Keresztény szemmel

Egyház és politika

Egyház és politika viszonya örökzöld témája az egyházi és világi sajtónak, tanácskozásoknak, állásfoglalásoknak. Különösen a választási kampányok során erősödik fel a téma iránti érdeklődés, amint ezt a tavaszi országgyűlési választások során is megtapasztalhattuk. A szeptember 22-én lezajlott németországi parlamenti választások sem voltak mentesek az egyházak szerepét boncolgató vitáktól. Amint ezt már megszokhattuk, a diskurzus ezúttal is arról szólt, hogy a szószékről mennyire szabad egyik vagy másik párt támogatására biztatni a híveket.

Németországban is minimális többséggel, kb. 6000 szavazattal győzött az eddig is kormányzó szociáldemokrata–zöld koalíció, bátran állíthatjuk tehát, hogy egy-egy nagy nyilvánosság előtt tett választói akaratot befolyásoló megjegyzés döntő jelentőségűvé válhatott a szavazatok összesítésekor. A választási kampány utolsó szakaszát két téma uralta. Az egyik: a nyári árvíz és az annak nyomán kialakult tragikus helyzet. Az egyházak szolidaritási felhívásai, gyűjtési akciói itt egybeestek a kormányzat tettrekészségével, ami jelentősen növelte a kancellár népszerűségét. A másik: az Irak elleni amerikai katonai beavatkozásban való részvétel, amelyet a választási propaganda háború vagy béke kérdésévé egyszerűsített. A szociáldemokrata kancellár egyértelműen háborúellenes nyilatkozatai az elmúlt évtizedekben a „soha többé háborút” jelszó jegyében a felnőtt német polgárok körében nem maradtak hatástalanok. Az egyházak e kérdés kapcsán sem hallgattak, nyilatkozataikban az Irak elleni békés nyomásgyakorlás lehetőségeinek maximális kihasználására buzdítottak, amit természetesen mindenki a kötelességüknek is tekintett. A 2001. szeptember 11-i New York-i és washingtoni terrortámadás egyéves évfordulóján rendezett ökumenikus istentisztelet alkalmából, amikor a választási kampány is a finisbe fordult, Wolfgang Huber berlin-brandenburgi evangélikus püspök a béke megőrzésének fontosságáról szólván külön kiemelte, hogy ez alól Irak sem kivétel. Ezt az egy mondatát sokan nyílt választási propagandának minősítették, amihez hozzátették, hogy nem véletlen, hogy a nagy tekintélyű püspök hatvanadik születésnapján a kancellár és a szintén szociáldemokrata államelnök is beszédet mondott.

Mindezt látva megnyugodhatunk: közállapotaink nem sokban különböznek a konszolidáltabb Németországéitól. Ahogy nálunk az egyházakat gyakran éri az a vád, hogy a választási kampányban nyíltan a polgári oldalt támogatják, úgy Németországban ugyanez a vád most az evangélikus püspök és a szociáldemokraták „összejátszása” kapcsán fogalmazódik meg. Apró – inkább történeti – érdekesség, hogy az ország protestáns többségű részein túlnyomó többségében szociáldemokrata győzelem született, míg a katolikus vidékeken a kereszténydemokraták nyertek.

Ez a helyzet a választási kampányok során, de vajon kimutatható-e a hasonlóság a mindennapokban is? A válasz sajnos: nem. Ha átfutjuk a Németországi Evangélikus Egyház honlapját, akkor hamar rájövünk, hogy a német evangélikusok közéleti aktivitása jóval nagyobb a mienkénél. Munkaanyagok, állásfoglalások egész sorát találja az érdeklődő a lapokon, ugyanakkor a hitéleti útmutatások sem hiányoznak, sőt az egyházi vezetők prédikációi, előadásai is évekre visszamenőleg megtalálhatók. Megrendelhető az elektronikus úton terjesztett hírlevél is, amely a legfrissebb információkat juttatja el bárkihez, aki megrendeli. Az elmúlt hetekben az egészségügy reformjáról, valamint a kultúra és az egyház kapcsolatáról olvashattunk hosszabb anyagokat, amelyeknek rövidített változatát a hírügynökségek is közölték. Ez év júniusában az Európai Unió jövőjéről tanácskozó Konvent működéséről, céljairól szóló írás keltette fel az érdeklődésemet, amit egyébként az összes európai ország nagykövetének levélben is megküldtek. Ebből a rövid összefoglalásból is kiderül, hogy a német evangélikusok menynyire átfogóan igyekeznek foglalkozni a minket körülvevő világ jelenségeivel. Ezt a példát persze nem követhetjük minden részletében, hiszen anyagiakban, szervezettségben, a személyi állomány tekintetében nem vagyunk és nem is lehetünk német hitsorsosaink színvonalán. Ugyanakkor gyakorlatukból érdemes volna néhány elemet nálunk is alkalmazni.

