e-világ
Megszámláltattunk...
Kezemben egy vékony kék füzet, „Népszámlálás 2001/5. Vallás, felekezet” címmel. Napok óta újból és újból a kezembe veszem, lapozgatom, mindig megakad a tekintetem valamin, ami elgondolkodtat. Feltételezem, nem én vagyok az egyetlen egyházi vezetõ, aki nem tudja közömbösen nézni ezeket az adatokat.
Várakozásaimhoz képest sokan (90%) nyilatkoztak vallási meggyõzõdésükrõl. Ezen belül is magas arányban (a népesség háromnegyede) vallotta magát valamely közösség tagjának. Ugyanakkor megdöbbentett az a tény, hogy az izraelita és az ortodox közösségek létszáma jócskán alulmaradt a vallásszociológusok elvárásainál.
Az ortodox hívek esetén a kérdés nemzetiségi összefüggései miatt is izgalmas téma, vagy lehangoló tendencia jele. Az újabb keleti csoportok létszámadata azt mutatja, hogy ezeknek az irányzatoknak általában nagyobb a füstje, mint a lángja: túlreprezentáltan szerepelnek a média híradásaiban, létszámarányukat messze meghaladó módon.
A fenti általános észrevételeim mellett szöget ütött a fejemben az a tény is, hogy – Szlovákiához hasonlóan – nálunk is többen jelöltek meg egy-egy egyházat, mint amennyit az egyházak a belsõ statisztika alapján vártak. Ez a tény örvendetes és elgondolkodtató is egyszerre. Mondhatnám: egyik szemünk sír, a másik nevet. Azt feltételeztük, hogy kevesebben vállalják a statisztika számára kötõdésüket – az elõzõ idõszak negatív élményei miatt. Ennek pont az ellenkezõje történt. Felvetõdik a kérdés: hogyan és miért történt meg a klasszikus sorrend felcserélése? Általában ugyanis bármely ügyben való elkötelezettségét elõbb önmagának vallja be az ember, azután szûk körnek, végül a nyilvánosságnak. Ha õszintén végiggondoljuk, így van ez a pálya- és a párválasztás lépcsõinél, bármilyen politikai vagy egyesületi elkötelezettségnél. A megszokott lépcsõfokok: a döntés, a titok és a deklarálás. Most mégis az a helyezet, hogy sokan vallási kötõdésük terén sorrendet változtattak. Ez alapvetõen nem baj.
A kifelé vállalt elkötelezésnek akkor van értelme – és lesz hozadéka – mindkét fél felé, ha ezt az érintett közösség számára is azonosítható módon tesszük, vállalva a hangunk mellé az arcunkat is. Biztatni szeretnék mindenkit: nem csak a közösségtõl messze kerültek vágyódnak a közösség után. A dolog kölcsönös. A gyülekezeteknek is igénye a rég látottak viszontlátása.
Lackner Pál