e-világ

Hallgatom a rádiót...

Hozzászólás a cikkhez

Kisfiaim gyakran felteszik nekem a kérdést, hogy egykor gyermekként én hogyan viszonyultam azokhoz a dolgokhoz, amelyekkel ők naponta szembenéznek.

Ilyenkor elmondom nekik, hogy én például nem emlékezhetem a Túró Rudi ízére, mert akkoriban nálunk az egyetlen ilyen jellegű tejtermék a mesesajt volt, amelyet ma legfeljebb noszalgiaként lehetne eladni. Azt sem tudom, hogy lett volna kedvenc rajzfilmcsatornám, hiszen akkoriban hétfői napokon még adás sem volt az egyetlen tévécsatornán. És azt sem tudom, hogy jól éreztem volna-e magam az evangélikus óvodában vagy a hétfő reggeli iskolai istentiszteleteken, mert ezek esetleges létére még gondolni sem volt szabad. Próbálom elmagyarázni nekik, hogy akkor sokkal egyszerűbb volt az élet, mint ma. Nekik meg kell becsülniük azt a környezetet és azt a lehetőséget, amelyben élnek. Mondhatnám, hogy irigylésre méltó a helyzetük. Mi valóban szürkébbnek, szegényebbnek, egyszerűbb- nek láttuk a világot. És, bár nyakunkban ült egy kegyetlen diktatúra a maga „istentiszteletével”, mégis védve voltunk a tőlünk idegen kultúrák káros hatásaitól. Az egységesülő Európa felé haladva érdemes elgondolkodnunk azon, hogy gyermekeink sebezhető lelki világát manapság olyan hatások érik, amelyek egy életre kárt tehetnek bennük.

*

Hallgatom a rádiót, Magyarország leghallgatottabb hírműsorát. Egy döbbenetes tragédia másnapjáról számol be. Olaszország déli részén, Molise tartomány San Giuliani di Puglia városában éppen a Hallowen napjára készültek az iskolások és óvodások, amikor földrengés rázta meg a környéket. Az intézmények épületei összedőltek. Több tucat ember halt meg, köztük a legtöbben – gyermekek. A helyi katolikus plébános egész éjszaka virrasztott a kisváros lakóival, és arra kereste a választ, vajon miért történt ez a tragédia. Majd a hírműsor egy másik részében – a gyermekkoromból még szintén ismeretlen – halottak napjával kapcsolatos Hallowenről hallhatok rövid ismertetőt. Ebből az is kiderül, hogy egyes vidékeken ez az ünnep hasonlóan zajlik a Mikulás-napi ajándékozáshoz. A gyerekek apró ajándékokat, édességet kapnak, de ezúttal nem az egykori jótékonykodó püspöktől, hanem elhunyt szeretteiktől. Most már végképp össze vagyok zavarodva a sok új információtól.

A napokban a média jóvoltából megtudhattuk, hogy mit takar újdonsült ünnepünk. Amerikából indult, kelta hagyományokra épül, és a borzalom élvezetével kapcsolódik össze. A fiatalok fantasztikus jelmezkavalkádban vonulnak fel ilyenkor. Találunk közöttük múmiát, halálfejet, különböző szellemeket, zombikat és boszorkányokat. A töklámpás eredete is a halállal találkozó Jack nevű emberhez kapcsolódik, aki a sátántól kapja ezt az útravaló ajándékot.

A hírműsor szerint az olasz gyerekek erre az ünnepre készültek. Talán a halál megjelenítésének jelmezeit válogatták? Vagy már az estére gondoltak, amikor elhunyt szeretteik visszatérnek egy kis ajándékkal az ablakukban? És akkor egy pillanat alatt minden más dimenzióba került.

A hírműsor folytatódik, újabb borzalmakat ismertetve. Egy pillanatra megállok, bennem is átfut a kérdés. Hogyan engedhette ezt meg Isten? Közben arra gondolok, hogy ebben az évben még sikerült megóvni gyermekeimet egy számunkra idegen ünneptől, amelyet lehet megszépíteni, lehet elvileg keresztényiesíteni, de végső soron a lényeg nem változik. Ez nem más, mint randevú a halállal....

Menyes Gyula

::Nyomtatható változat::