Egyházunk az elmúlt évek politikai viharaiban bölcs önmérsékletet mutatott. Világosan kiállt a keresztény értékek mellett, támogatta azokat a politikai erőket, akik ezt az értékrendet jelenítették meg a politikájukban, ugyanakkor nem tett egyértelműen pártos nyilatkozatokat. Csak ez lehet a követendő út a jövőben is, ha meg akarjuk őrizni egyházunk belső békéjét és külső autonómiáját. Ugyanakkor egyértelműen és rendszeresen állást kellene foglalni olyan kérdésekben, amelyek a mindennapi hírekben is szerepelnek, tehát a híveket is foglalkoztatják. Nem a szószéken kellene ezt megtenni – hiszen Isten igéjét nem kell és nem is lehet mindig összefüggésbe hozni aktuális kérdésekkel – hanem olyan fórumokon, amely a hívek széles köre számára hozzáférhető, ugyanakkor az egyházi berkeken kívül is nyitott fülekre talál. Sajtónyilatkozatok, internetes hírlevelek – amint ezt a német példa is bizonyítja – kiválóan alkalmasak erre a célra. Félreértés ne essék: nem a mindennapi hírek folyamatos egyházi szempontú kommentálásáról beszélek, hanem olyan ügyekről, amelyek mindnyájunk közös múltját értékelik, vagy jövőjét döntően befolyásolják. A teljesség igénye nélkül az elmúlt időszak közéleti vitáiból egyet-egyet kiragadva: vajon nem lenne, lett volna már szükség nagy nyilvánosság előtt evangélikus szempontból szólni az elmúlt rendszerben az állambiztonsági szervekkel való együttműködés megítéléséről? Nem kellene-e nálunk is állást foglalni – az egyház és a kultúra viszonyát elemezve – a Big Brotherrel és más hasonló népbutítással kapcsolatban? Vagy nem kellene-e esetleg evangélikus szempontból nyilatkozni közös jövőnkről az Európai Unióban? Ez utóbbi téma jelentőségét nem lehet túlhangsúlyozni. Hamarosan népszavazáson kell döntenünk jövendő tagságunkról, ami a mi életünket, de gyerekeink életét még inkább döntően befolyásolja majd.

Tudjuk jól, hogy a rendszerváltozás előtt az egyház abba a helyzetbe kényszerült, hogy csak avval foglalkozhatott, amit az egypártrendszer engedélyezett, és a közéleti kérdésekben való állásfoglalás nem tartozott ezek közé. Azt is tudjuk, hogy mindazok, akik az előző rendszerben szocializálódtak, és megtapasztalták a diktatúra módszereit, nehezen szabadulnak az akkori beidegződésektől. Ezért jobbnak látják, ha az egyház távol tartja magát a közéleti kérdésektől, nehogy a hatalom aktuális birtokosai valami kivetnivalót találjanak az egyházi állásfoglalásban, majd ennek következményeként csökkentsék az anyagi támogatást, lassítsák a tulajdon-visszaadást stb. Egyházunk – köszönhetően az 1998-ban a magyar állammal megkötött megállapodásnak – ma jó anyagi helyzetben van, jogait és lehetőségeit törvények biztosítják. Ennek megváltoztatásától nem kell tartani.

A magyar evangélikusok rendelkeznek azzal a szellemi erővel, hogy képesek legyenek állást foglalni fontos, időszerű közéleti kérdésekben. Talán még a szervezettség is adott, hiszen a Zsinat különböző testületei, vagy az Országos Presbitérium képes volna az állásfoglalásokat kidolgozni, kidolgoztatni és legitimálni. Úgy tűnik azonban, hogy a szándék még nem érett meg, vagy tán a bátorság hiányzik. Az egyház ily módon legitimált állásfoglalásait nem helyettesítheti az országos felügyelő egy-egy vezércikke e lap hasábjain, amit aztán jó pár olvasói levél szed ízekre, bizonyítva ezzel a protestáns gondolatvilág sokszínűségét. Nem beszélve arról, hogy az igazán fontos cél nem a belső közvélemény alakítása, hanem a külső figyelem egyházunkra terelése, úgy is, mint a misszió egyik lehetséges formája. Meggyőződésem ugyanis, hogy a minket körülvevő világ néhány fontos kérdésének biblikus alapon álló józan értelmezése aktív híveket szerezhet egyházunknak, illetve aktivizálhatja a híveket. A hivatalos egyházi állásfoglalá-soknak további pozitív hatása lehetne, hogy ha egy evangélikus lelkész vagy más emblematikus evangélikus személyiség közszereplőként – például országgyűlési képviselőként – nyilatkozik, álláspontja véletlenül sem lenne összemosható az evangélikus egyházéval.

Az elmúlt hónapok publicisztikáinak egyik legfőbb témája, hogy mennyire átpolitizálódott a közélet, mi több, magánéletünket, családi kapcsolatainkat is megmételyezi a politika. Ez kétségtelenül szomorú jelenség, ami remélhetőleg idővel mérséklődik. Erre az egyik lehetséges válasz, ha tudatosan távol tartjuk magunkat minden kicsit is politikai témától. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház szigorúan biblikus indíttatású, az eddigiekhez hasonlóan józan, mérlegelő, ám az eddigieknél jóval gyakoribb és sokrétűbb állásfoglalásai mérsékelni tudnák az összetűzések hevét, okos érveikkel nagy szolgálatot tennének az egész magyar közéletnek – és benne az egyháznak.

(A szerző jelenleg a Magyar Köztársaság berlini nagykövete)

Prőhle Gergely