolok, hogy ebben az évben még sikerült megóvni gyermekeimet egy számunkra idegen ünneptõl, amelyet lehet megszépíteni, lehet elvileg keresztényiesíteni, de végsõ soron a lényeg nem változik. Ez nem más, mint randevú a halállal....
Menyes Gyula