e-világ

Néhány évtizeddel ezelőtt – az idősebb nemzedékekhez tartozók bizonyára még emlékeznek erre – rendelte el az akkori egyházkormányzat az evangélikus templomokban, az istentiszteletek keretében a perselyezést. A helyét is meghatározták az istentisztelet rendjében. A szószéki szolgálat után, a befejező oltári szolgálat előtt indultak, indulnak el a presbiterek vagy az egyházfik, illetve az erre a feladatra vállalkozók, hogy az istentisztelet minden résztvevőjéhez eljutva összegyűjtsék az adakozók forintjait. Nem figyelve, ki mennyit dob a perselybe, egyaránt megköszönve a szerény és a jelentősebb összegeket.

Emlékszem, annak idején mi, akkori ifjúság némileg berzenkedtünk az új rend ellen. Addig is ott volt minden templomban a persely, mindenki szabadon adakozhatott, távozva az istentiszteletről. Hagyományainktól idegen pressziónak véltük az intézkedést. Azután be kellett látnunk életszerűségét. Hiszen ez abban az időszakban volt, amikor az egyházat megfosztották vagyonától, de társadalmi súlyától is, beszorult a templom falai közé, csak itt volt lehetősége híveihez fordulni.

Érdekesen időszerűvé vált – egész más történelmi körülmények között – az egykori rendelet. Az egyház visszanyerte szabadságát, sőt az 1990-ben alkotott 4. törvény alapján függetlenné is vált: az állam nem szól bele az egyház dolgaiba. De ily módon az egyházi adó állam általi garanciájának és beszedésének a lehetősége is megszűnt, ami ma is gyakorlat több demokratikus országban, ahol önkéntes az egyháztagság, de ez adófizetési kötelezettség vállalását is jelenti. Úgy, mint amikor az ember elé odanyújtják a templomban a perselyt. Nyilatkoznom kell, vállalom-e az adakozást. Nálunk más irányban fejlődött az egyházak anyagi támogatása.

Vissza-visszatérő félreértés, amikor az egyházi intézmények normatív támogatását egyházi támogatásként fogják fel, és azon hüledeznek – vagy akár örvendeznek – hogy ez mennyivel, hányszorosára nőtt 1990 óta. Persze, hiszen a kilencvenes években épült újjá az egyházi iskolarendszer, fejlődött a szeretetintézmények hálózata. Az intézményekhez kerülő normatív támogatás valójában nem egyházi támogatás, hanem azt a tevékenységet ismeri el a szektorsemlegesség elve alapján, amit az iskola vagy az idősotthon végez, közfeladatot átvállalva. Ezen összegek látványos növekedése annyiban nagy öröm, hogy jól mutatja az egyház tehervállalását, a közjó szolgálatát.

De az állam, illetve a politika (valamennyi párt elismeri ezt) elfogadja, hogy az egyház leginkább sajátos, hitéleti tevékenységét is megilleti a támogatás. Ennek indoka, hogy nem volt reprivatizáció, az egyház nem kapta vissza a vagyonát, amellyel gazdálkodhatna. Az ingatlanrendezés csak funkcionális volt, konkrét tevékenységre (például oktatási intézmény) kaptak vissza az egyházak ingatlanokat.

Az egyházi támogatásnál azonban az is lényeges szempont, hogy ez ne eredményezze az egyházak költségvetési függőségét. Mert akkor, hiába az elvi szabadság, a gyakorlatban a költségvetési alkupozíció egyfajta kiszolgáltatottsághoz vezet. Ezért alakult ki és finomodik folyamatosan a kilencvenes évek dereka óta az úgynevezett egyszázalékos rendszer. Ennek lényege, hogy az állam a személyi jövedelemadóból származó bevétel egy százalékával kívánja az egyházak hitéleti tevékenységét támogatni. Természetesen nem minden állampolgár ajánlja fel adója egy százalékát valamelyik egyháznak, ezért az eddigi gyakorlat szerint az állam az összeget garantáltan kiegészítette 0,5 százalékra, figyelembe véve az adakozók által kialakított arányokat. A törvény szerint 2003-tól a kiegészítés már 0,8 százalékig történik, és a mostani kormányzati elképzelés szerint ezt követően a teljes egy százalék megilleti az egyházakat.

Jelenleg egy meglehetősen komoly politikai vita terheli a rendszert, amenynyiben a 2001 végén elfogadott módosítások között szerepel, hogy a 2003-tól esedékes kiegészítés nem az adózó állampolgárok által kialakított arányokat veszi figyelembe a 0,8 százalék felosztásakor, hanem a népszámlálás adatait. Egyházunk nem onnan közelíti meg a vitát, hogy ki jár jobban, kinek az érdeke egyik vagy másik eljárás alkalmazása. Egyszerűen úgy véljük, hogy a népszámlálási adatok sem elvileg, sem gyakorlatilag nem alkalmasak e kérdés kezelésére. A népszámláláskor hangsúlyos volt, hogy a vallási kérdésre adandó válasz önkéntes, az adatok semmilyen vonatkozásban nem kerülnek felhasználásra. Gyakorlatilag pedig az aktív egyházhoz tartozást, az egyház tevékenységének igenelését az egy százalék felajánlása elégíti ki. Kétségkívül hibáztunk, amikor 2001-ben, rögtön a törvény módosításakor nem nyilvánítottuk ki erőteljesen álláspontunkat. Bízunk a döntéshozók bölcsességében, hozzátéve, hogy bármelyik megoldás az egyházi működés fejlesztését teszi lehetővé, tehát álláspontunk elsősorban nem anyagi indíttatású, hanem elvi természetű.

A történelmi analógia pedig azt is jelenti, hogy az egy százalék felajánlása hasonlít ahhoz a helyzethez, amikor elénk tették a perselyt. Azzal a különbséggel, hogy a templomban adott akármilyen szerény adomány minket terhel, az egy százalék felajánlása valójában nem adomány, hanem állami támogatás, hiszen adónkból engedélyezi a költségvetés.

De ez lenne az első lépés az egyház teljes anyagi függetlenségének irányában. Ami akkor válhatna teljessé, ha a többször szorgalmazott valódi adományt, jövedelmünk egy százalékát is önként gyülekezetünk, egyházunk támogatására fordítanánk.

Említést érdemel a további egy százalék. Az állam a civil szervezetek részére is lehetővé teszi az adó egy százalékának a felajánlását. Többen úgy vélik, nagyobb lenne az adózók aktivitása, ha az egy százalékot nem általában az egyháznak, hanem saját gyülekezetüknek ajánlhatnák fel. Ez igaz, de annyiban nem lenne szerencsés, hogy nehezebb lenne a kicsik, a rászorultak támogatása. Ugyanakkor ez az úgynevezett második egy százalék egyházi civil szervezetnek, gyülekezeti alapítványnak, közhasznú intézménynek stb. is adható, tehát a kétszer egy százalék felajánlásával az egyház és a gyülekezet is segíthető.

Az egyházi élet további megújulása igényli a felelős adakozás rendjének a megerősödését, az adományok evangéliumának az üzenetét.

Frenkl Róbert